Kiszel Tündét számos jelzővel illették már. Új sorozatunkból kiderül, ki is valójában Kiszel a megannyi szerep mögött. Utolsó részünk arról szól, aktfotósok hogyan próbálnak visszaélni Tünde fotóival, akad olyan is, aki hamis fotókkal házal.
A Benkő show feleség jelöltjei közül talán Kovács Andrea rajong legnagyobb odaadással a fickós lantosért. A szlovákiai tolmácsnő ugyanis évekkel ezelőtt kinézte magának.
Ötvenedik születésnapján akarták köszönteni az Esti Frizbiben Hajdú Péterék, a forgatás előtt azonban lemondta a szereplést Kiszel Tünde. Ráadásul egyúttal azt is jelezte: beperli Hajdút egy korábbi, „törpés” átverés miatt.
Késsel és kalapáccsal gyilkolta meg feleségét egy brit férfi, majd vonat elé vetette magát. Rokonai szerint Mark Findley nem bírta megemészteni, hogy véget ért a házasságuk.
Térden állva kérte meg szerelme, Jason Trawick kezét Britney Spears. A romantikus gesztus azonban nem hatotta meg a férfit, durván visszautasította az énekesnő ajánlatát.
Állandó gúny tárgya volt gyermekkorában Lakatos Márk. A duci és hosszú hajú kisfiút csúfolták a társai, mert lányokkal barátkozott, és női ruhában jelent meg.
Dekoratív médiaszemélyiség, akinek legendás a fehérnemű-gyűjteménye. Kiszel Tündét számos jelzővel illették már. Sorozatunkból kiderül, ki is Kiszel a szerepek mögött. A negyedik rész Donatelláról szól.
Ezrével érkező szerelmes levelekkel, nemritkán egyértelmű szexuális ajánlatokkal bombázzák a csajok a Csillag születik ifjú előadóit, Veres Robit, Brasch Bencét és Horváth Tamást.
Hosszú idő után végre magához ölelhette lányát Szabó Gyula. A Nemzet Színésze a vírusos megbetegedések miatt el volt zárva a külvilágtól, kizárólag felesége látogathatta.
Állása nincs, félretett pénzéből éldegél, és szerelmi élete sem felhőtlen VV Leónak – értesült a Bors. A volt ValóVilág- hőst ráadásul még volt munkaadója is beperelte szerződésszegésért.
GÓLYAHÍR- Madarat lehet fogatni Növényi Norberttel. Az 1980-as moszkvai olimpia birkózóbajnoka és párja, Krisztina egy kisfiú, Nándor Noel szülei lettek. A baba 3600 grammal és 56 centivel jött világra.
Szokatlanul mély dekoltázzsal jelent meg Benkő show-jában Falusi Mariann. Az énekesnőtől nem idegen a meztelenkedés: nyaralásain monokinizik, sőt, férfimagazinban is megmutatná bájait.
Kiszel Tündét számos jelzővel illették már. Új sorozatunkból kiderül, ki is valójában Kiszel a megannyi szerep mögött, a harmadik részben Tünde arról mesél, hogy tulajdonképpen miből is él.
PERPATVAR - Egy évvel ezelőtt hatalmas botrányt kavart Friderikusz Sándor önéletrajzi könyve, amelyben a televíziós kijelentette: Pálffy István többször is ittasan vezette a Jó estét Magyarország! című műsort. Pálffy rágalmazás miatt...
Tizenegy gyönyörű modell szerepel a Pirelli 2010-es naptárjában, köztük világsztárok és feltörekvő csillagok is. A hölgyek a természetesség jegyében pózolnak.
LONDON - Bár mindössze négy napra érkezett Nagy-Britannia fővárosába, Mariah Carey semmiféle fényűzést, kényeztetést nem sajnált magától: mintegy hétszázötvenezer fontot, vagyis közel kétszázhuszonötmillió forintot vert el a Londonban...
LOS ANGELES - Ismét történelmet írt Michael Jackson. A júniusban elhunyt popkirály négy poszthumusz díjat nyert el a vasárnapi American Music Awardson.
MEGBOCSÁTÁS - Az éj leple alatt meglátogatta halott felesége és megbocsátott neki – állítja az a walesi férfi, aki álmában gyilkolta meg feleségét.
NÁTHA - Az utóbbi napokban aggasztó hírek láttak napvilágot Szinetár Dóra egészségi állapotával kapcsolatban. Azt pletykálják, hogy a sztár súlyos beteg, megfertőzte a H1N1 vírus.
Beesett a medvék közé egy fogyatékos férfi a berni állatkertben. A huszonöt éves áldozat túl van az életveszélyen, de a maci állapota kritikus, miután egy rendőr belelőtt.
Jordan kiszállt a brit Celeb vagyok, ments ki innen! című valóságshowból. Miután a nézők hetedszer is őt küldték volna próbatételre, a modell közölte: nem bírja tovább, és hazautazik.
Kísérleteket végeztek Vásáry Andrén az amerikai űrhivatalban. Az RTL Klub tehetségkutatójában feltűnt szoprán szívesen beszél a vizsgálatról, de cáfolja a terjedő pletykát, hogy ennek köze van elképesztő hangjához.
Dekoratív médiaszemélyiség, szerkesztő, műsorvezető, producer, szexis naptárak sztárja, akinek legendás a fehérnemű-gyűjteménye - Kiszel Tündét számos jelzővel illették már. Új sorozatunkból kiderül, ki is valójában Kiszel a megannyi...
Alighogy szabad préda lett a Boros –Bochkor páros, a Neo FM szemet vetett a Bumeráng műsorvezetőire. Csakhogy Bochkorék kemény feltételeket szabnak, például ragaszkodnak a régi stábhoz.
CSELSZÖVÕK - Kis híján felőrölték Holló Barbara idegeit a Benkő feleséget keres című show áskálódó asszonyjelöltjei, valamint Dániel túlfűtött szexualitása. A huszonöt éves lány megváltásként élte meg, hogy a lantos tegnap kiejtette a műsorból.
Hatalmas rózsaszínű gyémánt kíséretében akarja megkérni Katie Price Jordan kezét ketrecharcos kedvese, Alex Reid. Jordan jelenleg a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsor brit változatában szerepel, így Alex kénytelen utána menni a dzsungelbe.
Levetkőztek a kilencvenes évek szuper modelljei, Eva Herzigova, Claudia Schiffer és Helena Christensen. A képek retusálás során azonban valaki hibázott, eltüntették Helena mellbimbóját.
Dekoratív médiaszemélyiség, műsorvezető, producer, szexis naptárak sztárja, akinek legendás a fehérnemű- gyűjteménye – Kiszel Tündét számos jelzővel illették már. Sorozatunkból kiderül, ki is valójában.
Bosszúszomjas feleségjelöltek veszik körül Benkő Dánielt. Már csak öten küzdenek a kanos lantos kegyeiért, így nem csoda, hogy a sárga irigység eszi a többieket, amikor egyikük a zenésszel randizik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.