Most egy igazi gyerekkedvenccel, a paradicsomos húsgombóccal jelentkezem, de ez nem a menzás, hanem az angolszász nyelvterületen elterjedt, rántás nélküli, igazi paradicsomot is látott változat. Előnye, hogy a gombóc fagyaszthetó, már csak a sütés és a szósz kell hozzá, és kész az ebéd.
Hozzávalók
50 dkg darált marha/sertés/bárányhús
egy szelet kenyér
4-5 evőkanál tej az áztatáshoz
egy tojás
egy kis fej hagyma
egy-két gerezd zúzott fokhagyma
só, bors
kakukkfű (elmaradhat)
egy teáskanál olaj
A mártáshoz
1.5 kg paradicsom (2 400grammos hámozottparadicsom-konzerv)
egy csokor petrezselyem
4-5 levél bazsalikom
só, (cukor, ha túl savanyú)
A golyók sütéséhez olaj
Először a gombócokat készítem el. Ehhez a kenyeret felkockázom, a tejjel leöntöm és pár percig áztatom, majd kinyomkodom. Hozzáadom a húst, a fokhagymát, a felkockázott, olajon üvegesre párolt hagymát, sót, borsot és egy mokkáskanál friss/szárított kakukkfüvet. Beleütöm a tojást is, és jól összedolgozom, mint a fasírtot. A masszából diónyi golyókat formálok. Egy nagyobb serpenyőbe ujjnyi magasan olajat töltök, felforrósítom, és 2-3 perc alatt elősütöm őket úgy, hogy sütés közben villával forgatom. Az elősütés előmelegített 180 fokos sütőben is történhet sütőpapíron, olaj nélkül kb. 5 percig, de ekkor arra ne számítsunk, hogy ropogós kéreg keletkezik a húsgombócokon.
A paradicsomszószhoz a friss, megmosott paradicsomot kockákra vágom és egyszerűen leturmixolom. (Konzerv esetén csak beleöntöm a dobozok tartalmát a lábosba.) Nagyobb lábosba öntöm, sózom, felforralom. Ha forr, beledobom a durvára aprított zöldfűszereket és az elősütött húsgolyókat, majd kb. fél óra alatt készre főzöm az ételt. Lehet tálalni spagettivel és reszelt sajttal, esetleg főtt krumplival, de csak kenyérrel tunkolva is finom. A szósz gazdagítható fokhagymával, erős paprikával, vagy bármilyen, olaszos ételhez passzoló fűszerrel.
További éréseiteket komment formában tehetitek fel.
Zsuzsi főz
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.