Michelisz mégis megy Argentínába

Michelisz Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2013. július 01. 21:15
Noha a portugáliai baleset után még kérdéses volt, hogy részt tud-e venni Michelisz Norbert – aki sértetlenül megúszta a koccanást – a túraautó-vb következő, argentin állomásán, a csapat jó hírrel szolgált tegnap a rajongóknak, a rommá tört kocsi ellenére ott lesznek Dél-Amerikában.
Bors

Mert a Honda ugyan több sebből vérzik – kettétört a hátsó híd, sérült a jobb és bal futómű, sőt a motorbak is –, a márka két másik gyári pilótája, Gabriele Tarquini és Tiago Monteiro pótalkatré­szeivel kisegítik a Zengő Motorsportot, a maradékot pedig a magyar szakemberek megpróbálják időre megjavítani. A pozitív döntés után a versenygép konténerbe is került, hogy elhajózzon Argentína felé.

– Az autót összeraktuk, körülbelül 85 százalékos most, a többi alkatrészt majd utólag, a versenyhelyszínen tesszük hozzá – mondta Zengő Zoltán csapatvezető-tulajdonos. – A kijavításra váró elemeken itthon dolgoznak az embe- reink, és ezeket majd csomagküldő szolgálattal küldjük a tengerentúlra, vagy a csapattagok kézipoggyászában utaztatjuk ki. Remélhetőleg mire jön a futam, újra száz százalékos lesz a gép.

Michelisz jelenleg 92 pontjával a 8. helyen áll a vb-pontversenyben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.