Jogerősen tizenegy és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a tiszakécskei nőt, aki rágyújtotta a házat egy alvó ismerősére és annak élettársára 2019-ben.
Hét kilogramm kábítószergyanús növényi származékot, 300 tablettát és több mint 87 millió forintot találtak a rendőrök egy kedden elfogott piliscsabai párnál.
<p>Óra alatt szívott fel egy csík kábítószert egy középiskolás lány. Az ifjú hölgy egyáltalán nem zavartatta magát, ám a tanár egyáltalán nem értékelte diákja vakmerőségét. A gimnazista most a rendőrök előtt is bizonyíthatja bátorságát.</p>
<p>A tudósok azt állítják, hogy kőkori őseink nem vetették meg a hallucinogén növényeket és a később felfedezett barlangrajzaikat is különféle szerek hatása alatt alkották.</p>
Nehéz éveket tudhat maga mögött Curtis, aki megjárta a drogelvonót is. Aggódott is érte a családja, de ő visszatalált a helyes útra. Most viszont a testvére, Lajos került óriási bajba, belekeveredett egy gyilkossági ügybe.
<p>Olimpiai bajnokunk, Liu Shaolin Sándor exbarátnője, Elise Christie skót rövidpályás gyorskorcsolyázó az önéletrajzi könyvében arról vall, 2010-ben megerőszakolták.</p>
<p>Személyesen is találkozott V. Vivien Dér Csabával, akit első fokon élet-fogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek Vivien apjának meggyilkolása miatt. A nő az ügy összes tárgyalá-sán ott volt, és most kifejezetten jó viszonyt ápol...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.