2018 októberében szültem a Jósa András Oktatókórházban, Nyíregyházán. Negyvenöt kilométerre lakunk, de a fogadott orvosom ott dolgozik, így egyértelmű volt, hogy ott fogok szülni. Előző reggel ctg-n voltunk, ahol is az orvos megnézte a méhszájat, és közölte, hogy egy ujjnyira van nyitva. Három nappal későbbre voltam kiírva. Szerintem a piszkálástól (lehetséges, hogy szándékosan – olvastam már erről, hogy az orvos kicsit kézzel rásegít, de nem szól róla) napközben távozott a nyákdugó. Este nyolc körül jósló fájásokat éreztem, mint máskor is. Lezuhanyoztam, utána el is múltak. De lefeküdni sehogy sem sikerült. Ekkor már tízpercenként éreztem fájásokat, mert közben rájöttem, hogy szabályos időközönként jönnek, és mértem. Járkáltam, ültem, guggoltam.
Éjfél körül hívtam a fogadott szülésznőm, aki nem vette fel a telefont. Egy fél órával később sem. Ötperces fájások lehettek, mikor szóltam a férjemnek, hogy lassan indulnunk kéne. Álmosan fel sem fogta, miről beszélek. Aztán nagy nehezen, látva az egyre komolyodó helyzetet, erőt vett magán, és felöltözött. Mondogatta, hogy másnap estére biztosan meglesz a baba. Útközben még tankolni is meg kellett álljunk. Ekkor már hajnali kettő volt.
Az autóban már 3 percesek voltak a fájások. Tíz percre lehettünk a kórháztól, mikor is elfolyt a magzatvíz. A férjem talán ott kapott észbe, én azon izgultam, nehogy a kocsiban szüljek. Engem a terhesambulanciára kísért, ő pedig elment parkolóhelyet keresni. Magzatvíztől vizesen betotyogtam, kicsit megalázó volt a függöny mögött összeszedni magam, hálóinget húzni. Az ügyeletesek nem igazán vettek komolyan, mikor kérdésükre válaszolva mondtam, hogy 10 perce folyt el a magzatvíz. Ekkor volt hajnali három.
Aztán az ügyeletes fiatal orvos megvizsgált és közölte, hogy ha a fogadott orvosom siet, talán még ideér. Ekkor 7 centire volt nyitva a méhszáj! Felkerültem a szülőszobára. Jól felszerelt. Az orvosomat nem érték el telefonon, a szülésznőm sem jelentkezett. A férjem sehol. Az infúziót bekötötték, de semmit sem kaptam. Ekkor már én próbáltam hívni az orvosom, aki rögtön felvette. (Rezgőn maradt a telefonja véletlenül.) Miután közöltem a tényeket, kb. 15 perc múlva már beöltözve ott is volt.
Ebben a kórházban nincs beöntés. Oxitocint éppen még bekötöttek, de semmi fájdalomcsillapításra nem volt már idő. Közben a férjem is előkerült. Ekkor már 4:30 volt. Villámgyorsan pörögtek az események. Arra emlékszem, hogy nem sokat kellett nyomnom. Az orvos 4:52-kor az órájára mutatott és azt mondta, 4:54-re itt baba lesz. Nem hittem neki, gondoltam, ez ilyen biztató szöveg, biztos mindenkinek ezt mondja. Kézi nyomással rásegített a hasamra, talán ezt éreztem a legfájdalmasabbnak, egyébként abszolút tűrhető volt. És 4:55-kor tényleg megszületett az én csodálatos kislányom, 3 kilóval és 47 centivel.
A hasamra tették pár percre, és már el is vitték. (Itt jegyezném meg, hogy itt igazából nincs aranyóra, bár az itt dolgozó nőgyógyász nőrokonainak van.) A férjem ment vele. Amit negatívumként éltem meg, hogy a méhlepényt nem várták meg „megszületni”, hanem kézzel próbáltak rásegíteni, de a méhem is fordult vele, így végül mégis vártak. Erről annyi említést tett később az orvos, hogy biztos örökletes méhsüllyedésem van, ami miatt majd intimtortáznom kell. (A későbbi kontrollon már szóba se jött.) Még gátmetszés miatt (első szülésnél itt kötelező) összevarrt. Visszahozták a kislányom, és műszakváltásig (7:30) velem maradhatott. Közben bejött egy csecsemős nővér, és megmutatta, hogy kell mellre tenni. A szülésznőm annyit üzent az ügyeletes szülésznővel, hogy beteg.
19 évesen szültem és nem bántam meg
Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam
Későn indították be a szülést
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
