289. oldal - Bezzeganya

A gyermekvállalás nem magánügy, ez a legfontosabb közügy, hiszen a közösség fennmaradása a tét. Ezért a családpolitika az egyik legtávolabbra ható ágazati politika. Magyarországon különösen az. Elég egy elhibázott kormányzati döntés, és a magyar ember (nő) nem szül. Jön a demográfiai csőd, közelít a nyugdíjbiztosítás csődje, nemzethalál stb. Ezért aztán nem merik igazán megpiszkálni a GYED-GYES-rendszerét, sem a családi pótlékot, mert ezt már megszoktuk. A jóléti államtól már elköszöntünk, az intézményrendszer olyan, amilyen, de hogy mi következik ezután, még nem látni. Pedig ez így biztosan nem jó.

Sok országban sikeresen működik az a rendszer, hogy az emberek a neten hirdetik meg a megunt dolgaikat, amiket szívesen (és ingyen) odaadnak másoknak. Angliában például nincs olyan jellegű lomtalanítás, mint Pesten, így a különböző hirdetési oldalak freebies rovatába pakolják fel a régi bútorokat, ruhákat, használati tárgyakat, illetve vannak úgynevezett freecycling közösségek is, ahol a tagok egymás között csereberélnek. Úgy gondoltam, jó lenne, ha az Bezzeganyának lenne egy saját freecycling közössége.

Körülbelül tizenkét hét múlva karácsony (pontosan október elsejétől számítva). Idén nagyon sokan vannak, akiknek napi megélhetési gondjaik vannak, akik számára a karácsony gondolata elkeseredést hoz. Mert miből, hogyan... Talán azok se fogják idén két kézzel szórni a pénzt, akik jobb helyzetben vannak. De a karácsony mégis az ajándékozásról és az ünneplésről szól! Hogyan lehet ezt megoldani?

Természetesen továbbra is Zsuzsi főz az Átmeneti állapot chéfje, én csak egy poszt erejéig kontárkodom itt, mert valaki brokkolit emlegetett, és épp azt készítettem. Igaz, brokkolifőzelékről volt szó, ez meg brokkolikrémleves – de egy kis leleményességgel könnyen kavarható sűrűbb állagúra. Friss és fagyasztott alapanyagból egyaránt készíthető és előnye, hogy kisebb adag főzésénél az adagok arányosan csökkenthetőek (tehát nem kell a hogyan harmadoljak egy tojást? - dilemmával szembesülnünk, ha csak a gyerkőcnek alkotnánk).

Augusztus 23-án új szakaszba lépett szülői létünk. Részt vettünk életünk első szülői értekezletén, ahol nem helyettesítettünk valakit, hanem saját jogon voltunk jelen!

Régen sok falusi portán díszelgett ez a kis táblácska. Azok kapták meg akiknek kívül belül rendezett volt a portájuk, az udvaron és a ház előtt virágok virítottak.

Rákattintok a Facebook oldalamra, jönnek a hírek az ismerősöktől. Ki videót tett fel, ki virágot küldött a másiknak, ki politizál. Ami érdekel, elolvasom, ami tetszik, arra nyomok egy lájkot, ha van valami hozzászólnivalóm, hozzászólok. Van viszont egy réteg az ismerőseim között, akikről leginkább onnan tudok, hogy teszteket töltenek ki. Ezen kívül arról lehet őket felismerni, hogy 25 év körül vannak, lányok, felsőfokú képzettségük van, nyelveket beszélnek, esetleg külföldön élnek és... és igen, minden lehetőséget megragadnak, hogy elképesztő mennyiségű fotót osszanak meg önmagukról, ahogy épp szerelmük (25 év körüli fiúk, felsőfokú végzettségük van, nyelveket beszélnek, esetleg külföldön élnek) ölében ülnek, ~ szájából lógnak, ~ alatt úsznak kék medencékben, ~ szerelmében sütkéreznek.

A pontos dátumra már nem emlékszem, jó kilenc éve volt, hogy azt mertük mondani, jöjjenek a gyerekek. Még több, mikor először arról beszéltünk, természetesen még csak barátként, hány gyereket szeretnénk: ő ötöt, én minimum hármat.Aztán eltelt egy év és nem jöttek. Vizsgálatok, még újabb vizsgálatok, remények, mélyrepülések, munka, munka, új doki és bő három év után kimondták, hogy lombik. Addigra már rég átestem-átestünk azon, hogy miért pont mi, hogy gyász minden menszi, hogy biztos miattam, tuti póz/étrend-kiegészítő/vitamin stb., bezzeg másnak miért, keressen egy normális nőt/férfit, nem is kell gyerek, majd örökbe fogadunk…

Réka lányunk 2007-ben született, mi pedig sokat gondolkodtunk, legyen-e testvére, és bár szerettünk volna még egy gyereket (főleg a férjem), végül úgy döntöttünk, nem lesz. 2009 nyarán azonban egyetlen egyszer védekezés nélkül voltunk együtt, és ugye nem túl meglepő, a következő hónapban nem jött meg. A férjem persze azonnal rávágta, hogy tartsuk meg, én egy kicsit aggódtam, hogy milyen is lesz két gyerekkel az élet, de belevágtunk. Az első terhességemmel semmi problémám nem volt (az alacsony vérnyomást leszámítva semmi szokásos tünet), a szülés is gyors és a lehetőségekhez mérten könnyű volt, reméltem, most is így lesz. Ám minden másképp alakult.

Mikor Angliába költöztünk, megdöbbentett, hogy mennyire lazán kezelik itt az anyaságot, a kisgyerekes létet. Ennek persze van rossz és jó oldala is, most az utóbbiról szeretnék mesélni. Itt a nyilvános szoptatás nem ördögtől való dolog, és az első ezzel kapcsolatos (pozitív) élményem pont egy könyvtárban ért, egy gyerekfoglalkozáson, ahol a mellettem ülő angol anyuka a kedves, mosolygós üdvözlés után egyszer csak kivette a mellét a ruhájából, és rátette a négyhetes kislányát. Se kendő, se takarás. Én éreztem magam kicsit kényelmetlenül egyedül, de mert a többiek oda se bagóztak, és utána nagyon gyakran láttam ilyet az egyetemi campuson, a parkban, akár a buszon, valahogy teljesen természetessé vált számomra is. Talán ezért van az, hogy az alábbihoz hasonló hírek bizony bekerülnek az újságokba.

Gyerekkoromban mindig volt állatom. Olyan anya mellett nőttem fel, aki minden kóbor kutyát-macskát befogadott. Folyamatosan volt hörcsögöm, tengerimalacom, madaram – ez utóbbit kisállatvásáron nyertem.

Pár nappal ezelőtt, az esti rutin levezénylése után jóleső érzéssel punnyadtam le a tv elé. (Mivel az olvasóközönséggel már rég lefutottuk azokat a köröket, hogy mé’ nem olvasol, a tv öl, butít és nyomorba dönt, nem is kérek elnézést, nem próbálom magyarázni, hogy mennyire fáradt voltam, mert minek.) Egy sorozatot lőttem be magamnak, a Law and Order egyik régi epizódját. Nem sok sorozatot nézek, de azt a pár kedvencet bármikor szívesen, és akár ezeréves részeket is. Ismétléseket futtató csatornából meg itt sincs hiány.

Ez a bejegyzés mindenkié. Itt lehet beszélgetni olyan dolgokról, amik más posztokban nincsenek, és bármiről, ami máshol offnak számítana. Kellemes csevegést!

A Bezzeganya gasztrobloggere, Zsuzsi főz posztjaival mostantól minden héten találkozhattok. A posztokban az olvasói igényeknek megfelelően kerülnek terítékre különböző receptek, tippek és trükkök, hogy az elfoglalt anyukák tudjanak ötleteket meríteni ezekből, és a hozzászólásokban további tapasztalatokat osszanak meg egymással.

Kisbabát szeretnél, de még nem sikerült teherbe esni? Ez az a hely, ahol sorstársakat találsz, tapasztalatokat cserélhettek, ahol együtt lehet sírni egy sikertelen hónap után, és ahol minden egyes pozitív tesztnek örülnek az olvasók.

...akkor már minden nap számítottam rá. Olyan tizenegy és fél tizenkettő között volt várható a hívás. Rápillantottam a számra és láttam, hogy helyi, már fel se kellett volna vennem, elég lett volna elindulni.Kedves női hang a vonal másik végén:

Ez a poszt az örömhírek bejelentésének helye: az olvasók itt oszthatják meg a többiekkel, hogy gyermekük megszületett, és fogadhatják a gratulációkat.

Idén is sátrat építettünk a kertünkben, nem is akármilyent. Szeptember nyolcadikán este elkezdődött a zsidó újév, szám szerint az 5771. Az újévet követte az Engesztelés Napja, és ahogy a férfiak hazaértek a zsinagógából, már hozzá is láttak a szukká, a sátor építésének.

Ez az adatkezelési tájékoztatás azért készült, hogy Ön a jogai gyakorlásához és személyes adatainak biztonságához szükséges információk birtokába kerüljön.