Nem akármit találtak egy tejfölös tobozban Máriakálnokon - fotó

kábítószer kereskedelem
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 30. 12:27
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezett egy kábítószer-terjesztéssel foglalkozó csoporttal szemben folytatott büntetőeljárást.

Kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt folytatott nyomozást a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya egy 44 éves máriakálnoki férfival és a bűntársaival szemben, akik 2020 óta értékesítettek drogot a vármegye területén.

Feltérképezték a kábítószer-bűnözéssel összefüggésbe hozható csoport tagjait, és a dílereknél, illetve a tőlük vásárló drogfogyasztóknál kutatást hajtottak végre, amelynek során nagyobb mennyiségű tiltott szert, illetve a drog fogyasztásához, porciózásához használatos eszközöket találtak meg és foglaltak le.

Drogot rejtett a tejfölös doboz Fotó: police.hu

Mosonmagyaróváron, az Aranyossziget utcában a máriakálnoki férfi bűntársának, egy 36 éves soproni fiatalembernek a kocsijában a járőrök kábítószert találtak egy ellenőrzés alkalmával még tavaly április 29-én 20 óra körül. A sofőr – a nyomozás során beszerzett szakértői vizsgálat alapján – az autót bódult állapotban, kábítószer hatása alatt vezette.

Fotó: police.hu

A büntetőeljárás keretében a nyomozók a 44 éves tettest – letartóztatása mellett – jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette, további három társát kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 36 éves soproni férfi – a kábítószer-kereskedelem mellett – járművezetés bódult állapotban bűntette miatt is felelhet. A csoport tagjai közül három személyt pedig – akik a terjesztőktől drogot vásároltak – kábítószer birtoklása vétségével gyanúsították meg a rendőrök.

A Győr-Moson Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálói az eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészségnek.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.