Brit tudósok megkezdték azoknak a szőrszálaknak a vizsgálatát, amelyek állítólag a Jetitől származnak. Az indiai Garo-hegység erdeiből előkerült hosszú, fekete szőrszálról először azt hitték, hogy egy medve hullatta el, de megtalálója,...
Újabb pokolgép robbanás rázta fel Törökország lakóit Isztambul egyik külvárosában. A bombákat az egyik legforgalmasabb utcában rakták le, egy üzletsor mellett,- telefonfülke mellett lépett működésbe. Öt évvel ezelőtt már volt egy...
Negyvennégy évesen szült egy Kanadában élő román asszony. Az igazi szenzáció azonban nem az anya kora, hanem, hogy tizennyolcadik csemetéjének adott életet. Livia Ionce eddig kilenc lányt és nyolc fiú hozott világra, a héten pedig megérkezett...
Vissazfordíthatatlan elváltozást idézett elő Madonna arcán a kor és a stressz, amit az utóbbi időben átélt. Vastag sminkje alatt nem látszik, hogy a popdíva teljesen tönkre ment, és már csak árnyéka önmagának.
Egyre jobban fokozódik a botrány Britney-ék háza tájékán is. Hosszú civakodás és sok-sok bírósági tárgyalás úgy látszik meghozta eredményét, végre kimondták kinél lehet a gyerek, és kinek kell gyerektartási díjat fizetnie. Britney,...
Legalább 43 nőt tartottak bezárva egy elmegyógyintézetben, mert bacilusgazdák voltak. A megdöbbentő felfedezés szerint a nőket, akik tífusszal fertőződtek meg, de azóta már kigyógyultak a betegségükből, a Long Grove elmegyógyintézetben...
Dominic Purcell és felesége tavaly októberben döntöttek a különköltözés mellett. A pár házassága valószínűleg Rebecca elviselhetetlen féltékenysége miatt ment tönkre. Az ausztrál színész ugyanis gyakran panaszkodott arra, hogy felesége...
Dél-Afrikai jótékonysági körútján meglovasították Harry herceg telefonját. A királyi sarj mobilját Lesothoban lopták el, méghozzá egy környékbeli kocsmában, Butha Buthében.
Sokkot kaptak egy kínai falu lakói, amikor meglátták szomszédjuknál a kilencéves kocájuktól született majom arcú malacot. A gazdái meg akartak szabadulni a szörnyszülöttől, de a szomszédok azt tanácsolták, várják meg, míg megnő.
Paris Hilton végre megkomolyodott, és szerinte ezt Benji Maddennel folytatott kapcsolatának köszönheti. A 27 éves hotellánc-örökösnő erről az amerikai People magazinnak beszélt új filmjének, a "Repo! The Genetic Opera" című horror-musicalnek...
Madonna férje megtörte hónapok óta tartó hallgatását, és beszélt házasságáról. Az angol rendező igencsak meglepte az újságírókat, amikor kijelentette: a Madonna hűtlenkedéseiről szóló pletykák hamisnak, házasságuk pedig tökéletes.
Dér Heni a természetesség híve. Az énekesnő szereti az egyszerű ruhadarabokat, amelyeket általában különleges kiegészítőkkel dob fel. Imádja az óriási fülbevalókat, partykra azonban szexi cuccokat húz magára
Für Anikó és a KFT is elhúzza a Tankcsapda nótáját. A színésznő és Laár András csapata is előad majd egy-egy számot a zenekar zúzós nótái közül augusztus 2-ikán, Siófokon. Lukács Laciék élőben hallgatják majd meg a feldolgozásokat,...
Anettka is sorbaállt a menyasszonyi csokorért Győzike és Bea ötödik esküvőjén. A showman lagziján az özvegy már nem feketében, hanem elegáns barack színű ruhában jelent meg, s nem titkolja, hogy férje halála után nem akarja magányosan leélni életét.
Élő kakasok fejét harapják le, és sárban hemperegnek a voodoo-hívők minden évben, amikor legnagyobb vallási ünnepükre sor kerül. A különleges vallást követők júliusban találkoznak három napra, hogy isteneiknek hódoljanak.
A 12 éves énekes csodagyereket, Danis Elzát Schobert Norbi készíti fel a Megasztárra. A fitneszguru nem csak az egészséges táplálkozásban, de a lámpaláz lekûzdésében is segíti a kislányt, mégpedig úgy, hogy hétfõ esti nyilvános...
Hiába a sokmilliós befektetés, a csillogó ruhák, és a seregnyi vendég, Gyõzike mégsem volt felhõtlenül boldog az esküvõjén. A szülei ugyanis nem voltak hajlandók részt venni fiuk ötödik frigyén. A háttérben évtizedes családi...
Csörlővel kellett felhúzni a kereszttel együtt Feke Pált, amikor címszerepet játszott a Jézus Krisztus Szupersztárban. A színész ugyan tizenöt kilót fogyott a darab kedvéért, azonban még így is két izompacsirtának kellett nekifeszülnie,...
A vörös hajú, kedves arcú színész, Rupert Grint szinte összeolvadt már Harry Potter legjobb barátjának figurájával. Most azonban a 19 éves színész új arcát mutatja meg egy jövőre mozikba kerülő thrillerben, a Cherry Bombban, melynek...
Sylvester Stallone exfelesége részt vett a német RTL csatorna "Régiből új" című műsorában, melyben Brigitte Nielsen kicsit több, mint két hét alatt visszanyerte régi formáját, sőt, talán még jobb is néz ki, mint 20 évvel ezelőtt.
Dr. Edgar Mitchell volt a hatodik Holdra lépő ember, és most azt állítja, földön kívüliek valóban léteznek és kapcsolatba léptek már az emberekkel. Mitchell szerint a kormányok titkolják ezt.
Kiso konferálta fel a tegnapi No Thanx élő koncerttel egybekötött dedikálását. Az esemény azért volt rendkívüli, mert a Viva műsorvezetője újra együtt állt a színpadra szerelmével, az együttes frontemberével, Erikkel. A fiatalok öt...
Nem jutott saját szoba Utasi Árpinak. A Csillag Születik győztese hiába költötte nyereményének jó részét családi házra, egy aprócska zug sem maradt, ahol saját birodalmat alakíthatott volna ki. Bár az épület bővíthető lenne, édesanyja...
Ördög Nóri az RTL Klub műsorvezetője hamarosan asszony lesz. A Szombat esti láz háziasszonya augusztus 2-ikán áll oltár elé kedvesével Kristóffal, akivel évek óta egy párt alkot.
Gyermekeként kezelte Rékasi Károly azt a tizenöt éves kislányt, aki a tegnap esti epizódban kopogtatott be Bartha Zsolt ajtaján, hogy közölje: õ az édesapja. A színész igyekezett mindenben segíteni a Lindát alakító Opitz Petra munkáját,...
Nyílt titok a Cool TV dolgozói között, hogy Zimány Linda gyakran áll ittas vagy másnapos állapotban a kamerák elé. A szőke szépség egy pillanatig sem tagadja, ha a sors úgy hozza, bizony kábultan vezeti a műsorokat.
10 éves fiú késelt meg egy 50 év körüli nőt tegnap délután a dél-londoni Selthurst vasútállomás bejáratánál. A kisfiú azonos korú társával azért támadt a neve elhallgatását kérő asszonyra, mert az nem adott nekik cigarettát, adta hírül a Daily Mail.
Meg Ryan is beállt azon sztárok sorába, akik képesek úgy elhízni, hogy az utcára, ha kimerészkednek, senki sem ismer rájuk és mindenki elmegy mellettük. A soron következő ilyen híresség Meg Ryan. Mindenki csodaszépnek ismeri és 46 évesen...
„Az erő jelképe!” – ezt tartja férfiasságáról az a spanyol művész, aki egy a péniszéhez rögzített, robot ruhához hasonló szerkezettel vetíti ki a házfalakra saját nemi szervének gigantikus, élő képét - írja a <a...
Álmában sem gondolta volna a 18 éves Demetris és a 19 éves Vanswan, hogy abszolút furcsa módon buknak le egy bűncselekményük miatt és ez miatt akár börtönbe is kerülhetnek. Meglepő és nem mindennapi videofelvétel látott napvilágot az...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.