2020. 10. 03.
Gyerekek veszélyben: 5 kockázatos játék, ami hasznos
Hosszan lehetne sorolni, hogy mennyi veszélyes, szülőknek szívinfarktus-közeli állapotot okozó dolgot imádnak a gyerekek csinálni. Hogy az egyszerűbbekkel kezdjük: másznak. Fára, mászókára, csúszdára, kerítésre, gyakorlatilag mindenre és bármire. Mindenhová rohannak, mindegy, hogy futva, kismotorral, biciklivel, csak a tempó a lényeg, meg hogy közben innen-onnan le lehet ugrani, ugratni, gödrökbe bele lehet hajtani, egymást lehet közben üldözni. Bottal, vagy bármilyen eszközzel. És közben otthon az összes szerszám, elem, villanykörte, konnektor, mind-mind remek kísérletezési terepnek számít. Reggelig tudnám sorolni, hogy mi mindentől áll égnek a hajam egy nap. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a felismeréssel, hogy a gyerekeinknek mindnek van legalább egy őrangyala, akik nem mi vagyunk. Néha többen is, mert amiket megúsznak, az csak valami emberfeletti hatás eredménye lehet. És itt ez most nem hit kérdése, hanem élő tapasztalat.
Anide