Sokan szégyellik feltűnő testi adottságaikat, ilyen a nagy orr, fül vagy egy sebhely. Ám példák sora bizonyítja: a sikerhez és a sztársághoz nem szükséges tökéletes külső. Sőt még védjeggyé is válhat egy különös ismertetőjel.
Egyik napról a másikra borította fel az életét, mondott fel a Mokkában, mondott le a képernyőzésről. Azóta két csatorna és egy férfi csábítja. A vizes-vébé kulisszatitkai mellett erről is beszélt a műsorvezető.
Habár Donald Trump is tart egy borzszerű képződményt a fején, ő az első az Egyesült Államok elnökei közül, aki mindeddig nem mutatott hajlandóságot arra, hogy háziállata legyen. Íme néhány híres fehér házi kedvenc.
Balesete után először állt színpadra a színházigazgató-színész, akin a fizikai sérülések ugyan már nem látszanak, de tény, hogy a szokásosnál soványabb, sápadtabb.
Puzsér Róbert kegyelmet nem ismerő módon bombázza Tóth Gabit, kemény szavaival azonban nem az énekesnőt, hanem Magyarország kultúrájának megrontóit sújtja.
Dévényi Tibor nemrég töltötte be a hetvenet. Bár mindenki Tibi bácsija saját bevallása szerint kitűnő formában van, a biztonság kedvéért megírta a végrendeletét.
Anyák ezrei hálásak neki, tévénézők millióinak kedvence volt, most elhanyagolt, gazos Czeizel Endre sírja, idegenek járnak a temetőbe gondozni. Közben tízmilliós örökségén vitázik a családja.
<p>Kezdődő cukorbetegsége és magas vérnyomása miatt nem is olyan rég még maréknyi gyógyszert volt kénytelen enni mindennap Buday Péter. Napi egy tablettára sikerült levinnie ezt az adagot.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.