A pandémia alatti összezártság nemcsak a családbővítési kedvet hozta meg, hanem sajnos a szakítások, válások száma is megnőtt. Pedig időben felismerve az eltávolodás okát a legtöbb kapcsolat megmenthető lenne.
Nyolc hónapos terhesen egyedül küzd a vállalkozásával az internetes sztár. Helyzetét a koronavírus okozta pánik is súlyosbítja, ami miatt új otthonukba sem költözhetnek be.
Már az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Fucsovics Márton, aki arra panaszkodott, hogy nincs mellette az edzője. Megtudtuk, Olivier Taumának vízumproblémája van.
Budapest kivételével már nyár közepén országszerte leállhat a szemétszállítás - írja önkormányzati vezetőkre és a közszolgáltatást végző cégekre hivatkozva pénteki számában a <a href="http://mno.hu">Magyar Nemzet</a>.
Az egykor oly fess I. János Károly átadta a trónját fiának, akit csütörtökön VI. Fülöp néven koronáztak királlyá. Spanyolország új uralkodójára sok feladat vár: nagy a munkanélküliség, gyakori a lázongás.
Borzasztóan kezdte az idényt a bajnoki címvédő Manchester United, hat forduló után három vereséggel a középmezőnyben áll. Nemrég a csapat korábbi kapusedzője, Eric Steele rántotta le a leplet a spanyol kapusról, David de Gearól, akivel...
Noha a portugáliai baleset után még kérdéses volt, hogy részt tud-e venni Michelisz Norbert – aki sértetlenül megúszta a koccanást – a túraautó-vb következő, argentin állomásán, a csapat jó hírrel szolgált tegnap a rajongóknak,...
Kicsi még, észre sem veszi, hogy elvettem a pénzéből – így gondolkodik sok szülő, amikor gyermeke malacperselyéből halássza elő a csekkre vagy benzinre valót. Mindez később árnyékot vethet a szülő-gyerek kapcsolatra.
Gyötrelmes két évet tudhat maga mögött a Killers együttes: öngyilkosság, széthúzás és egy rosszul sikerült műtét után vajon mit kell még elviselnie az amerikai zenekarnak?
Pár-bajok – 1. rész - Idővel minden szerelmi kapcsolatban felmerül valamilyen probléma, amit ha nem oldanak meg, szakítás is lehet belőle. A gondokra azonban van megoldás. Ezeket mutatjuk be új sorozatunkban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.