Celeb

Ki sem kel az ágyból az elhagyott Lilu

Bors

2015. január 16. péntek 04:00

Lelkileg összetört Lilu, legszívesebben ki sem teszi a lábát a házból. A szülei és a testvére sietett a segítségére, foglalkoznak vele és kisfiával.

Nem túlzás drámainak nevezni Lilu házassági válságát. A 38 éves műsor­vezető lelkét annyira megviselte a magánéleti kudarc, hogy a bánat testi tüneteket is öltött. Mint arról a Bors elsőként beszámolt, a ValóVilág háziasszonyát fél éve kínozza gyomorfájás, orvostól orvosig jár, de eddig nem találtak semmit, mert a panaszait valószínűleg a lelki megpróbáltatások okozzák.

Ezt erősíti meg a Story magazin csütörtöki cikke, amely szerint Lilu házassága zátonyra futott, férje már el is költözött közös otthonukból. Az írás szerint mindez olyasmi miatt történt, ami minden feleséget megviselt volna. Állítólag Lilu egy egykori kajakossal, Rátkai Dáviddal, az RTL Klub stylistjával vigasztalódik, ám a Bors úgy tudja, hogy kettejük kapcsolata kezdeti stádiumban van. Inkább csak rokonszenveznek egymással, azaz nem történt semmi olyan, ami akadálya lenne, hogy helyrehozzák a házasságot, ha erre van egyáltalán készség Liluékban.

Hogy a férjről pontosan milyen pletykák terjedtek, azt nem fejtették ki a magazinban, de tény, hogy a műsorvezető állapota az utóbbi napokban még rosszabbra fordult. Alig tud enni, amit viszont lenyel, azt perceken belül kidobja a szervezete.

Információnk szerint szerdán is kórházban járt egy újabb kivizsgáláson. Jelenleg testvére és szülei támogatják, ötéves kisfiukról, Dávidról pedig továbbra is férjével közösen gondoskodnak.

– Tegnap már fel sem kelt az ágyból, olyan gyenge volt – mondta Lilu egyik közeli barátja a Borsnak. – Nyilvánvaló, hogy hatalmas lelki sokk érte. De akárhogy is, a kisfia érdekében és a munkája miatt is nagyon hamar össze kell szednie magát – tette hozzá a barát, aki szerint Lilu képes lesz erre, hiszen rendkívül erős nő. Erejére az elkövetkező napokban szüksége is lesz, hiszen a héten ugyan betegszabadságon van, de vasárnap a ValóVilág 7 negyedik párbaját kéne vezetnie.

Nem tudom, merre tart az életem

Lilu csütörtök délután a következőt írta ki Facebook-oldalára:

"Tudom, hogy az elmúlt napokban megjelent cikkek miatt sokan aggódnak értem, és itt is rengeteg üzenetet kapok…tisztában vagyok vele, hogy képernyősként az emberek kíváncsiak a magánéletemre, most mégis megértést és türelmet szeretnék kérni mindenkitől, mert egyelőre magam sem tudom, hogy merre tart az életem, nem tudok újat mondani senkinek. Az egyetlen, amit biztosan tudok, hogy a kisfiam a legfontosabb számomra, rajta kívül senkinek sem szeretnék most megfelelni. Őt viszont mindenek­felett védeni szeretném, és segíteni abban, hogy ebből a számunkra elmondhatatlanul nehéz időszakból a lehető legkevesebbet érezzen."
 

További cikkek

Utolsó

Ez volt Csollány Szilveszter utolsó tévés szereplése - videó

Videoklip

Most jött ki Kulcsár Edina első saját dala: súlyos dolgokról énekel

Ez is érdekelhet

metropol.hu

Szörnyű hír érkezett! 43 éves korában meghalt a magyar színész

life.hu

Gyász: Elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász

vg.hu

Hallhat és érezhet Csollány Szilveszter a pszichoterapeuta szerint

bama.hu

Kádban tapossa a fejeket a szalántai család

origo.hu

Nagyon könnyű az új Suunto okosóra

nemzetisport.hu

Gyász: a miniszterelnök is gyászolja Csollány Szilvesztert

origo.hu

Történelmi csúcson az orosz arany- és devizatartalékok

borsonline.hu

Ez lehet az omikron legelső tünete, mutatjuk, mire figyelj fel

ripost.hu

Összeomlottak Varga Irén rajongói. Kedvencük bejelentette, hogy nincs tovább

ripost.hu

Kitört a celebháború: Kulcsár Edina új pasija keményen beszólt Alekosznak

origo.hu

Fontos figyelmeztetést adtak ki rengeteg magyar autótulajdonos számára