– A Magyar Kupa-meccsek különböznek a bajnokiktól, mert mindig semleges helyszínen rendezik meg, most éppen Budapesten. Bevallom, örültem a sorsolás eredményének, mert korábban a hazai mezőnyből kiemelkedő Sopron ágára kerültünk, most viszont elkerültük őket – mondta Medgyessy Dóra, az Aluinvent DVTK irányítója és gyorsan hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy szerdai ellenfelüket, a Győrt lebecsülik. Már csak azért sem, mert erős, jól összerakott csapatnak tartják, ráadásul kétszer kikaptak tőlük.
– A vereségek ellenére megnehezítettük a dolgukat, versenyben voltunk velük. Az első, győri meccsen a szezon legjobb játékát nyújtottuk, nagy előnyünk is volt, de kiadtuk a kezünkből a győzelmet. Rá egy hétre itthon, Diósgyőrben, talán túlságosan biztosak voltunk abban, hogy hazai pályán nyerünk, ám megint kikaptunk, de az a találkozó is kiegyensúlyozott volt, csak a negyedik negyedben dőlt el. Bízunk benne, hogy sikerül visszavágnunk, és az egymeccses csatát mi nyerjük – vélekedett Medgyessy Dóra.
A mezőny egyik legtapasztaltabb játékosa arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány miatti zártkapus mérkőzéseknek teljesen más a hangulata.
– Túlzás nélkül mondhatom, hogy az üres csarnok nekünk nagy hátrányt jelent, hiszen a sportbarátoknak nem kell bemutatni a félelmetes diósgyőri szurkolótábort. Nagyon hiányzik a közönség, a szurkolóink biztatása, de lassan már hozzászokunk ehhez az állapothoz, amikor csak egymásra számíthatunk
– mondta és hozzátette, hogy rutinos játékosként az ő feladata továbblendíteni a csapatot, ha megakad, és ő nem hárítja el ezt a felelősséget.
– Nem érzem tehernek, hanem jólesik, hogy fontos része vagyok a csapatnak, számítanak rám. Sokat beszélek a pályán, irányítom a lányokat. A régiekkel, például Kányási Veronikával egy pillantásból megértjük egymást, de az újonnan érkezett Keyona Hayes-szel is már az első edzésen ráéreztünk egymásra, szóval, jól működik a csapat – összegzett Medgyessy Dóra, aki bízik benne, hogy a tévé előtt ülve sokan szurkolnak majd nekik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.