Az idén a Gabányi László Sportcsarnok ad otthont a női kosárlabda Killik László K&H Magyar Kupának, melyen a bajnoki alapszakasz első körében lejátszott mérkőzések eredményei alapján felállított tabella legjobb nyolc klubja vesz részt.
A Magyar Kupa tavalyi aranyérmesével, a Sopron Baskettel találkozik a szerdai negyeddöntőben az NKE-FCSM Csata együttese, ám Böröndy Vivienék nem adják fel a klassziscsapat elleni harcot.
A Diósgyőr a bajnokságban kétszer kikapott az UNI Győr-MÉLY-ÚT csapatától, ám a rutinos Medgyessy Dóra bízik benne, hogy a kupacsata az ő sikerüket hozza.
Hazánk egyetlen dalversenyében már tizedik alkalommal keresik az ország slágerét. Parádés válogatók után kialakult A Dal 2021 elődöntős mezőnye, és elindult az online Akusztik Dalverseny is. A Duna Televízió nézői szombatonként 19.35-től...
Az idén a Gabányi László Sportcsarnok ad otthont a női kosárlabda Killik László K&H Magyar Kupának, melyen a bajnoki alapszakasz első körében lejátszott mérkőzések eredményei alapján felállított tabella legjobb nyolc klubja vesz részt.
Év közben a súlyunk gyakran növekszik, szinte észrevétlenül. Már az apró változtatások is nagy hatással lehetnek, ha fogyni akarunk. A következő 7 tippel nem csak a súlyt csökkenthetjük, hanem a jó közérzetünkért is tehetünk.
Az orvosi szakértelem a rák kezelésének kulcsfontosságú része. De ez önmagában még nem lesz elég. Ahhoz, hogy elérje a vágyott célt: a gyógyulást, szüksége lesz a családja, barátai támogató közegére is.
Rutinos zsűritagnak számít Vincze Lilla, akit a közmédia dalversenyében már harmadik alkalommal láthatnak a nézők. Értékeléseit az őszinteség és az építő kritika jellemzi, de arra mindig nagyon ügyel, hogy véleményével ne bántsa meg az előadókat.
Ferenczi György habár a Duna Televízió egyik legnépszerűbb műsorának, az ország egyetlen dalversenyének az ítésze, már húsz éve nincs tévéje, ennek ellenére korábban is követte a műsort. A Dal 2021 zsűritagja az M5 csatorna kulturális...
A sertéshús kiváló választás hétköznapi és ünnepi ételekhez, ráadásul minden évszakban változatosan elkészíthető. A sertés egyes részei tradicionális és modern ételek remek alapanyagai is lehetnek.
Holnap este Pöstyénben Szlovákia ellen játssza sorsdöntő Európa-bajnoki selejtező mérkőzését a magyar női kosárlabda-válogatott, melynek csak győzelem esetén marad esélye kijutni a júniusi, spanyol-francia közös rendezésű kontinensbajnokságra.
Új női műsorvezetővel indult hódító útjára A Dal 2021 január 30-án. Az egyedülálló show háziasszonya az előző évad nyertese, a Mostantól című dal énekesnője, Orsovai Reni. Ezzel különleges helyzet állt elő, hiszen a produkció...
Csütörtökön Pöstyénben Szlovákia ellen játssza sorsdöntő Európa-bajnoki selejtező mérkőzését a magyar női kosárlabda-válogatott, melynek csak győzelem esetén marad esélye kijutni a júniusi, spanyol-francia...
Székesfehérvári edzőtáborban készül a február 4-i, Szlovákia elleni sorsdöntő Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre a magyar női kosárlabda-válogatott, melynek csak győzelem esetén marad esélye kijutni a júniusi, spanyol-francia...
A divatvilág híres arról, hogy funkcionális eszközöket tesz magáévá, így lettek a kiegészítők értékes darabjai az órák, illetve a szemüvegek. Utóbbiak legfontosabb rendeltetése a látás javítása, emellett azonban az öltözködésünkbe...
Felejthetetlen élő show-nak lehetnek szem- és fültanúi azok, akik január 30-án 19.35-kor a Duna Televízióra kapcsolnak. A szombaton induló A Dal 2021 zsűrijének összetétele már önmagában garancia arra, hogy emlékezetes legyen a jubileumi...
Ma már szinte minden árammal működik: fényt ad, hűti vagy éppen melegíti otthonainkat, melegvizet biztosít egy kellemes fürdőhöz vagy épp elérhetővé teszi az emberek számára a világhálót. Ami talán még fontosabb, hogy komoly szolgálatot...
Manapság egyre többször lehet hallani a CBD olaj rendszeres használatával járó előnyökről. Ennek ellenére, a szóban forgó természetes alapanyagú készítménnyel kapcsolatban több a kérdőjel, mint az indokolt volna.
Sokáig élt a köztudatban az az állítás, hogy tulajdonképpen mindegy, mivel mosunk fogat, csak csináljuk rendszeresen és tartson elég ideig… Ez az állítás mára megdőlt, egyre kevesebb fogorvos pártolja a hagyományos fogkeféket. A pálfordulás...
Szeretsz vásárolni, de nem szívesen töltesz hosszú időt kuponok keresésével? Nem kell tovább kutakodnod. Az összes kedvezménykupont megtalálod egy helyen a Kuplio.hu oldalon. Mi minden kapható segítségükkel? Cikkünkből megtudhatod.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.