Elképesztő bejelentést kaptak a budapesti zsaruk júliusban. Eszerint a tisztes polgárnak tűnő K. S. a XI. kerületi Bikás parkban vadászik intézetben nevelkedő gyerekekre, akiket a lakására csábít és levideóz. Úgy tudjuk, a rendőrök a férfinál tartott házkutatás során több gyermekpornográfiával kapcsolatos felvételt találtak.
– Nem ez az első rendőrségi esete, pár éve már zaklatással is vádolták. Ekkor állítólag egy nőt videózott le a tudta nélkül, de azt az ügyet aztán bizonyítottság hiányában ejtette a bíróság – állította a Borsnak a férfi egyik ismerőse. Hozzátette: 2015-ben folyt ellene eljárás egy nő elleni zaklatás miatt. Egy hölgyről az akarata ellenére készült meztelen képek barátjának történő továbbításáról e-mailezett a nővel, de bizonyítottság hiányában megszüntették végül a nyomozást.
– A zsaruknak azzal mentegetőzött: agytumora van, és amúgy is: a Máltai Lovagrend tagja, így diplomáciai mentességet élvez – tette hozzá az ismerős.
Megkerestük a Magyar Máltai Lovagrendet, ám ott azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az adatbázisuk nem ismer tagot a megadott néven. Nyomatékosan aláhúzták: a máltai lovagok egyébként sem élveznek diplomáciai mentességet. Ám nagyon sok „álrend” van, amely a Máltai Lovagrend nevével visszaélve ténykedik. Meglehet, hogy az illető egy ilyen álrend tagja. A Bors nem találta lakásán a férfit, a lakók azt mondták, hetek óta nem látták. Telefonon sikerült elérnünk. Határozottan állítja: lejárató kampány áldozata.
– Kijöttek hozzám házkutatást tartani, lefoglalták és elvitték az összes adathordozómat – erősítette meg. – Tíz évig diplomataként dolgoztam, tehát a washingtoni Fehér Házzal folytatott diplomáciai levelezést is elvitték. Pert indítottam ellenük, mert megszegtek egy törvényerejű rendeletet, miszerint a diplomáciai adatok, bárhol is legyenek, sérthetetlenek – közölte K. S. Hozzátette: bár most már nem, de tíz évig a Máltai Lovagrendnek volt a fehér házi összekötője.
– Megpróbálnak lejáratni – vélekedett. Természetesen a rendőrségtől is információt kértünk: „A Budapesti Rendőr-főkapitányság július 12-én feljelentés alapján indított nyomozást egy 55 éves férfi ellen. A nyomozók házkutatást tartottak nála, amely során adathordozókat és informatikai eszközöket foglaltak le, illetve igazságügyi szakértőt is kirendeltek. A férfitól lefoglalt adathordozókon több ezer, köztük több gyermekpornográf tartalmú felvétel is szerepelt, ezért a férfit gyermekpornográfia megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók. A gyanúsított szabadlábon védekezett az eljárás alatt” – tájékoztatott a BRFK. A nyomozást lezárták, iratait a napokban megküldik az ügyészségnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.