Egyházi temetést kap Orbán Józsi

Egyházi temetést kap Orbán Józsi

búcsúztatás
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 02. 10:45
H. G.

Jövő hét csütörtökön vesznek végső búcsút a barátok és ismerősök  Orbán Józsitól. A 100 Folk Celsius énekes-frontembere hosszú betegség és embert próbáló kezelések után 70 éves korában hétfőre virradóra hunyt el a kórházban. Or­bán Józsi da­ga­natos betegséggel küzdött, de az utóbbi időben jobban lett. Barátai hosszú hónapokon át próbálták tartani benne a lelket, végül feladta a küzdelmet.

– Hagyományos módon, Pinkamindszenten helyezik örök nyugalomra Orbán Józsit – tudta meg a Bors a zenekar alapító tagtól, Littvay Imrétől, aki Benkő Balázzsal közösen intézi a kegyeleti ügyeket.

– Józsi temetése augusztus 9-én délután 17 órakor lesz római katolikus szertartás szerint. Mivel na­gyon sokan szerették, előtte szervezünk egy bú­csúztatót Budapesten is. A Március 15. té­ren található Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban búcsúznánk el tőle a temetés napján délelőtt 11 órakor. Mivel Józsi vallá­sos volt, úgy éreztük, ő is így akarná – folytatta az el­hunyt éne­kes barátja, Benkő Balázs, aki rendszeresen vitte kezelésekre, és próbálta tartani benne a lelket.

 Orbán Józsi tavaly ősszel lett rosszul otthonában. Az RTL Klub Fókusz című műsorában ez év elején azt mondta, a diagnózis után rögtön végrendelkezett. Már nem akart élni.

– Nagyon megijedtem. Akkor gyorsan el is határoztam, kire mit hagyok, mert véget akartam vetni ennek az egésznek. Mert nem akartam elhinni, hogy ez van. De aztán lebeszéltek róla. Utána kezdtem a javulás útjára lépni – mondta megrendülten még februárban a Fókusz riporterének.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.