55. oldal - Bezzeganya

2019.12.24. Szenteste

Első babámat vártam, nagyon izgatottan és szerelmesen a párommal. Drága szüleim segíteni akartak azzal, hogy fizetik a szülésemet, apukám ragaszkodott egy nagyon híres magánklinikához, fiatalon első babásként belementem, még örültem is neki... Azt hittem, majd besétálok, és szépen nyugiban császárral megszülök (HPV-fertőzés miatt muszáj volt a császár..)

Már rég elmúltam 30, amikor először és utoljára életemben állapotos lettem. Viszonylag problémamentes 9 hónap után megszületett császármetszéssel a kisfiunk. Az első szoptatás után pár órával orvosok vették körbe az ágyam… Véres volt a tejem. Attól tartottak, hogy mellrákom van. Nem volt egyszerű, de mindennel megküzdöttünk. Több mint két évig tudtam szoptatni a gyermekünket. Majd éltük a mindennapi családok életét. Vagyis akkor még azt hittem, hogy mindennapi család vagyunk. Nem hiszem, hogy többet vagy kevesebbet küzdöttünk volna az óvoda, az iskola, az építkezés, a létfenntartás napi gondjaival, mint mások. Próbáltunk lehetőségünkhöz mérten mindent megadni kisfiunknak: zene- és táncoktatás, kirándulás, színház, különóra, sport… Talán itt követtük el az első hibát. A mi értékrendünk szerint választottunk programokat. Mindent meg akartunk tanítani és mutatni, amit mi tudtunk. Úgy éreztük, hogy minden rendben halad. Közben egyre több barát és családtag távozott mellőlünk egy másik világba. Azt gondoltam, hogy hármunk szövetségét a fájdalom és a hiány még szorosabbra fonja.

31. hét

Miután véget értek az ünnepek, nekiláttunk a rendrakásnak. Katasztrofális állapotok uralkodtak az egész lakásban... A fiúkat szerencsére lefoglalta a karácsonyra kapott legók összerakása, úgyhogy ők nagyrészt elvoltak a szobájukban, míg mi pakoltunk és takarítottunk (bár én csak zombi üzemmódban, annyira leszívott a sok éjszakázás meg a 0-24-es pörgés).

12.hét

A kórház neve: Szent Pantaleon, Dunaújváros

Minisorozatunkban BlackSwan mesél szülés utáni tapasztalatairól. Az első részben a szoptatással kapcsolatos nehézségeiről számolt be, a másodikban gyermeke tejfehérje-allergiája miatti kényszerű diétájáról és testi változásairól írt, a mai rész pedig a depresszióról szól.

31 éves nő vagyok, két éve élek Németországban.

EGY NŐ ÉS SÚLYÁNAK VISZONYA AZ ÉVEK TÜKRÉBEN

30. hét

Senkinek nem kívánom az ezután következő, napokig tartó bénult várakozást. Az érzést, mintha folyamatosan bárd lógna a fejed felett és csak várod, hogy lecsapjon... Saját magad analizálgatását, a tünetek keresgélését, hogy ez a köhintés/fejfájás/fájdalom most AZ, vagy csak valami más... miközben végig azon agyalsz, hogy most mi lesz, beteg leszel-e vagy sem, kórházba kerülsz-e vagy sem, jöhetnek-e a nagyszülők karácsonyozni vagy sem. Ez utóbbit már csak a logisztika végett is jó lett volna tudni, hiszen nekik se volt mindegy, hogy tervezzék az ünnepeket. Folyamatos telefonkapcsolatban voltunk hát a szüleimmel és vártuk, hogy teljenek a napok. Amik azért így sem voltak teljesen eseménytelenek.

11. hét

A kórház neve: Kistarcsa - Flór Ferenc Kórház

Olyan sokat olvastam még a szülés előtt az itt megjelent történeteket, hogy úgy éreztem, ha megszületett a kisfiunk és lenyugodtam, akkor megírom a mi kis családi történetünket, hátha valakinek pont a mi sztorink segít az alagútban.

Balatonon nyaraltunk. Júliusban nem jött meg a menstruációm. Nem akartam kistesót, mert féltem a kislányom után. Féltünk, hogy ő is beteg lesz. Elmentem az orvoshoz, aki március 10-re írt ki. Én mondtam neki, hogy szökőévi baba lesz, február 29-én fog születni. Azt mondta: á, nem.

Több cikket olvastam az utóbbi időben, melyek szerint sok anyuka szinte megbánta, hogy anyává lett. Van, aki két hónap után, van, aki a másodiknál, évek múlva. Az írásokból úgy érezhető, az anyák mintegy rabszolgáivá váltak saját gyerekeiknek. Bár a probléma újkeletűnek tűnhet, és biztos sok idős szülő mondaná, „bezzeg a mi időnkben”, saját tapasztalataimon keresztül szeretném bemutatni, saját gyermekeink rabszolgáivá régen is könnyű volt válni.

Vízkereszt van. Véget ért az igen furcsa tavalyi év, szintén nem szokványos karácsonyi időszaka. Szerencsére az iskola mindháromnak elkezdődött. Ma bontottam le a karácsonyfát, és közben fel-felvillantak gondolatok, képek…

29. hét

Az írók és híres emberek életrajza nem feltétlenül iskolás dögunalom, főleg ha valóban különleges egyéniségek voltak. A legendás matematikus, Erdős Pál élete már az ötévesem számára is izgalmas volt, de azóta gyerekkönyv született az első magyar orvosnő, Huggonay Vilma, vagy az első magyar csillagásznő, Balázs Júlia életéből is.

17. hét A dupla szülinapi ünneplés után másnap még hátra volt a Mikulás érkezése. Mi magyar szokás szerint tartjuk a Mikulást, vagyis december hatodikán kipucoljuk a csizmákat, és várjuk, hogy jön-e ajándék és/vagy virgács. A franciák viszont úgy tartják, hogy Père Noël (vagyis Karácsony apó, ahogy ők hívják) hozza a karácsonyfát, amit épp ezért általában december első napjaiban vesznek meg és díszítenek fel (vagyis december közepe után karácsonyfát találni a boltokban lehetetlenség, 16-ával elszállítják még a maradékot is megsemmisíteni), ajándékot pedig nem 6-án, hanem karácsony este hoz.

10. hét

A kórház neve: Róbert Magánkórház

Az állásinterjúra készülők szokták feljegyezni a maximalizmust, mint „helyes választ” a HR-es negatív tulajdonságokat firtató kérdésére. Én ugyan nem pályázok új munkahelyre, mégis úgy érzem, hogy a maximalizmus hajszolása kezd a legrosszabb személyiségjegyemmé válni.

Kislányom 2014. 06.29. 40+5 napra született. Semmit nem éreztem, nem volt előjele a szülésnek. Este tízkor szóltak, hogy a párom anyukáját hazahozhatjuk a kórházból. Mentünk érte, 50 kilométerre van tőlünk a kórház. Közben egy-két keményedésem volt, de nem gondoltam semmire. Hisz korábban is voltak keményedéseim.

Nem mintha kint jobb lenne a helyzet… A napot hetek óta nem láttuk, kisfiam már automatikusan ellenőrzi minden reggel, hogy van-e töd, pedig még csak másfél. És persze van, minden áldott nap, reggeltől estig. Ha szerencsénk van, akkor ez a nyamvadt töd még hullik is egész nap. Láthatatlanul. Csak akkor érzékeled, ha kint vagy már egy ideje ebben az áldott időben, és a hozzá tartozó maximum 4 fokban.

39 éves vagyok, a férjem 36, a 28. hétben járok, a negyedik lányunkat várjuk. Igen, a negyediket, mert az első három is mind lány. Sokáig ugrattak minket, hogy majd a negyedik fiú lesz, de azt hiszem, én már elkönyvelhetem, hogy igazi lányos anyuka leszek.

Ma magyar idő szerint 10:38-kor, itt 9:38-kor 51 centiméterrel , 3715 grammal megszületett Mirana Ivy, vagy ahogy mi hívjuk: Mira. Megcsinálták a műtétet is, az orvos azt mondta, hogy jól döntöttem. Kicsit kalandosra sikerült a bejövetel ugyanis hajnali egykor kaptuk a férjem covid pozitív eredményét. Így egyedül kellett bejönnöm, behoznom a autósülést, meg mindent. De azért mindent összevetve ez az év talán mégis jól végződik. Mira szépen szopizik, most alszik.

Az imént kaptunk hírt Tildytől, pénteki terhesnaplónk szerzőjétől: