Egyszerre voltam boldog és szomorú is egyben, amikor megszületett a kisfiam

Ha mindezek nem lennének elég, elmondom, hogy a nyárra tervezett lakásfelújítás csúszott a szakember miatt, így december és március között még ezen is túlestünk, mivel nem szerettük volna, hogy egy újszülött mellett poroljanak, zajongjanak. Így a gyerkőc már a pocakban megismerkedett a szakipari gépek nagy részének hangjával. (Szerintem mondani sem kell, hogy születése óta sem zavarják a hangos zajok.) A felújítást befejeztük március 28-án. Ekkor utolsó munkálatként az asztalosunk összeszerelte a szekrényt is. Mindig mondogattuk már a vége felé, hogy megvárhatná a születéssel a felújítás, pakolás végét.

Mintha megértette volna. 2021. március 29-én reggel hirtelen fájásokra lettem figyelmes. Ezek a fájások még csak 30 percesek voltak, de elég erősek. A negyedik ilyen fájás után felhívtuk a kórház szülészeti osztályát és megkérdeztük, mi a teendő. Azt tanácsolták, hogy tusoljak le jó meleg vízzel és meglátjuk, hogy megindítja vagy megállítja a szülést. Megállította. Ezután teljes nyugalomban befejeztük a pakolást, és délután lepihentem. Este 17.30 körül újra érezni kezdtem a fájásokat, és mivel nem szűntek, este 19.15 órakor megérkeztünk a kórház szülészetére.

Itt NST-t csináltak és Covid-tesztet. Ekkor már kb. 5-7 perces fájásaim voltak. Mivel egy korábbi vizsgálatkor azt mondták, hogy az első baba kb. 10-12 óra alatt születik meg, férjem a váróban teljesen nyugodt volt. Fél kilenc felé bekísértek a szülőszobára és szóltak apának is, hogyha nem akar lemaradni a szülésről, jöjjön ő is. Ő ekkor nagyon meglepődött.

21.00 órakor a doktor burkot repesztett, és 23:20 órakor a gyönyörűséges kisfiunk megszületett 2780 grammal és 48 cm-rel. A szülésznő és az orvos is azt mondta, hogy szerencsés vagyok, mert nagyon gyorsan és könnyen kitágultam, ezért a baba a negyedik nyomásra már ki is csusszant. A doki megkérdezte a férjem, hogy szeretné-e elvágni a köldökzsinórt. Persze, hogy szerette volna. Ezután rögtön a mellkasomra tették, és amikor ránéztem a férjemre, láttam, hogy kicsordul a könnye.

Itt kb. egy órát volt velünk a baba, amíg engem rendbehoztak. Hála égnek nem repedtem szét, így csak három belső öltést kaptam. Amikor végeztek, szóltak a férjemnek, hogy elviszik a kicsit fürdetni és a szokásos vizsgálatokra, ha szeretne, vele mehet. Természetesen a babával tartott. Amikor egyedül maradtam a szobában, akkor fogtam fel, hogy megszületett életünk szerelme. Sírva fakadtam, és az ikrekre gondoltam. Egyszerre voltam mérhetetlenül boldog és szomorú is egyben. De tudtam, és tudom a mai napig is, hogy jól döntöttünk. A fájdalom örökre velünk marad, de kárpótol minket ez a kis gyönyörűség.

Miközben ezeket a sorokat fejezem be, ő itt alszik mellettem, elégedetten, mosolyogva. Én pedig 40 éves lettem. Megkaptam a világ legnagyobb és legszebb ajándékát.

A.