Elérkezett a 30. hét. Lassan, de biztosan már kezdődik a visszaszámlálás. Kezdek készülni a fiúk hatodik szülinapjára, még élvezzük a nyarat, tervezgetjük a lakás átalakítását - amiből néhány bútor már megérkezett, de még a régi bent áll, így kicsit kaotikus az egész - és a küszöbön áll egy kocsicsere is. Kicsit olyan érzés van bennem, amikor állsz egy szobában, de már annyira a két szoba határán vagy, hogy nem is azt látod, amiben vagy, hanem már azt a szobát, amibe még be sem léptél.
Az augusztus még ennek fényében telik, aztán hirtelen itt a szeptember: én is egy évvel idősebb – illetve bölcsebb, szebb, érettebb és őőőő… talán kicsit nagyobb pocakosabb – is leszek. Esküvőre vagyunk hivatalosak, ahol a férjem, mint tanú is szerephez jut. Közben elkezdődik a gyakori kórházi szívhangfigyelés is – a fiúkkal csak néhány ctg-n vettem részt, mert a 37. héten már megérkeztek. És ahogy magamat ismerem, már minden kis rezdülést árgus szemekkel fogok figyelni magamon. És egyszer csak azt veszem észre, hogy itt az idő, és már a kórházból írok nektek.
Pedig januárban még olyan távolinak tűnt, hogy bővül a család. Az év kezdetekor voltam abban a stádiumban, hogy talán őszintén elhittem, majd tudja ő, mikor szeretne érkezni közénk. Addig pedig legyünk türelemmel, nem szabad ezen görcsölni tovább. És próbáltam ennek fényében élni: nem számolgatni, nem venni teszteket, helyette minden másra koncentrálni. Mert nem szeretnék több csalódást azzal a kis pálcikával, ami egy vagy két csíkkal jelzi a sikerünket. Így indult az évünk, és február közepén már az örömhírrel folytatódott. Gyors számolást követően láttuk, hogy a fa alatt már egy néhány hónapos baba is lesz velünk.
Mivel ahogy írtam, próbáltam nem számolni a várandóssággal, így január elején megvettem a repülőjegyünket barátnőmhöz, aki a messzi északon lakik. Úgy gondoltam, néhány napra megszökhetünk kettesben a férjemmel, így utószülinapi/névnapi ajándékként elutaztunk Svédországba. Gyerekek nélkül terveztük, de talán egyikünk sem bánta, hogy ennek ellenére mégiscsak hármasban utaztunk. Izgultam azért rendesen, de szerencsére még sikerült a pozitív tesz után, de repülőgép indulása előtt konzultálni az orvosommal, aki megnyugtatott, minden rendben van, jó helyen van, aminek jó helyen kell lennie, és élvezzük az utazást.
Teltek a napok, pörögtek a hetek és eljött a várva várt 12. hét. Persze sokszor fordultam a mosdóban hátra, nehogy valami gyanús pánikra okot adó jelenséget találjak magam után. Figyeltem mindent, de ettől függetlenül nem éltem máshogy, mint előtte. Tavasszal rendezgettük a nyaralót, elmentünk minden koncertre, ahová jegyünk volt – nyilván inni nem ittam, a füstöt kerültem, és nem a tömegben álltam – ugyanúgy ölelgettem a fiaimat és melléjük bújtam az ágyban, dolgoztam és oviba vittem őket, mint eddig mindig.
És egyszer csak azt vettem észre, hogy most már ő is nagyon itt van, szemmel láthatóan részt vesz mindenben. Erős rúgásokkal jelzi, ha ébren van, nyomkodja a pocakomat, megfejeli a hólyagomat, kidugja a kezét vagy lábát vagy popóját az oldalamnál. Ebéd után becsatlakozik a kollégákkal folytatott beszélgetésbe, aminek eredményeképpen elviszi a bulit, mert mindenki a hasamat figyeli. Ha lecsendesedik a ház és befekszünk az ágyba, egészen biztos megmozdul, mert tudja, hogy akkor az már csak az ő ideje, ekkor tud az apukája rá is jobban figyelni.
A tesói az egyik nap azt játszották, hogy kis legóautót építettek, és a pocakomon legurították. Már neki építették, hogy tudjon mivel játszani. Mert ők ott voltak egymásnak, nem unatkoztak, de a tesó biztos nagyon egyedül érzi magát, és már olyan régóta ott van bent… Ezért hoztak egy ilyen kis legóautót, hogy legyen mivel játszania. A pocakomra helyeztük és gurítottuk. Klasszul gyorsult, ők nagyot nevettek, amikor leért. A tesó pedig néha jelezte, igen, láttam, itt vagyok.
Igazából még mindig hihetetlen a tény, hogy hamarosan itt lesz közöttünk. Néhány hét és a kezemben foghatom. És akkor elérkezünk abba a bizonyos másik szobába. Biztos sok tennivaló lesz ott, de már izgatottsággal tölt el, hogy birtokba vegyük: immár öten.
Bodza
A terhesnapló előző részeit itt olvashatod:
A mondat, amit soha nem akar hallani egy terhes kismama
Talán ez az a mondat, amit egy várandós kismama - legfőképp az első gyermekével az első ultrahangon - hallani sem akar. Tovább>>>
Négy hónapos terhesen toltam ki a kocsit a sárból
Nem is gondolkodtam, ezt hívják ösztönnek: ugrottam a kocsi elé és toltam. A fiúk, akik a hátsó ülésen ültek és ujjongtak: „anya kitolta a kocsit”. Tovább>>>
Öt dolog, ami miatt jó fiús anyukának lenni
„Naaah, és lány lesz, ugye? Két fiú után illene már egy lányt, nem!?” Kiderült: a harmadik baba is fiú... Tovább>>>
Tudod a gyerekeidet egyformán szeretni?
Most értettem meg az egygyermekes anyuka pár évvel ezelőtti kérdését, aggályát: lehet-e ugyanúgy? Ugyanúgy érezni? Ugyanúgy szeretni? Tovább>>>
Nincs még gyereked és semmire nincs időd? Hahahaha!
Amikor a gyermektelen fiúrokonom vagy épp ismerősöm arról panaszkodik, milyen fáradt és mi mindenre nincs ideje, már csak nevetek... Tovább>>>
Hülye kérdések, amikkel a kismamákat fárasztják
Az ikerterhesség alatt, majd később az ikerbabakocsi tologatása közben elég érdekes kérdésekkel, megjegyzésekkel találtak meg. Tovább>>>
A második terhesség nem olyan, mint számítottam...
A várandósság előtt azt képzeltem, hogy bizony nem hagyom abba a mozgást, és én leszek a zumbacsoport legklasszabb kismamája. Tovább>>>
Ikrekkel, terhesen autózni tizenórát? Azt azért már nem!
Idén a 15-18 órás autóutat - még - hanyagoljuk, mivel ez már megterhelő lenne a pocakomban növekvő gyermekünknek és ismerem magamat, hogy mennyire aggódnék, hogy biztos most történik majd valami. Tovább>>>
A hőségriadóban karácsonyi szettet vettem. Bundazsákkal
A legnagyobb kánikulában vettem téli bundazsákot és karácsonyi szettet. Akciós volt! Tovább>>>
Másfél órát pózoltam a levendulamezőben
Készültek képek csak rólam is és a családunkról minden létező felállásban is: csak kettőnkről a férjemmel, csak a Srácokról kellékkel, stb. Tovább>>>
Terhes vagyok, meddig dolgozzak még?
Fontos kérdés foglalkoztat mostanában. A szabadság ideje alatt is sokat gondolkodtam ezen: meddig dolgozzak még? A nagy fejtörés eredménye: sok a pro, sok a kontra. Tovább>>>
Az ikreknek dupla babakelengye kell? Na nem!
Sok esetben nem éreztem indokoltnak a dupla kelengyevásárlást. Például azt, hogy külön körömvágó szettet vegyek nekik... Tovább>>>
Kórházi rohamcsomagot kerestünk az éjszaka közepén
Éjszaka görcsöltem, hívtam az orvosomat, aki a panaszaim alapján azt mondta, azonnal induljunk a kórházba. Tovább>>>
Láttam az ultrahangon, ahogy az ikerbabám pisil
24 hetesen mentünk babamozizni, ahol nem a mérésen volt a hangsúly, viszont olyan izgalmas életképekbe nyerhettünk bepillantást, mint abba, hogy egyikük éppen pisil. Tovább>>>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
