A szervezet megállapította, hogy ha évi 4,1 milliárd dollárral több pénzzel támogatnák a családtervezést a leginkább érintett szegény országokban, 11,3 milliárd dollárral lehetne lefaragni az ott élő anyák és gyerekek egészségügyi költségeit.
Ahogy arról korábban írtunk, idén júliusban a Családtervezési Világkonferencián is azért gyűltek össze ennek az ügynek a támogatói, hogy 120 millió, a világ legszegényebb országaiban élő nő és lány számára váljanak elérhetővé a modern fogamzásgátlók, valamint a családtervezéssel kapcsolatos információk.
A fejlődő országokban évente közel 13 millió kamaszlány szül gyereket, mielőtt erre testileg, érzelmileg vagy gazdaságilag felkészültek volna. Ha a nők iskolázottabbak lehetnének és lenne a kezükben eszköz, hogy nagyobb korkülönbséggel – legfeljebb háromévente – szüljenek, az önmagában 25 százalékkal csökkentené a négy évnél fiatalabb gyerekek halálozási arányát – állítják az ügy támogatói. Egy kívánt és tervezett gyerek a világ bármely szegletében jobb esélyekkel indul, mint a muszájból született társa.
Itt Magyarországon is.
Center
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.