120. oldal - Egészség


Tudományos - Ennyi szex kell hetente a boldogsághoz

Tudományos - Ennyi szex kell hetente a boldogsághoz

Nincsenek általános szabályok, amik ráhúzhatóak lennének egy-egy szeretkezésre, hiszen mindannyian különbözünk, mások az igényeink, az életkörülményeink. Az egyéni meglátások és szempontok mellett viszont jó néhány tudományos összegzés áll már a rendelkezésünkre – a szexualitást illetően is.

Már a rendszeres, élénk séta is csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát

Már a rendszeres, élénk séta is csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát

Csaknem 650 ezer embert vizsgáltak kilenc éven keresztül, és az alanyokat edzettségi szint szerint öt csoportba osztották. Az éveken át tartó vizsgálat után megállapították, hogy a fizikailag aktívabb személyeknél kisebb a valószínűsége az Alzheimer-kór kialakulásának. A tudósok az eredményeket tavasszal ismertetik részletesen az Amerikai Neurológiai Akadémia találkozóján.
Csigaméreg lehet az új fájdalomcsillapító

Csigaméreg lehet az új fájdalomcsillapító

A kúpcsigák ragadozó tengeri állatok, amelyek világszerte megtalálhatók a trópusi vizekben, főleg ott ahol az Indiai- és a Csendes-óceán találkozik. Bár ezek a csigák gyönyörű kagylókkal díszített lenyűgöző állatok, egyben az óceánok leghalálosabb lényei.
Már négy évre előre jelezhető a szívroham és a stroke

Már négy évre előre jelezhető a szívroham és a stroke

Tudósok kifejlesztettek egy újfajta vérvizsgálatot, amely kimutatja, hogy a következő négy éven belül valakinél fennáll-e a szívroham, a szélütés, a szívelégtelenség valószínűsége. Az Egyesült Államokban már elérhető új technika segítheti a szív- és érrendszeri gyógyszerek kifejlesztését –közölte a The Guardian.
4 tipp, hogy hogyan vágj bele tavasszal az egészséges életmódba

4 tipp, hogy hogyan vágj bele tavasszal az egészséges életmódba

Sokan tavasszal eszmélnek fel, hogy mindjárt itt a nyár. Az egészséges életmód szempontjából a csodadiéták legtöbbször többet ártanak, mint használnak, sokkal érdemesebb egy, a témában jártas szakember tanácsait megfogadni arra vonatkozóan, hogy hogyan induljunk el egy egészségesebb élet felé – szakértő tippjeivel.
Indul a babaváró kölcsön hajrája

Indul a babaváró kölcsön hajrája

A 2019 nyara óta elérhető babaváró kölcsön a lakossági hitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, de a jelenlegi jogszabályok értelmében 2022 végén lejár a határideje.
Fontos, hogy szülés előtt fejben is rendben legyünk

Fontos, hogy szülés előtt fejben is rendben legyünk

COVID járvány, az orvosválasztás lehetőségének megszűnte, egyenlőtlen színvonalú szülészeti ellátás, a segítők kizárása a szülő nő mellől – csupa olyan tényező, ami fokozza a várandósok kiszolgáltatottságát. A császármetszéssel kapcsolatos információszerzés hónapjában égető, hogy a szülésre való testi-lelki felkészülés, hangolódás fontosságáról is szót ejtsünk.
Ezek a legjobb fehérjeforrások

Ezek a legjobb fehérjeforrások

Az ételeinkben található makrotápanyagok közül a fehérje nemcsak azért fontos, mert a testünk építőkockáit tartalmazza, de a cukorbeteg és inzulinrezisztens étrendben nagyon jó kalóriaforrás, mivel elhanyagolható az inzulinigénye a szénhidrátokhoz képest.
Tűfóbia - Ortopédiai betegségeket kezelnek tűmentes módszerrel

Tűfóbia - Ortopédiai betegségeket kezelnek tűmentes módszerrel

A népesség 15 százaléka tűfóbiás és világszerte 2-3,5 millió tűszúrásos baleset történik, amely miatt sok esetben súlyos, fertőző betegségekkel kerülnek közvetlen kapcsolatba az egészségügyi dolgozók. Ezekre a helyzetekre is megoldást jelent az az új, tűmentes technológia, amely a Föld egyes vidékein már bevett módszer, Indiában például a koronavírus elleni vakcinát is ezzel az eljárással adják be.
Miért imádják sokan a vanília szexet?

Miért imádják sokan a vanília szexet?

Úgy tűnik, a perverz szex már egy ideje mainstreamnek, ugyanakkor népszerűnek számít. Talán ez akkor vált hivatalossá, amikor a Szürke ötven árnyalata hatalmas szenzáció lett. De a vanília szex is még mindig igen populáris.
Húsvét után fehérvasárnap

Húsvét után fehérvasárnap

A húsvéti ünnepeket követő első vasárnap a fehérvasárnap, ami egyben a húsvéti ünnepkör zárónapja, ahogyan a vidékiek mondják, mátkáló vasárnap.
A vegetarianizmus mellett romlik a férfiak termékenysége?

A vegetarianizmus mellett romlik a férfiak termékenysége?

Az étkezésnek hatalmas jelentősége van a spermiumtermelésben, de sokszor nem elég ahhoz, hogy a spermiumszám ne legyen alacsony, esetleg minőségi problémákat ne produkáljon a férfi. Ennek oka a vitaminok, nyomelemek hiánya. De akkor a vegetáriánusok jobb eredményeket produkálnak? Az amerikai LLU egyetem tudósai szerint nem.
Így hat a COVID és az oltás a menstruációra

Így hat a COVID és az oltás a menstruációra

A COVID-19 fertőzés számtalan szövődménnyel bír- amellett, hogy komoly szervi károsodásokat generálhat, sokan panaszkodnak Post-Covid szindrómáról, elhúzódó tünetekről, nagyfokú fáradtságról. Egyre többször hallani, miszerint a fertőzés -és oltás is- a menstruációs ciklust is összezavarhatja.
Ne hanyagold el ezeket a dolgokat szex előtt és után!

Ne hanyagold el ezeket a dolgokat szex előtt és után!

Amikor megkívánjuk a szeretkezést, akkor sokszor el tudjuk veszíteni a fejünket, pedig fontos, hogy ha már a legtöbb helyen figyelünk a higiéniára, akkor ebben is legyünk tudatosak. Néhány szabály betartásával hogyan lehet még biztonságosabb a szex?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.