Majoros Péternek, azaz Majkának hét évvel ezelőtt igent mondani egy randira? Nos, feltehetően egy nőnek sem lehetett életbiztosítás. A ValóVilág után ugyanis ő egyik hírességet csábította el a másik után, igaz, többségükkel komoly kapcsolata is lett. Eljegyzésről, esküvőről ugyanakkor sosem esett szó.
Majka ráadásul kemény rapperként és határozott férfiként sosem volt az a típus, aki telesírta a hetilapok hasábjait, milyen szerelmes és mennyire romantikus. Ennek fényében sok százezren felkapták tegnap a fejüket, amikor a TV2 sztárjának közösségi oldalán megjelent egy fényképes összeállítás róla és Dundikáról, alatta az alábbi sorokkal.
„Hét éve toljuk a szekeret! Időközben plusz két utassal! Szeretlek, muter!” – közölte Majka egyszerűen, ahogy az egy macsóhoz illik.
7éve toljuk a szekeret! Időközben plusz két utassal! Szeretlek muter!:)♥️♥️
Közzétette: Majka â 2017. július 11.
Természetesen tízezrével jöttek a gratulációk, a párt azonban hiába kerestük, Dundika csak annyit közölt, egyelőre nem nyilatkoznának.
Egy biztos, a 2005-ös év playmate-je, Hornyák Hajnalka, azaz Dundika volt az, aki a jelek szerint megszelídítette és a nőfalóból apát is faragott. Kapcsolatuk pedig botrányoktól mentes, idilli és példaértékű házasság lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.