L. L. Junior: El akarom felejteni a balesetet

L.L. Junior
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 16. 04:10
Lassan már egy hónapja, hogy Lesi László, vagyis L. L. Junior ittasan egy kisbusszal ütközött Kőbányán, a rapper azonban még mindig nem ka­pott hivatalos tájékoztatást arról, hogy meggyanúsították.
Bors

Mint ahogy már megírtuk, a rendőrség ittas járművezetés vétségével gyanúsította meg a rappert, akinek ügyét valószínűleg gyorsított eljárásban tárgyalják majd. Junior büntetése maximum két évig terjedő szabadságvesztés, vagy pénzbírság és jogosítványa bevonása lehet. Mivel a balesetben senki nem sérült meg komolyabban, Junior az utóbbiakra számíthat.

– Egy percig sem gondoltam, hogy elkerülhetem a felelősség­re vonást, nem is áll szándékomban. Együttműködök a hatóságokkal, a baleset után is én hívtam a rendőröket és a mentőket. Ez egy életre szóló lecke volt, de nem akarok egész életemen át bűnhődni. Kiegyenlítem a büntetést, aztán szeretném elfelejteni – magyarázta lapunknak Junior, aki állítása szerint azért ült autóba borozás és pálinkázás után, hogy kruppos kisfiának gyógyszerért rohanjon. Ha Juniort elítélik, jó ideig erre csak taxival lesz képes.

– Tizennégy éve sofőrrel járok a koncertjeimre, ha elveszik a jogsimat, az egyéb ügyeimet is az ő segítségével intézem majd – folytatta Junior, aki talán nem csak ezért nem bánja, ha be­vonják a vezetői engedélyét.

– A baleset után eltelt pár nap, mire újra autóba ültem. Egy ilyen eset a vétkest is megviseli – mondta a rapper.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.