Az énekes sokszor megkapja a kérdést, mi fogyásának titka. Mivel már csak 80 kg-ot nyom és egyre jobban formásodik, most lerántotta a leplet életmódváltásáról.
Amikor kiírták a Trónok harcából Jason Momoát, vagyis a nagy Khal Drogot, a színésznek komoly gondokkal kellett szembenéznie. Őszintén vallott megpróbáltatásairól.
Szinte már mindent kipróbált, mégsem volt elégedett az alakjával – mára azonban olyan lábai vannak, hogy azt a szupermodellek is megirigyelhetnék. A 43 éves asszony most megosztotta – nem is olyan bonyolult! – edzéstervét.
Letámadták rajongói az énekesnőt, aki januárban még amellett kardoskodott, hogy fogyjanak le a nők. Ma meg már azt hirdeti: fogadjuk el és szeressük magunkat.
Azt eddig is tudtuk, hogy a közösségi oldalak fotóit nézegetve súlyos önértékelési zavarokat szedhetünk össze, de végre egyre többen akadnak, akik nem félnek lerántani a leplet a trükkökről, és megmutatni a kendőzetlen valóságot.
Ma már büszkén néz a tükörbe, és a múltjáról is őszintén mesél az a fiatal nő, aki korábban órákon keresztül sanyargatta magát, mert úgy érezte: túl kövér. A mélyponton mindössze 30 kilogrammot nyomott.
Ismét betámadta Gézát és Norbit az a fiatal testépítő, aki 100 ezer forintot akart kérni az ország legkövérebb tinijétől azért, hogy személyesen foglalkozzon vele. T. Ádám megkérdőjelezi a duó eredményességét, hiába szembetűnő a változás.
Nemrég ünnepelte újjászületésének harmadik évfordulóját Molnár Tamás. Az énekes több mint tíz évig szenvedett súlyos alkohol- és drogfüggőségben. Miután tiszta lett, a kaja ejtette rabul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.