Rendszerint ilyenkor szoktunk elindulni az egyhetes családi nyaralásunkra a tenger felé. Ilyenkor már szortírozom a csomagokat, a kocsiban mi kerül előre, az utastérbe, mi hátra, a csomagtartóba, mindenkinek érvényes-e személyi igazolványa, a kocsi zöldkártyája, jó-e még a fürdőbugyi és naptej szavatossága, és végül megkötöm az utasbiztosítást.

Ez idén kimarad, de helyette találtam egyéb elfoglaltságot a témában: a csomagok helyett a babaruhákat szortírozom, pipálom a listán, mi az, ami már megvan, és együtt tervezgetjük a lakás apróbb átalakítását az új családtag érkezéséhez. Mivel a kistesó megörökli a mi hálószobánkat, így mi átköltözünk majd a nappaliba. Így két szobát is tervezgethetünk.

Itt a precizitási kérdések: befér-e, elfér-e, odafér-e, kiadja-e stb. felelőse Apa – aki szakmájából adódóan is a mérések embere: mérnök.

A színek, formák és a megéri-e, hol olcsóbb és hogy szerezzük be kérdések felelőse én vagyok.

A fiúk pedig asszisztálnak a beszerzésben és a megvalósításban. Pár kiegészítőt és ruhát már így is együtt választottunk ki.

Ez a tervezgetés óriási lelkesedéssel tölt el, és már alig várom, hogy a papíron összeállt kép valóban megvalósuljon..

Ezt hívják fészekrakó ösztönnek? Talán specifikálhatjuk ezt a terhesség végére, de mi nők, amúgy is hajlamosak vagyunk a kis kuckónkat megteremteni. Én legalábbis már gyerekkoromban is szerettem, ha megcsinálhattam a magam egy négyzetméteres kis bunkiját a kertben vagy a szobában, ahová egy komplett összkomfortos lakást képes voltam berendezni – remélem, érthető a magammal szembeni szarkazmusom. De ha elutazok és akár csak egy éjszakára is szállok meg valahol, egyből a kuckósabbnak tűnő ágyat választom, vagy ha tömegközlekedem, akkor is szeretek az ablak mellett ülni, mert ott érzem magam egyből otthonosabban.

Amikor a fiúkkal voltam várandós, az avatatlan szem (aki nem tudta, hogy ikreket várok) számára már hamar úgy tűnt, hogy a boltból egyenesen a kórházba tartok szülni. A kereskedők kérdése mindig az volt, mikorra várjuk a babát. Ekkor közöltük a jó hírt: mikorra és persze, kerekedett a szem, hogy akkor milyen nagy a hasam… Igen, ikreket várunk. Ilyenkor mint egy mesefigurának, dollárjelek nőttek a szemükben, és hamar gyorsan igyekeztek mindenből kettőt eladni. Ami rendszerint jogos: nyilván kettő ágyat veszek, külön törölközőben mosdatom őket, és ágyneműjük is lesz saját.

Azonban sok esetben nem éreztem indokoltnak a dupla kelengyevásárlást. Például azt, hogy külön körömvágó szettet vegyek nekik, hiszen ha kilenc hónapig egymás közelségében éltek, miért ne vághatnánk egy ollóval és reszelhetnénk egy reszelővel a körmüket? Az eladónak természetesen voltak racionális érvei, amivel igyekezett mindenképpen rávenni arra, hogy bizony két gyerek-két manikűrszettet érdemel. Azért ennyire nem voltam előrehaladott érzelmi állapotban, és az érvek sora sem győzött meg.

Jelentem, azóta is ezzel vágjuk a körmüket. Igen, mindkettőnek ugyanazzal, lassan hat éve. És élünk olyan veszélyesen, hogy kéz- és lábkörmüket is. Sőt, néha az egyiknek a kezén, másiknak a lábán és aztán újra az egyik kezén. Eddig nem vettük észre, hogy nagy baj származott volna belőle.

Úgyhogy a veszélyességben egy új szintre lépünk: a kistesó sem kap külön manikűrkészletet!

Bodza

A terhesnapló előző részeit itt olvashatod:

A mondat, amit soha nem akar hallani egy terhes kismama
Talán ez az a mondat, amit egy várandós kismama - legfőképp az első gyermekével az első ultrahangon - hallani sem akar.
Tovább>>>

Négy hónapos terhesen toltam ki a kocsit a sárból
Nem is gondolkodtam, ezt hívják ösztönnek: ugrottam a kocsi elé és toltam. A fiúk, akik a hátsó ülésen ültek és ujjongtak: „anya kitolta a kocsit”.
Tovább>>>

Öt dolog, ami miatt jó fiús anyukának lenni
„Naaah, és lány lesz, ugye? Két fiú után illene már egy lányt, nem!?” Kiderült: a harmadik baba is fiú...
Tovább>>>

Tudod a gyerekeidet egyformán szeretni?
Most értettem meg az egygyermekes anyuka pár évvel ezelőtti kérdését, aggályát: lehet-e ugyanúgy? Ugyanúgy érezni? Ugyanúgy szeretni?
Tovább>>>

Nincs még gyereked és semmire nincs időd? Hahahaha!
Amikor a gyermektelen fiúrokonom vagy épp ismerősöm arról panaszkodik, milyen fáradt és mi mindenre nincs ideje, már csak nevetek...
Tovább>>>

Hülye kérdések, amikkel a kismamákat fárasztják
Az ikerterhesség alatt, majd később az ikerbabakocsi tologatása közben elég érdekes kérdésekkel, megjegyzésekkel találtak meg.
Tovább>>>

A második terhesség nem olyan, mint számítottam...
A várandósság előtt azt képzeltem, hogy bizony nem hagyom abba a mozgást, és én leszek a zumbacsoport legklasszabb kismamája.
Tovább>>>

Ikrekkel, terhesen autózni tizenórát? Azt azért már nem!
Idén a 15-18 órás autóutat - még - hanyagoljuk, mivel ez már megterhelő lenne a pocakomban növekvő gyermekünknek és ismerem magamat, hogy mennyire aggódnék, hogy biztos most történik majd valami.
Tovább>>>

A hőségriadóban karácsonyi szettet vettem. Bundazsákkal
A legnagyobb kánikulában vettem téli bundazsákot és karácsonyi szettet. Akciós volt!
Tovább>>>

Másfél órát pózoltam a levendulamezőben
Készültek képek csak rólam is és a családunkról minden létező felállásban is: csak kettőnkről a férjemmel, csak a Srácokról kellékkel, stb.
Tovább>>>

Terhes vagyok, meddig dolgozzak még?
Fontos kérdés foglalkoztat mostanában. A szabadság ideje alatt is sokat gondolkodtam ezen: meddig dolgozzak még? A nagy fejtörés eredménye: sok a pro, sok a kontra.
Tovább>>>

Bezzeganya az Instagramon!

Ha szereted a humort, a vicces képeket, Insta-oldalunkon terhességgel, gyerekneveléssel, anyasággal, családdal kapcsolatos, szórakoztató tartalmakat találsz.

Ha van Insta-fiókod, követheted is a Bezzeganyát>>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>

Az ikreknek dupla babakelengye kell? Na, nem!