De végül is nem érdekelt minket túlzottan, remekül elbeszélgettünk, a személyzet készséges és kedves volt, a vacsora finom. Úgy tizenegy körül kiment a barátnőm pisilni, és elég különös arckifejezéssel jött vissza.
A női vécében – mesélte – a nagyobb társaság öt férfitagja és barátnőik tömörültek, és éppen kokainfogyasztáshoz készülődtek. Amikor benyitott, udvariasan megkérdezték kér-e? Visszautasította és megpróbált pisilni, miközben egy aligajtó mögött tízen szippantották a port az agyukig. Közben a pincérnő is megjelent, és kedvesen megérdeklődte, hogy szükségük van-e valamire, ami kell a csík kihúzásához.
Hamarosan fizettünk és eljöttünk. Elég sok gondolat és érzés kavargott bennem, bennünk. Kinek kellett volna szólni (az étterem valószínűleg kapcsolatban állt ezekkel az emberekkel), és kellett volna egyáltalán? Miért éreztem félelmet, miért gondolom azt, hogy soha többé be nem teszem a lábamat ide? Hogy lehet az, hogy szombat este tizenegykor a női vécében alvilági szétgyúrt, szétvarrt izomkolosszusok és csajaik szabadon kokainnal kínálgatnak, mint valami klisés amerikai filmben?
Vagy ezt így lehet?
Rézi
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.