Még sosem tűnt fel senkinek, hogy a tapolcai énekesnő egy igazi nyakigláb! Legutóbbi képén olyan nyúlánk, mintha gólyalábon állna, pedig azok bizony a sajátjai!
Egyet kell értenünk az énekesnővel, aki pár évvel ezelőtt még egy önbizalom-hiányos, fiús lány volt, akit még a szülei is a nőiesség irányába próbáltak terelgetni.
Kiugróan magas volt a szintetikus opiát szintje Prince szervezetében, ez vezetett a halálához - derült ki a hétfőn nyilvánosságra került toxikológiai vizsgálati eredményből.
Hívták többször is éneklős show-ba, de csak most mondott igent Gergely Róbert. Ebben talán annak is szerepe van, hogy tíz év után különvált 24 esztendővel fiatalabb Némedi-Varga Tímeától.
<p>Félénk, zárkózott kislánynak ismertük meg a Voiceban, de azóta eltelt hat év. A 17 éves gyerekből, gyönyörű nő lett. Az énekesnő edzőjének köszönheti, hogy levetkőzte gátlásait.</p>
Harry herceg esküvőjén énekelhet, duettezett Andrea Bocellivel, Elton Johnnal és Beyoncéval. Hazánkban mégis kevesen ismerik Ed Sheeran nevét. Utánajártunk, ki is ez a srác.
Máté Péterről nevezték el a könnyűzenészek frissen alapított legrangosabb zenei díját. A 34 éve elhunyt zenész özvegye úgy érzi, ezzel elégtételt szolgáltattak a férjének.
Ma este a Sztárban sztár+ 1 kicsi döntőjében versenyez utoljára az énekes. Szerette a tévészereplést, de úgy érzi, ezt nem kell egy életen át játszani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.