A nyolcadik hónapban derült ki, hogy ikreket várok

A nyolcadik hónapban derült ki, hogy ikreket várok

szülés
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 14. 07:00
Harmincöt évvel ezelőtt igen forró nyarunk volt. Két hónapig is tűrtük a rekkenő meleget. Harminc éves voltam, és erősen gömbölyödött a hasam. Vártam valakit, akit Apával elkereszteltünk Melindának, merthogy a család erősen lányos beállítottságú volt, de ha a sors e vágynak mégis ellenszegülne, és egy fiúcska jönne a világra, hát ő majd a Zsolt nevet kapja.

Akkoriban a Hungarofructnál dolgoztam, és bizony végigszenvedtem az egész nyarat. Talán voltunk egyszer szabadságon, de az nem bizonyult elégnek. Mindent csináltam, dolgoztam a szabadságolós kollégák helyett, otthon paradicsomot főztem be. Elfáradtam. Október végére vártuk a jövevényt, ezért úgy terveztem, hogy szeptemberben kiíratom magamat az orvossal, és innentől kezdve a lakásban teszek-veszek, készülök a nagy eseményre.

Aztán semmi nem úgy történt, ahogyan elterveztem. Mivel két orvoshoz is jártam, egyik az SZTK-s, másik pedig egy privát orvos a Bajcsy kórházban, bőven lett volna lehetőség, hogy készüljön ultrahangos vizsgálat, de az SZTK-s úgy gondolta, hogy majd a privát, neki pedig az volt a véleménye, hogy nem fontos a vizsgálat, minden rendben van, a szívhang erős, a labor tökéletes, a bébi méretére meg majd fény derül, ha megszületik. Botor gondolat, és veszélyes is, ő tudta a legjobban, hogy a gyógyszer, amit felírt nekem, ikerterhességet okozhat.

Na, de, menjünk vissza 1983. szeptember elejére. Nagy elánnal dolgoztam a munkahelyemen, talán ez az utolsó napom, holnap már be sem jövök, mert délután kiír az orvos. Békésen üldögéltem az SZTK-ban, míg vártam soromra. Tudtam, hogy minden rendben, elképzeltem a következő heteket, amikor is otthon leszek, nem kell korán kelni, rendezgetek, rakosgatok. Ábrándos gondolataimból az orvos komoly arca, és szavai zökkentettek ki:

„Kétujjnyira nyitva a méhszáj. Azonnal indulás a kórházba!”

Hüledeztem, ez nem lehet igaz, nemrég voltam itt, minden rendben volt, és különben is, mi lesz az elképzelt egy hónapos pihenésemmel, meg nem is érek rá, este Dunakeszire kell mennem, mert a kolléganőm beígért egy csomó babaruhát.

Dunakeszit még megjártuk aznap – minő felelőtlenség – és otthon aludtam, de másnap reggel bevonultam a kórházba. Rögtön a szülőszobában kezdtem. Infúziót adtak, hogy késleltessék a szülés megindulását. Nem éreztem én semmit, nem is értettem mit keresek ott. Az ágyak lepedővel voltak egymástól elválasztva, ugyan nem láttam semmit, de a leplek mögül jövő hangokat remekül hallottam. Eddig nem voltak aggályaim a szülést illetően, de az itt töltött egész nap ennek pontot tett a végére. Kissé félni kezdtem.

Késő este volt már, mire osztályra kerültem, végre egy „normál” ágyba. Másnap aztán beindult a gépezet. Vizsgálatok így-úgy, szülésznő által, aki szerint túl kicsi a gyerek feje, ugyan a súlyát 3 kg-ra saccolta. Megijesztett. Mi az, hogy „túl kicsi” a feje? Röntgen következett, aminek eredményét a folyosón ücsörögve vártam. Néhány perc után kirobbant az ajtó és kirontott rajta a röntgenasszisztens fülig érő szájjal. Úgy nevetett, örült, hogy engem is mosolyra fakasztott.

„Van már gyereke?”

– kérdezte. Nincsen – mondtam én.

„No, akkor most lesz kettő is!”

Bementünk a röntgenes szobába, és ott egy hatalmas kivetítőn láttam a felvételt, azon két kis gerincet, négy lábat, négy kart, megvolt mindenkinek mindene. Az egyik gyerek feje nagyobb volt, a másiké kisebb, hát erről beszélt a szülésznő! Csak álltam ott, és kavarogtak a gondolatok, mi lesz most, minden gyerekholmiból csak egy van otthon, és egyáltalán, hogy fogok tudni én ennek a feladatnak megfelelni?

Nem sokáig hagytak morfondírozni, szedjem a motyómat, és visznek át a Dél-Pesti kórházba, nekik van koraszülött osztályuk. Annyi időm volt csak, hogy a szobatársamnak megadtam valamelyik családtag telefonszámát, kértem, hívja fel, és mondja el, hogy kettő gyerek lesz, és másik kórházba visznek át. Jött a mentős, kísért engem le az autóhoz. Kipirulva, büszkén vonultam a hosszú, világoskék hálóingemben, akkor még hosszú hajam volt, nem híztam sokat, szép kismama voltam. Kicsit udvarolt is nekem az ember, és előzékenyen megkérdezte, hogy bekapcsolja-e a szirénát. Az istenért, be ne kapcsolja, mert akkor biztosan megszülök.

Ment a körtelefon a családban, felbolydult az, mint egy méhkas. Jöttek engem látogatni, mondták, ne aggódjak, Apa is örült, mondta, majd felneveljük őket. Gyorsan került egy másik gyerekágy is, a szomszédban már kinőtték. A felettünk lévő emeletről, az ablakon át emelték be a helyére.

A Dél-Pesti kórházban talán három nap telt el mindenféle esemény nélkül, amikor estefelé egyszer csak rohanvást a mosdóban kötöttem ki, ahol keresztanyám finom vacsoráját azonnal viszontláttam. Innentől kezdve felgyorsultak az események.

Este nyolc óra körül már igen nyűgös voltam, a szülészet „előszobájában” járkáltam le-föl. Szerencsére nem kellett feküdni, mert az borzasztó lett volna, ha az embernek minden baja van, és fektetik, maradjon nyugton. Valami lecsöppent a fehér zoknimra, azt persze nem lehetett ott hagyni, levettem, és kimostam. Arra már nem emlékszem, hogy maradtam-e fél pár zokniban vagy levettem a másikat is. Teltek-múltak az órák, én csak járkáltam, majd egyszer csak úgy éreztem, itt az idő.

A nővérek orvosért szaladtak. Hiába a privát orvos, éjjel volt, az ügyeletest riasztották. Én már az ágyon feküdtem, és türelmetlenül kérdeztem:

„Nyomhatok?”

Akkor már nem fáj semmi, az ember valami más – nem is földi – dimenzióban van. Mindenki tudja, mit kell csinálni, a természet teszi a dolgát. Könnyen ment, nem különösebben megerőltető volt azt a pici gyereket a világra hozni, aki 1,68 kg-ot nyomott, és elsőnek született meg 1983. szeptember 14-én, éjjel fél 3-kor. Ő lett a Melinda. Mivel már tudtuk, hogy ketten lesznek, a másik név is készen állt. Lánynév. Gondoltam, hogy lány lesz, fiú alternatíva nem volt. Néhány perc múlva jött a másik pici gyerek, kicsit kevesebb súllyal, 1,56 kg-mal éjjel – talán – fél három után 5 perccel. Ő lett a Barbara.

Éva

Ha te is elmesélnéd szülésed történetét, a [email protected] címen várjuk.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

A Bezzeganya blog a Disqus kommentrendszert használja. Ha te is szeretnél hozzászólni, és még nincs regisztrációd, itt találsz segítséget hozzá>>> A Disqus használatáról, beállításairól pedig itt írtunk>>>
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.