Celeb

Fresh Andi: Kijelentem, hogy magányos vagyok!

Fái

Létrehozva: 2018.06.17.

Elege lett a csinos énekesnőnek a szingliségből. Hosszú évek után ott tart, már azt sem bánná, ha idegesítené valaki.

Kiborítja a magány, már ott tart, hogy irigyli a párkapcsolatban élő ismerőseit. Villányi Fresh Andi megrázó őszinteséggel beszélt a szingli lét nehézségeiről a Micsoda Nők!-ben. A talkshow első percében közölte a műsorvezető, Várkonyi Andi, hogy ő sosem volt szingli. Cseke Katinka kikérte magának, hogy szinglinek titulálják, mivel ő elvált asszony, gyerekkel, akinek jelen pillanatban nincs párja. Fresh Andi, akit úgy mutattak be, hogy ősszingli, nem titkolta, hogy nagyon unja férfi nélkül. Nem di­csőítette a szingliséget, éppen ellenkezőleg.

– Rosszul vagyok tőle! – húzta el a száját Andi. – Már nagyon régóta vagyok egyedülálló, szingli, és már unom, nem szeretem. Várkonyi Andi kérésére elmondta, hogy három és fél éve tart ez az állapot.

– Jaj, nagyon régóta. Volt egy érzelmi mélyrepülésem, és úgy gondoltam, amíg saját magamat nem rakom össze, teljesen felesleges belemenni bármilyen kapcsolatba. És tényleg, mint egy Főnix madár, a hamvaimból kellett újraépítkeznem. Tehát az elején valamennyire tudatos volt, de ez már letelt. Már tudom, hogy mire vágyom, mit szeretnék. Ha jön, jön, ha nem, akkor nyilván el kell fogadni. Ez most nekem egy melós korszak, elfogadás, elengedés, megértés, reménykedés, de nem görcsösen. Úgyis jönni fog. De csak azért, hogy ne legyek egyedül, legyen valaki mellettem, nem kell.

A 35 éves Fresh Andi napi szintem megkapja, hogy egy ilyen gyönyörű nő, aki minden pasi álma, miért van egyedül? Szerinte ez rendkívül idegesítő. Ahogy az is, ha azt mondják, túl nagyok az igényei.

– Egy idő után már minden variációt a fejedhez vágnak – legyint lemondóan. – Főleg az édesapámtól kapom meg, hogy: ez nem normális, itt vagy egészséges felnőtt nőként, és nincs senkid. Azt szoktam válaszolni: apu, az nem igaz, hogy nincs senkim, párkapcsolatom nincsen. Ő szokta mondani azt is, hogy lejjebb kellene adni az igényeket. Erre nagyon egyszerű válaszom van. Nekem annyi az elvárásom, hogy a válasz­tott fiatalembernek vagy férfinak, ne legyen kevesebbje, mint ami nekem. Van egy autóm, fenntartok egy lakást, fenntartom az életemet. Hova adjam lejjebb?

Azt is kielemezték, hogy a magányos évek alatt, milyen rigolyákat lehet összeszedni. Az énekesnő szerint neki nagyon durva berögződései lettek, ami nyilván túlzás.

– Lefekvés előtt odamegyek a bejárati ajtóhoz, és megnézem, biztosan be van-e zárva. A függönyt megigazítom, képes vagyok az ágyból felkelni, ha nem úgy áll. Sokszor észreveszem, hogy délután kettőkor még meg sem szólaltam. Még nem hívtak telefonon, nem tudtam kivel beszélgetni. Ezért gondolják sokan, hogy én túlpörgött nő vagyok, mert normál esetben nem áll be a szám, de ez csak azért van, mert nem tudok megszólalni otthon, nincs kihez – kacagta el magát Andi.

– Én már ott tartok, hogy szeretném, ha idegesítene valaki! A barátnőim száz százaléka férjes, gyerekes családanya, akikkel nem könnyű összehozni egy random találkozót. Tudjátok, a legeslegborzasztóbb érzés az, amikor nagyon szépen süt kint a nap, vagy esik a hó, munkaszüneti nap van, vagy hosszú hétvége, és otthon vagyok egyedül. És mennék, de nem tudok kivel – mondta szomorúan Andi, aki szerint egyedül moziba, étterembe menni szánalmas.

– Kijelentem, hogy magányos vagyok! Unom, utálom!   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715035512
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195105_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715035512
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715035512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715035512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség