Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

Intézet



Xixinek, a kínai kislánynak nehéz az intézet

Xixinek, a kínai kislánynak nehéz az intézet

Napokon belül dönthetnek Xixi, az ötéves kínai kislány elhelyezéséről. Mint megírtuk, Szamosi Ágnes szeretné magához venni az apja révén rokon gyereket, akit édesanyja nem gondoz megfelelően. Rendőrök vitték el tőle a kicsit, intézetbe került.
Kriszta harminc év után találta meg a húgát

Kriszta harminc év után találta meg a húgát

Legnagyobb álma teljesült Varga Krisztának azzal, hogy rátalált a húgára, akivel még soha nem találkozott. Kriszta intézetben nőtt fel, egy évvel fiatalabb testvérét örökbe fogadták. Végül a Face­bookon találtak újra egymásra.
Eddie Murphy az intézetet is megjárta

Eddie Murphy az intézetet is megjárta

A mosolygós humoristának sem volt mindig fenékig tejfel az élet. A Bors sorozatából megtudhatja, mely sztárok nem tudták, kik az igazi szülei illetve, milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül gyerekkorukban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.