Sport

Edzői gondoktól szenved Fucsovics Márton

Bors

2019. augusztus 28. szerda 11:15

Már az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Fucsovics Márton, aki arra panaszkodott, hogy nincs mellette az edzője. Megtudtuk, Olivier Taumának vízumproblémája van.

Forrás: MTI

Nem tudta stabilizálni a helyét a top 50-ben Fucsovics, mióta márciusban szétváltak az útjai edzőjével, Sávolt Attilával. A legjobb magyar teniszező jelenleg 64. a világranglistán, de sajnos az utóbbi időben egyre inkább elmaradnak tőle a korábban megszokott bravúrok. A US Openen a 17. kiemelt, grúz Nikoloz Baszilasvilivel szemben hatalmas, ötszettes csatában (3:6, 6:4, 6:2, 3:6, 6:3) maradt alul, a vereséget azzal magyarázta, hogy francia edzője, Tauma nem volt ott mellette a tornán.

– Tanulságos volt az idei Grand Slam-szezon, kétszer is az edzőm nélkül versenyeztem. Jövőre ez nem fordulhat elő. Olyan edzővel szeretnék dolgozni, aki minden versenyre el tud jönni velem. Ez fontos – írta a meccs után a Facebook-oldalán Fucsovics, akivel január­ban az Australian Openre még Sávolt nem tudott elutazni, nem sokkal később pedig részben emiatt szakított is vele. Miközben 2018 végén még arról volt szó, hogy Fucsovics adogatásainak fejlesztésére külön szakembert alkalmaznak majd, addig a nyíregyházi teniszezőt az utóbbi időben már csak Siklós Erik kíséri el mindenhová, de hogy milyen minőségben, az nem teljesen tiszta.

Lapunk megtudta, hogy Tauma egész augusztusban, az amerikai keménypályás szezon során nem tudott ott lenni Marci mellett, mert évek óta nem kap vízumot az Egyesült Államokba. Erről tudott a magyar teniszező, amikor felfogadta a franciát, de talán csak most szembesült igazán azzal, hogy az edző jelenléte nélkül nem lehet kimagasló eredményeket elérni.

Annyit tudtunk meg Marci környezetéből, hogy továbbra is tervben van a szakmai csapat bővítése. 

További cikkek

Küzdelem

Csollány Szilveszter ötven napja van kómában, Zacher Gábor szerint van remény

Gyász

Most közölték: feladta a harcot a Fradi-legenda

Ez is érdekelhet

szon.hu

Szörnyethalt Nyíregyházánál: percekkel a tragédia előtt tette ki kétéves kisfiát (videó)

borsonline.hu

Kiderült: ekkor robban fel a Nap és pusztítja el a Naprendszert

life.hu

Stana Alexandra elismerte, hogy egy párt alkot Meggyes Dáviddal - Azt is elmondta, hogyan jöttek össze

hirtv.hu

Lefejelte a vásárlót, aki csak a dohányboltba akart bemenni - videóval

boon.hu

Luxusjárműveket vett Miskolc baloldali vezetése

origo.hu

Elhagyatott holdbázisra invitál az Epic ingyenjátéka

nemzetisport.hu

Mol Fehérvár: kölcsönvették a Dinamo Kijev középpályását – hivatalos

vg.hu

Oroszország szerint a NATO-nak Romániát és Bulgáriát is el kéne hagynia

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 22.: Különös látomásokat, álmokat jeleznek a bolygók

mandiner.hu

A világ legboldogabb országa – Hungarikumokkal a világ körül 5/4.

kemma.hu

Helyszíni fotók: rommá törtek a kocsik a tatabányai halálos balesetben

origo.hu

A magyar kultúra napján mutatják be a Látjátok feleim című filmet