Az elmúlt napokban sikerült eladni a régi nappali bútorunkon és elkezdeni az új összelegózását. A család összes férfitagja (a háztartásunkban fellelhető mindhárom) is aktívan kivette a részét a bútorszerelésből. Nyilván apa egyedül produktívabb lett volna, de ő sem szerette volna letörni a „kismunkásemberek” akkus csavarozó iránti lelkesedését. Így maradt a hosszabb, de biztos, hogy hosszú távon kifizetődőbb munkavégzés.
A leendő bátyók szakszerűen nézegették az összeszerelési útmutatót, magabiztosan hozták a szerelőládából a megfelelő eszközöket (csillag csavarhúzó, imbusz és további cifra szerszámok) és mérték a bútorokat, a helyet.
Persze néha átszaladtak a szobájukba játszani, majd amikor újra előtört belőlük, akkor jöttek a kérdésekkel: „mit segíthetek?”, „csavarozhatok?”, „ezt hová kell tenni?” .
Közben a pocakomban is folyamatosan mozgolódott a tesó. Nem tudom, hogy segíteni szeretett volna ő is, vagy pusztán csak szurkolt, hogy minél előbb készen legyenek, mindenesetre ezek az erős mozgások engem arra késztettek, hogy csak feküdjek a kanapén és váltogassam a pózokat. A kismackó erős és határozott mozgásokkal közlekedik odabent, ezek pedig elég szépen látszanak is a hasamon. Kitüremkedések, hullámzások, szétfeszülések folyamatosan, ami persze nagyszerű, hiszen azt jelenti, mozog, tornáztatja az picike testrészeit. Viszont aki tudja, miről beszélek, az talán megérti, hogy ezt megélni, néha nem a legkellemesebb. És ezt nem panaszkodásként írom. Már egy kétkilós kis élet bontogatja szárnyait, amit egyelőre csak a mozgásából tudok érzékelni, de azt nagyon.
Egyik nap egy másfél literes ásványvizet vettem ki a spájzból. Ahogy lehajoltam és megemeltem, hirtelen nehéznek éreztem. De aztán nagy bölcsen megállapítottam, hogy a bennem lévő gyermek ennél még nehezebb is, és azt mégsem ilyen súlynak érzem. Hihetetlen ez a női test!
A védőnőnél tett legutóbbi látogatás során kiderült, hogy eddig hat és fél kilóval sikerült gyarapítanom a súlyomat és az ultrahang mérés alapján a kismackó is már közel kétkilós. De a pocakom előre olyan hatalmas gombóc, hogy bárkivel találkozom, azt hiszi, most fogok szülni. Bár a fiúk szabadszájú óvó nénije, aki pár hónapja sem rejtette véka alá a véleményét terhes alakomról:
„Más anyukák ilyen pocakkal már szülni mennek!”
most a néhány hetes szünet után látott újra, és megállapította: igazán csinos kismama vagyok, nem vagyok sem elhízva, sem felpüffedve vagy szétfolyva, és még a karom és a combom is milyen feszes… Itt azért dagadtam egy kicsit – de csak az önbizalomtól! Igazán jólesett, mert tudom, hogy ő tényleg azt mondja, amit gondol, akárcsak nagymamám.
De konkrétan úgy nézek ki, mint a gyerekek, akik azt játsszák, hogy terhesek és labdát vagy dinnyét tesznek a pólójuk alá. Ezt a poént a férjem is meglovagolta: a Balatonról hazafelé jövet, Cecén vettünk egy dinnyét, amit ő hozott be a lakásba. Betette a pólója alá, mire a gyerekek megragadták a lényeget:
„Most úgy nézel ki, mint anya!”
Bodza
A mondat, amit soha nem akar hallani egy terhes kismama
Talán ez az a mondat, amit egy várandós kismama - legfőképp az első gyermekével az első ultrahangon - hallani sem akar.
Tovább>>>
Négy hónapos terhesen toltam ki a kocsit a sárból
Nem is gondolkodtam, ezt hívják ösztönnek: ugrottam a kocsi elé és toltam. A fiúk, akik a hátsó ülésen ültek és ujjongtak: „anya kitolta a kocsit”.
Tovább>>>
Öt dolog, ami miatt jó fiús anyukának lenni
„Naaah, és lány lesz, ugye? Két fiú után illene már egy lányt, nem!?” Kiderült: a harmadik baba is fiú...
Tovább>>>
Tudod a gyerekeidet egyformán szeretni?
Most értettem meg az egygyermekes anyuka pár évvel ezelőtti kérdését, aggályát: lehet-e ugyanúgy? Ugyanúgy érezni? Ugyanúgy szeretni?
Tovább>>>
Nincs még gyereked és semmire nincs időd? Hahahaha!
Amikor a gyermektelen fiúrokonom vagy épp ismerősöm arról panaszkodik, milyen fáradt és mi mindenre nincs ideje, már csak nevetek...
Tovább>>>
Hülye kérdések, amikkel a kismamákat fárasztják
Az ikerterhesség alatt, majd később az ikerbabakocsi tologatása közben elég érdekes kérdésekkel, megjegyzésekkel találtak meg.
Tovább>>>
A második terhesség nem olyan, mint számítottam...
A várandósság előtt azt képzeltem, hogy bizony nem hagyom abba a mozgást, és én leszek a zumbacsoport legklasszabb kismamája.
Tovább>>>
Ikrekkel, terhesen autózni tizenórát? Azt azért már nem!
Idén a 15-18 órás autóutat - még - hanyagoljuk, mivel ez már megterhelő lenne a pocakomban növekvő gyermekünknek és ismerem magamat, hogy mennyire aggódnék, hogy biztos most történik majd valami.
Tovább>>>
A hőségriadóban karácsonyi szettet vettem. Bundazsákkal
A legnagyobb kánikulában vettem téli bundazsákot és karácsonyi szettet. Akciós volt!
Tovább>>>
Másfél órát pózoltam a levendulamezőben
Készültek képek csak rólam is és a családunkról minden létező felállásban is: csak kettőnkről a férjemmel, csak a Srácokról kellékkel, stb.
Tovább>>>
Terhes vagyok, meddig dolgozzak még?
Fontos kérdés foglalkoztat mostanában. A szabadság ideje alatt is sokat gondolkodtam ezen: meddig dolgozzak még? A nagy fejtörés eredménye: sok a pro, sok a kontra.
Tovább>>>
Az ikreknek dupla babakelengye kell? Na nem!
Sok esetben nem éreztem indokoltnak a dupla kelengyevásárlást. Például azt, hogy külön körömvágó szettet vegyek nekik...
Tovább>>>
Kórházi rohamcsomagot kerestünk az éjszaka közepén
Éjszaka görcsöltem, hívtam az orvosomat, aki a panaszaim alapján azt mondta, azonnal induljunk a kórházba.
Tovább>>>
Láttam az ultrahangon, ahogy az ikerbabám pisil
24 hetesen mentünk babamozizni, ahol nem a mérésen volt a hangsúly, viszont olyan izgalmas életképekbe nyerhettünk bepillantást, mint abba, hogy egyikük éppen pisil.
Tovább>>>
Terhesen szöktem meg a férjemmel
Úgy gondoltam, néhány napra megszökhetünk kettesben a férjemmel, így utószülinapi/névnapi ajándékként elutaztunk Svédországba.
Tovább>>>
