Celeb

Ági Pumped Gabóról: A szex még működik közöttünk

Bors

Létrehozva: 2017.07.13.

Talán nincs már magyar ember, aki követni tudja, hogy akkor most együtt jár-e Pumped Gabo és Sebestyén Ági. Nádai Anikó sem tudta kibogozni ennek a bonyolult szerelmi viszonynak a szálait, pedig becsülettel megpróbálta a róla elnevezett kibeszélőshow-ban.

Ami biztosnak látszik, hogy Gabo szerint azért mentek szét, mert börtönben érezte magát (ezért is kellett Ági mellett csajoznia, hogy legalább egy pár SMS és flört idejéig ki tudjon törni ebből), Ági pedig unalmasnak tartotta a kapcsolatot, mert a srác nem vitte sehova.

Az egykori szerelmesek egyébként egy pillanatig nem tudnak meglenni egymás mellett úgy, hogy ne veszekedjenek valamin. Csak egyetlen dologban értenek egyet, mégpedig, hogy szexelni jó, egymással meg főleg, így heti egyszer-kétszer össze is járnak e célból. A hét többi napján pedig mindenki azzal, és azt csinál, amit akar.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715051710
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715051710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715051710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője