Celeb

Rick Astley aggódik a mai hírességek mentális egészsége miatt

Bors

Létrehozva: 2018.07.13.

Forrás: YouTube

Emlékeznek még a The Never Gonna Give You Up című számra? A nyolcvanas évek világhírű slágere volt, Rick Astley énekes előadásában. A popsztár legutóbb a Mirrornak adott egy érdekes interjút, amiben elmondta:

– Én egy nagyon védtelen sztár voltam, nem szerettem a kinézetemet és azt sem, ahogy éreztem magam. Híresnek lenni nem jelent mindent és mindennek a végét. Fontos, hogy élvezzük az életet és lényeges, hogy mit kezdünk a hírességünkkel. Engem a hírnév bizonytalanabbá tett.

Megemlítette, hogy véleménye szerint az ismert emberek helyzete ma még nehezebb, mert csak egy kamera kell, ami szinte mindenki zsebében ott lapul, és egy óvatlan pillanat után máris a közösségi média posztjaiban látja viszont magát az ember. A sztárokra bármilyen megjegyzést lehet tenni, ezért ő nagyon aggódik a mai hírességek mentális egészsége miatt.

Két évvel ezelőtt megjelent Rick „Beautiful life”című új albuma, ami egy sikeres visszatérést hozott a számára.

Ha eddig lemaradtak róla, most a youtube videón belehallgathatnak ebbe a kellemes zenébe! Megéri, hiszen ez egy „Csodálatos élet „dallama!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088429_auto_resized.png
origo.hu

Újabb poggyászkiárusítást hirdettek meg a ferihegyi repülőtéren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707315
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707315
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707315
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel