2059. oldal - Celeb


Galambos Dorina új dallal rukkolt elő

Galambos Dorina új dallal rukkolt elő

Az énekesnő a Mrs Columbo nevű női zenekarával egy – az eddigi dzsesszes hangzástól némileg idegen – popdallal debütált a napokban az MR2 Petőfi Rádióban.
Christian Bale az átváltozás legnagyobb mestere

Christian Bale az átváltozás legnagyobb mestere

Hollywoodban csak az lehet igazán sikeres, aki hajlandó testi áldozatot is hozni egy-egy filmszerep kedvéért. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük azokat az A-listás sztárokat, akik szerintünk a legfélelmetesebb alakváltók.
Bagi Iván sok év után kibékült testvéreivel

Bagi Iván sok év után kibékült testvéreivel

A humorista elhatározta: az új évben rendezi a kapcsolatát testvéreivel, akik magára hagyták tinédzser korában. Ivánnak először a nővére fordított hátat, és külföldre költözött, majd később a bátyja tette utcára az akkor gimnazista előadóművészt.
Ördög Nóra kapta meg Friderikusz szerepét

Ördög Nóra kapta meg Friderikusz szerepét

Friderikusz Sándortól Ördög Nóra kapta a stafétát Az ének iskolájában, de nem ez az egyetlen változás: a zsűriben is csere lesz, Király Viktornak távoznia kell, a helyét Caramel foglalja el.
Pornófilmje miatt perel Krasznai Tünde

Pornófilmje miatt perel Krasznai Tünde

Fellépéseit lemondták, párkapcsolata megromlott, lelkileg is padlóra került Krasznai Tünde. Legalábbis ez olvasható abban a keresetlevélben, amely az internetre került. A pornófilmjét piacra dobó cégtől ötmilliót követel.
Ebben az évben megházasodik Lola

Ebben az évben megházasodik Lola

Lola pályafutásának tizedik jubileuma alkalmából a nyáron egy élő show-val készül, amit aztán egy akusztikus koncert követ majd jóval családiasabb hangulatban.
Bugyiban szelfizett egyet a pocakos Liv Tyler!

Bugyiban szelfizett egyet a pocakos Liv Tyler!

Pocakos fotót posztolt Instagram-oldalára Liv Tiyler. Steven Tyler 37 éves lánya egyik barátnőjével festés közben, fehérneműben pózolt egy szelfi erejéig a Rhode Island School of Design művészeti iskolában.
Magyar lánnyal szexelt András herceg?

Magyar lánnyal szexelt András herceg?

András herceg pedofil­ízű sztorijai miatt újra a brit királyi ház botrányaitól hangos a sajtó. A palota persze tagad, de a tények kellemetlenek. Szerelmi affér azonban bőven akad a palota történelmében. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.