Celeb

Iszak Eszter újra viseli jegygyűrűjét

Bors

Létrehozva: 2018.08.24.

Forrás: Facebook

Iszak Eszter (30) újra viseli azt a gyémánt jegygyűrűjét, amelyet Dobrády Ákostól (42) kapott négy évvel ezelőtt, amikor megkérték a kezét. A pár két éve szakított, most pedig már a eMeRTon-díjas énekes-dalszerző és a műsorvezető-modell közelgő esküvőjéről is hallani pletykát.

– Tanultak a hibájukból, ezúttal nyilvánosan nem hangoztatják, hogy megint jegyben járnak, de nagyon boldogok – tudta meg a Blikk egy a neve elhallgatását kérő bennfentestől.

A TNT énekese és a VIVA zenetévéből ismert szépség 2011 végén melegedett össze, Ákos pedig 2014 nyarán kérte meg Eszti kezét Costa Rica tengerpartján, ám az esküvő időpontja egyre tolódott. Ákos két éve jelentette be, hogy kapcsolatuk véget ért.

Szakításuk után fél évvel újra együtt mutatkoztak, idén februárban közös mexikói nyaralásra repültek, és Eszti újra hordani kezdte meseszép eljegyzési gyűrűjét. Akkor is rajta volt, amikor június végén a TNT koncertjére ment a Budapest Parkba, majd utána egy párként érkeztek a soproni VOLT Fesztiválra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185711_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974314
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191001_auto_resized.png
metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191841_auto_resized.png
metropol.hu

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974314
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17175906_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191643_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián