Hadas Alfréd több lábon szeretne állni, ezért a zene mellett első vállalkozását is megalapította. Megállás nélkül dolgozik, miközben az egészségére is oda kell figyelnie, így életmódváltásba kezdett. Szervezete ugyanis egy betegséggel jelezte, változtatnia kell.
Kényelmesebb körülmények között várja az ítéletet fekete Dávid, akit keddtől házi őrizetbe helyeztek és már meg is érkezett rendőri kísérettel édesanyja győri otthonába. Történetesen éppen ott voltak az ikerfiai...
Sáfrány Emese hónapokkal a szakítása után újra boldog. Legalábbis elindult ezen az úton. Erre lehet következtetni abból, hogy a minap a Duna-parton látták TNT Intivel szorosan összefonódva sétálni. A légtornász a Borsnak elismerte új, kibontakozóban van a kapcsolatuk…
Igazi sztárparádé gyűlt össze kedd este a vörösszőnyegen, az év legjobban várt Marvel-filmje, a Thor szerelem és mennydörgés premier előtti vetítésén a Cinema City Arénában. Fésűs Nelly lánya, Csenge jóképű párjával érkezett az eseményre.
Pirner Alma gyermeke születése után hamar visszanyerte álomalakját, és azóta is bomba formában van. Édesanyjával közös fotóján azonban nem csak ő, de a hetvenhez közeli anyuka megjelenése is figyelemreméltó. Sőt!
Fekete Dávid 14 hónapja után szabadult a rácsok mögül és most házi őrizetben, GPS-nyomkövetővel a lábán várja, hogy megszülessen az ítélet az ellene felhozott 320 millió forintos csalás és sikkasztás vádjában. Az énekesnek most esélye nyílik rá, hogy személyesen is találkozhasson ikerfiaival. De mit szól ehhez a picik édesanyja?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.