88. oldal - Bezzeganya


13 alapszabály kontaktlencse-viselőknek

13 alapszabály kontaktlencse-viselőknek

Nyár elején a nagylányomnál okozott problémát a kontaktlencse-viselés szabályainak be nem tartása, most egy ismerősöm lánya került hasonló helyzetbe. Istvánfi Kinga kontaktológus segítségével összefoglaltuk, mire kell figyelniük a kontaktlencsét viselőknek. Fontos, hogy ha gyermekünk kontaktlencsét kap, pontról pontra beszéljük át vele a szabályokat.

Az óvó néni dióval etette meg az allergiás gyerekemet

Az óvó néni dióval etette meg az allergiás gyerekemet

A történetet ott kezdeném, hogy legnagyobb gyermekünk ötévesen kezdte az óvodát. Ennek két főbb oka volt: az első az, hogy elég súlyos ételallergiája volt (földimogyoró- és szójaallergia keresztallergiával fűszerezve), a második pedig, hogy mivel megszületett a testvére, és én úgyis itthon voltam, így nem lettünk értelmét annak, hogy háromévesen óvodába vigyük. Akkor még nem is igényelte. Ennek ellenére sokat jártunk gyerek közösségbe.
Ha ősz, újra Bezzeganya klub!

Ha ősz, újra Bezzeganya klub!

Megérkezett az ősz, túl vagyunk az iskola-, óvodakezdésen, remélhetőleg belerázódott mindenki, így indulhat a Bezzeganya klub őszi-téli szezonja. Nem változik tulajdonképpen semmi, hacsak nem az, hogy ezúttal még érdekesebb témák, még érdekesebb vendégek várnak ránk.
A mentős azt mondta, kizárt, hogy már nyomnom kell

A mentős azt mondta, kizárt, hogy már nyomnom kell

Az első babánk születése után (2012) jó ideig nem éreztem késztetést egy következő babára, habár több gyereket szerettünk volna. Ádi olyan egyéves lehetett, amikor ismét próbálkozásba kezdtünk, még szoptattam a babát, és nem is terveztem abbahagyni, így nem számítottam gyors sikerre. Nem terveztem, hogy a könnyebb teherbeesés céljából abbahagyom a szoptatást, így vártunk. A siker annyira nem volt gyors, hogy első babánk két és féléves volt, amikor 2015. márciusában végre pozitívat teszteltem.
Csapdában vagyok a munkahelyemen

Csapdában vagyok a munkahelyemen

A munkában nem vagyok a helyemen. Azt érzem, hogy valahol máshol kellene lennem. Annyit gondolkodtam rajta, hogy merre tudnék elindulni, de itt vidéken ahol én lakom, semmi – szó szerint semmi – lehetőség nincs. Főleg egy négyéves kisgyerekkel.
Te is előbb jártál Párizsban, mint a Barabás-villában?

Te is előbb jártál Párizsban, mint a Barabás-villában?

Először felfedezzük a közvetlen környezetünket, aztán egyre tágulhat a kör. Így képzelnénk, de mintha nem így lenne: a budapestiek néha Budapestről, a győriek Győrről tudhatnak megdöbbentően keveset, épp mert ott van az orruk előtt. A főváros gyerekekkel való megismertetését már több rokonszenves kezdeményezés támogatja: most épp a Városi Zöld Füzet járt a kezemben.
Boldog új tanévet!

Boldog új tanévet!

Minden munkahelyen támogatnám a szabadság utáni beszoktatás bevezetését. Mondjuk, először csak bemész kávézni meg ebédelni, aztán két órára, és egy hét múlva jöhetne az első munkanap. Még tán nemzetgazdasági haszna is lenne… sóhaj.
Lábad előtt szorzótábla, lépj a dinó lábnyomába!

Lábad előtt szorzótábla, lépj a dinó lábnyomába!

Valami ilyesmire juthattak a MOME kutatói is „szöveges” ugróiskolába a közeli Somogyi Béla utcába.  Ott díszeleg a Józsefvárosban a Naprendszer is (ezúttal nem az égen, hanem épp a földön...), méretarányos bolygókkal, de a szorzótáblát is gyakorolhatjuk. A projekt csepeli része a már folyamatban lévő egyéb „gyermekbarát” fejlesztésekbe illeszkedik, amelyek során ovik, iskolák udvarait újítják fel, teszik színesebbé – gondolom, sok helyen rájuk fér.
Bárcsak mindenhol ilyen orvosok lennének!

Bárcsak mindenhol ilyen orvosok lennének!

Mindig tartok tőle, amikor orvoshoz kell vinni a gyerekeket. Sajnos van sok negatív tapasztalat a pozitívak mellett. Túlnyomórészt sajnos inkább a negatív felé billen a mérleg nyelve. És mindenki arra hivatkozik, hogy nincsenek megfizetve, túlterheltek, stb. Ebben csak az a szomorú, hogy gyerekekről van szó. Mégis ki kell emelnem, hogy van másképp!
„Ne fickándozzon a szülőágyon, mert szétesik!”

„Ne fickándozzon a szülőágyon, mert szétesik!”

Írhatnám, hogy a terhesség alatt állandóan a Bezzeganyát olvastam, de hogy őszinte legyek, nem így történt. A harmadik szülésem után – terápiás céllal – kezdtem el olvasni az oldalt, és nagyon sokat segített a negatív élmények feldolgozásában, a továbblépésben, és kedvet kaptam hozzá, hogy leírjam a saját történeteimet is.
Nem bírom elviselni a kamasz gyerekemet!

Nem bírom elviselni a kamasz gyerekemet!

Tudom, nem leszek népszerű, de nem érdekel. Elegem van, úgy érzem, nem bírom tovább. Kicsúsztak a dolgok a kezemből. Az irányítás. Csak történnek a dolgok, én meg a fejemet kapkodom: mi folyik itt?
Minden ötödik apuka átvállalná a szülést

Minden ötödik apuka átvállalná a szülést

Sok apuka gondolja azt, hogy az első években a gyereknek az anyja mellett a helye, de minden második apuka szívesen maradna otthon a kisgyerekkel. Anyagi okok miatt ez szinte lehetetlen. Az SOS Gyermekfalvak online felmérésében ezer apukát kérdeztek arról, mennyire elégedettek a gyermekükkel töltött idővel és milyen feladatokban vesznek részt a gyermeknevelés során.
Bozótvágó késsel fenyeget és őrjöng a tízéves kislány

Bozótvágó késsel fenyeget és őrjöng a tízéves kislány

A 13 és féléves lányom gyakran Youtube-ozik, saját csatornája is van, amin kedvenc lovas játékával készített képernyőfelvételeket narrál. Természetesen mindezt az én engedélyemmel teszi, miután megbeszéltük az alapszabályokat. Vágóprogrammal szerkeszti-feliratozza a videóit, amelyeket meg is mutat nekem. (Sokat tanulok tőle.) A minap szörnyülködve tolta elém a telefonját, amelyen egy videót kellett megnéznem.
Így használd fel az anyatejet

Így használd fel az anyatejet

Ha fejsz, hogy több legyen a tejed, vagy hogy legyen mihez nyúlni, ha nem vagy otthon és más eteti meg a kicsit, vagy esetleg túl sok termelődik, és a fölösleges mennyiséget fejed le, gondoskodni kell az anyatej megfelelő tárolásáról. Mennyi ideig áll el hűtőben, fagyasztóban, és hogyan tárold biztonságosan a gyermeknek a lefejt anyatejet? Ihász Katalin dietetikust kérdeztük a témában.
A doki rám förmedt, hogy ne mozogjak, miközben ő vág

A doki rám förmedt, hogy ne mozogjak, miközben ő vág

Szombaton reggel már táskával felszerelkezve mentünk az épp aznap is esedékes ctg-re a kórházba. Biztosak voltunk benne, hogy ott fognak minket, hiszen én már éjszaka nem aludtam. Számoltam az előbb még rendszertelen, később már az úgymond szabályosan ismétlődő fájásokat. Hát nem így történt...
Nem kérek a tanácsokból!

Nem kérek a tanácsokból!

Kevés esetben állok ki magamért, ami oknál fogva sokszor le tudnak mások győzni egy-egy beszélgetésben, illetve gyorsan meg lehet győzni az igazukról. Vagy ha nem tudnak meggyőzni, akkor beadom a derekamat, még ha a szívem mást is sugall. Sokszor éppen emiatt néznek hülyének, és állítják az „okosabbak” hogy az úgy is van. Egészen addig, amíg ők ugyanazt át nem élik. Többször sikerült végignéznem, hogy kapták vissza a „nagy okosságukat” és természetesen a jótanácsukat, amik a saját maguk számára sem hozták meg a kívánt eredményt.
Lábujjhegyezik a gyerek, mit csináljak?

Lábujjhegyezik a gyerek, mit csináljak?

Nagyobbik fiam (jelenleg négyéves) elmúlt már kétéves, amikor azon a nyáron észrevettük, hogy néha-néha lábujjhegyezik. Sokszor rászóltunk, hogy tegye le, figyeljen oda erre, de nem fordítottunk nagy jelentőséget a dolognak – majd kinövi alapon.
Ne zárd magad a négy fal közé, csak mert szoptatsz!

Ne zárd magad a négy fal közé, csak mert szoptatsz!

Sok anyuka úgy érzi, a szoptatási időszakban minden a csecsemő etetése körül forog. A napi sétákat két szoptatás közé szervezik, és még véletlenül sem hagynák másra a babájukat. Azért nem baj, ha nem esnek át a ló túloldalára, és nem zárják magukat a négy fal közé a kizárólagos szoptatási időszak fél évében sem, ugyanis akkor sincs tragédia, ha otthonon kívül éhezik meg a gyermek, vagy ha anyukának rövid programja van a kicsi nélkül.
Bogyó és Babóca monnyon le! 

Bogyó és Babóca monnyon le! 

Mindenkinek ismerős a szituáció, amikor esik az eső és már háromszor gyurmáztál, négyszer építetted meg Mount Everest mását fakockákból egymás után, kétszer is hagytad nyerni a cseppségedet dominóban, és az eső még mindig esik, neked teregetni kellene, vagy ebédet kotyvasztani, vagy csak kinyújtóztatni öt kerek percre a gyermekedtől görcsbe rándult idegrendszeredet. Milyen szép álmok, ugye?
A szülésznő megkérdezte: „Szüljünk ma?”

A szülésznő megkérdezte: „Szüljünk ma?”

2018. május 29-ére voltam kiírva a kislányommal. A munkahely, ahol eladó-pénztárosként dolgoztam egészen a betöltött 32. hétig, nem volt kifejezetten családbarát. Ez akkor vált nyilvánvalóvá számomra, amikor megtudtam, hogy anyai örömök elé nézek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.