198. oldal - Bezzeganya

Amikor a számítástechnika először elterjedt a köztudatban, szüleink nagyjából úgy vélekedhettek róla, mint mi mondjuk a részecskegyorsítóról napjainkban. Remek technológiai újítás, de ha meg kellene érteni a mögötte húzódó elméleti fizikát, bizony erőteljes fejvakargatásba kezdenénk.

Három fiam van, már az elsőnél is gondolkodtam a mosható pelenkázásról, de kiszámoltam, hogy méretenként mennyi kell és mennyibe kerül, és inkább lemondtam róla. Mi van, ha nem jön be? Ráadásul anyu is elmondta, hogy a pelusokat ki kell dörzsölni, kifőzni, szárítani a pici lakásban télen, nagyon nagy macera. Maradt az eldobandó pelenka, árakat figyelve, cipelve haza nagy pakkokban a szemetet.

Közeledik az influenzajárvány, adták hírül mint szokásos, szerintem ez a hír bent van minden szerkesztő gyorstárában, pár adatot kicserél benne (évszám, A vagy B vírus, Lengyelországban vagy Nagy-Britanniában virulens különlegesen ez évben, terhes anya vagy 5 éves került kórházba komplikációval) és már lövi is kifelé. Mi se maradunk le: idén ti hogy álltok hozzá, védekeztek-e valamivel, és mivel?

Utoljára akkor írtam a súlyproblémámról, amikor elkezdtem szülés után tornázni. Most, majdnem fél évvel később ugyanott tartok: 75 kg vagyok. Ehhez kellett, hogy 4 hónap után nem volt, aki vigyáz Nikire így a torna elmaradt, aztán mi is kimentünk Angliába, aztán karácsony. Ami a terv lenne: a nyári esküvőnkig 65 alá menni. Ez nem is olyan sok, havi 2 kg. Most új szabályok lesznek. Először is, ahogy az a tervből is látszik, nem tűzök ki magamhoz képest irreális elképzeléseket. Nem fogok x napig éhezni, minden nap órákat edzeni 2 hétig. Kisebb lépésekkel igyekszem haladni. Aztán ha nem jön be, az utolsó 3 hétben majd koplalok. De ezt nem szeretném. Az esküvő motivál, ezt kihasználom, de úgy szeretném csinálni, hogy az eredmény maradandó legyen. A terhességem alatt alaposan átalakultak az étkezési szokásaim. Azóta nem eszem chipset, nem iszom szénsavas üdítőket, energiaitalt, alkoholt, nem eszem heti hatszor tésztát. Szóval nem állok nagyon rosszul, remélhetőleg apró változtatások is eredményesek lesznek. Niki miatt mindig van itthon friss zöldség, gyümölcs és kevesebb fűszerrel meg zsiradékkal főzök. Ami változik: - torna heti 4x. Ha ez nem jön össze konditeremben, akkor itthon, Niki alvásidejében - étkezés napi 4x keveset. A keveset azt jelenti, hogy lenyúltam Niki egyik tányérját és annyit eszem. Mindent, amit most is, de keveset. Amit nem: tészta, csoki, sütemény. - pékáruként csak rozskenyér, napi 2 szelet. - előre elkészítem a heti menüt, hogy változatosan együnk (ezt amúgy is kellene...). - vacsora este 6-kor, utána max. egy kis gyümölcs, zöldség. - akkor eszem, amikor Niki, így nem lesz plusz nassolás. Bele sem akarok gondolni abba, mennyi pluszt köszönhetek annak a pár falat maradéknak, amit az elmúlt hónapokban ettem meg, hogy ne kelljen kidobni. - nem állok naponta mérlegre. Minden hónap elsején mérem magam. - napi 3 liter folyadékot iszok. Ami marad: - tea és kávé cukorral. Kevesebbel, mint most, de nem cukor nélkül és nem édesítőszerrel. Megfogadtam már párszor, hogy lemondok róla, de nem ment. De semmi más cukrosat nem eszem. - heti 1 "bűnözés". Ezt még nem igazán tudom, hogy hogy lesz. Majd alakul. Ennyi lenne a haditerv. Február elején megyek menyasszonyi ruhát nézni, addigra már látni fogom, mennyire tartható a dolog. Nagyon drasztikusan akkor sem fogok változtatni, ha nem biztató az eredmény. A lényeg most először a fokozatosság és a hosszú távú változás, nem a gyors "eredmény". Szurkoljatok!

Magyarországon a 4-12 évesek 3 és fél órát ülnek a tévé előtt, amivel az első helyen vagyunk a kontinensen. Három és fél óra. Először mikor belefutottam a számba azt hittem hetente értendő és mi tagadás, nagyjából elfogadhatónak és reálisnak éreztem a számot. Aztán ráeszméltem: napi időtartamról van szó. A meglepettség nem pontosan adja vissza az érzést, ami ebben a pillanatban fogott el. Mikor? Hogy? Naponta? Ez napi két egészestés animációs film. Mikor játszanak, olvasnak, színeznek?

Alicia története eddig a pontig akár teljesen hétköznapi lehetne, hiszen sok nő gyűjt tejet – hazánkban is – olyan babáknak, akiknek az anyukája nem tud szoptatni. A 28 éves Alicia azonban 2011 júniusa és 2012 márciusa között 87 gallon (kb. 330 liter ) anyatejet adott le.

Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen…

Sokáig gondolkoztam, de végül arra jutottam, hogy megírom kisfiam születésének történetét. Valamit még az elején le szeretnék szögezni: Soha nem tartottam magam igazi ősanya típusnak, most sem vagyok az. Nem is olyan régen még kihívásnak gondoltam a háztartás vezetését, a főzést, egyebeket. A babákat mindig szerettem, persze tisztes távolból, mert azért valljuk be, mégiscsak pisilő-kakiló-síró gépezetekről van szó. Ha valaki három évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy ilyenkor már egy közel másfél éves kisfickó napjait is fogom menedzselni kisebb-nagyobb sikerrel, biztosan körberöhögöm. De ugye, ember tervez...

Távol van még tőlünk időben, hogy a gyerekeim egész életüket meghatározó önálló, felnőtt döntéseket hozzanak. Legalábbis így hiszem, 8-tól lefelé vannak mind életkorban. Aztán ki tudja. Ezért aztán hetek óta foglalkoztat egy téma.

Érdekes poszttal állt ismét elő a Kiszámoló blog: gyerekeink pénzügyi neveléséről, amit szerinte már hároméves kortól el lehet kezdeni, már csak azért is, mert ebben a korban még általában hallgatnak ránk, míg egy tinédzserről már hajlamos leperegni a mondandónk, és kortársai általában jobban irányítják a véleményét, tetteit, mint a szülői útmutatás.

Pier kiállt a polc szélére és alaposan felmérte a terepet. A többi fűszer meg sem mert szólalni. Szinte vágni lehetett a feszült csendet a levegőben.

A gombák nagyon sok hasznos tápanyagot tartalmaznak, viszont a kalóriában szegény élelmiszerek közé tartoznak, nagyrészük víz, alacsony a szénhidrát tartalmuk. Emellett majdnem minden olyan aminosavat tartalmaznak, mint az állati fehérjék, ezért jól helyettesítik azokat. Nem túl könnyen emészthető étel, és tudni kell, hogy a gombás ételt lehetőleg az elkészítés napján el kell fogyasztani, mert nagyon romlandó.

Mostanában elég sok szó volt az oldalon arról, hogy mi marad egy hüvelyi szülés után, és mennyire nem kap erről információt még a saját anyjától, barátnőitől sem az ember. Tizenévesen szembesültem vele, hogy létezik szuper méretű tampon, mikor a barátnőmnél jött meg a menstruációm, a nővére azzal tudott szolgálni nekem. Hatalmas volt, és bárhogyan erőlködtem, nem sikerült magamba préselnem. Mikor anyámnak meséltem a kalandom, azt mondta, hogy az szült nőknek való. Rákérdeztem, hogy akik szültek már, azoknak miért kell olyan hatalmas tampon? Anyám rávágta, hogy hát akkor már erősebben véreznek a nők, majd elment a dolgára.

Húsz mikroliternyi folyadék. Ennyi annak a táptalajnak a mennyisége, ami a lombikkezelés során a beültetésre váró embrionális sejteket körülveszi és táplálja. Nemrég egy pécsi és kaposvári orvosokból álló kutatócsoport mintegy 755 millió forintot nyert a mesterséges megtermékenyítés hatékonyságának növelésére és ennek a tápoldatnak az elemzését tervezik a pénzből.

Huhhh, vége! Kipurcantam az adventben. Kidőltem karácsonykor, és most jól vagyok, itt a megérdemelt pihenés, ködös, hosszú, télvizes napok egy faluban cserépkályhával, az isten háza mögött, koromsötétben. Nem giccs ez, valódi idill, csend, már a csengő sem szól. A gyerekek abbahagyták a sírást.

Ha minden igaz, monogám vagyok. Soha nem kerültem még olyan helyzetbe, hogy egyszerre több emberbe legyek szerelmes, és ha egyszer valakibe szerelmes vagyok, nem vágyom mellette változatosságra. A kulturális örökség, amelyben nevelkedtem, azt a meggyőződést ültette el bennem, hogy szerelemmel az ember egyszerre csak egyvalaki felé fordulhat. Ha nem így van, az nem is szerelem. Ahogy a Facebookon keringő Johnny Depp-idézet mondja: ha két emberbe vagy szerelmes, válaszd a másodikat, mert az első kapcsolatoddal nyilván valami baj van. Sokan valóban így vagyunk kódolva. De sokan nem. Szeretném most elmondani a saját történetemet arról, hogyan szembesültem két különböző élethelyzetben is azzal, hogy a szerelem talán mégsem mindig kizárólagos, és hogyan jutottam el odáig, hogy elfogadjam ezt az igazságot, majd azonosuljak vele, és az életem egyik alapkövévé tegyem. A két legemlékezetesebb szerelmem poligám alkat volt. A második most a férjem, a gyerekem apja.

Kórházteszt sorozatunkban a pécsi klinikát mutatjuk be, Epres négercsók jóvoltából, aki nemrég élvezte az intézmény vendégszeretetét.

Ez a karácsony is elmúlt. De még hogy…

Az előző részben sokat emlegetett barátnőm hazament, mi meg visszarázódtunk a normál kerékvágásba. Gyerekek, munka, vizsgálatok. Merthogy készültünk a lombikra, és az eligazítás dátuma, november 21-e, közeledett sebesen. Az átfaxolt papírokkal a kezemben elügettem a családorvoshoz, aki kezdetnek kiírta nekem a 16 fajta vérvizsgálatot. Volt ebben minden, a szokásos vitaminszintektől kezdve a toxoplazma es rubeola szűrésen át a HIV tesztig. Miután ezt letudtam, és még csak el se ájultam az éhgyomri 8 üvegnyi vér levételétől, pár napon belül már a sebész rendelője előtt ültem. Itt ugyanis a mellvizsgálat menete úgy zajlik, hogy előbb sebészhez kell menni, aki manuális vizsgálatot csinál. Ha talál valamit, vagy az alany elmúlt már 35 éves, akkor ő ad beutalót ultrahangos mellvizsgálatra, vagy mammográfiára.

Rakétafélék pukkannak az éjjeli ködben, Nagy meg az apja kimentek az utcára megnézni, miközben a macskám a kanapé mögé menekül ugyanez elől, pedig itt bent a szobában még a hagyományos és ingyenes módon sem pukkantott senki.  Pukkantások és köd, így végződik az idei év.

Mottó: „Szerda ablakában csütörtök ül, és ordít csütörtökül.” Minden szülő életében eljön a pillanat, amikor a gyermek este félnyolckor bevallja, a három napja feladott házi feladat sajna nem készült el, bár holnapra határidős. Na ugyan mi lenne az, kérdezzük lazán, pár összeadás, nyelvtani feladvány, esetleg csicsás rajz a karácsonyról, miaznekünk. Verset kell írni. Mivan? Nagy kedvvel és lelkesedéssel írogatok ugyan, de negyvenegynéhány éve szigorúan prózában, talán három-négy alkalmat kivéve, ebből is általában hajmeresztő kecskerímek jöttek ki, szürreális témákkal. Hajaj. Apja se tud segíteni, momentán csak a Fradi B-közép rímes szövegei jutnak az eszébe, elképzelem a tanító néni arcát. Viszont azonmód előkeresem esti mesének Lázár Ervin Költői versenyét, ej, tyúkapó, miakőkend, a gyerekeim közönségdíját amúgy Aromo Bálomböki bag u fan kezdetűje nyeri, azt háromszor kell egymás után röhögéstől fulladozva felolvasni. Verset azonban egyelőre nem írunk, pedig még a Friss tintából is utána dobunk pár kortárs művet. Az ihlet azonban továbbra is nyilván valami közeli kocsmában iddogál és magasról tesz ránk.

Várandósságom alatt folyamatosan olvastam különböző szüléstörténeteket és azok kommentjeit. Nem lehetett nem észrevenni, hogy az ősanyák lenézik a császárral szülteket, pláne a program-császárosokat, maguk a delikvensek pedig gyakran zavartan magyarázkodnak, illetve kudarcként élik meg, hogy nem “sikerült” természetes úton szülni.

Új sorozatunkban olyan nőket szeretnénk megszólaltatni, akik az általuk választott területen tökéletesen megtalálták a helyüket, céltudatosságukkal, kreativitással bizonyítják a női karrierutak nemcsak sokszínűek, de igazán izgalmasak is tudnak lenni.

Mindjárt itt az év vége, így most pár szilveszteri recept következik.

Szóval november első hete megint arról szólt, hogy harmadik napi vérvétel (FSH újra 12,6 hurrá), aztán a kilencedik naptól minden második nap UH és vérvétel. Rögtön az első ultrahang vizsgálat meglepő eredményt hozott, mert a bal oldalon egy darab tüszőt látott a technikus, az viszont egészen megdöbbentően "fejlett" volt, kereken 15 mm. Hűha, gondoltam, ilyen nagy még sose volt a ciklus elején. Kicsit el is kalandoztak a gondolataim, mert fáziskéséssel vettem észre, hogy szegény technikus elszántan keresgéli a tüszőket a jobb oldalon, de az égvilágon semmit nem talált. Sajnálkozva fejezte be a vizsgálatot, mely szerint a jobb oldali petefészek teljesen üres. Gyorsan megvigasztaltam, hogy nem baj, úgyse jutott volna onnan ki semmi, elég nekem ez a bal oldali óriás tüsző. A szakasszisztens is nagyon lelkes volt, rögtön meg is állapodtunk benne, hogy ebben a hónapban valószínűleg nem kell a 14. napig várni az ovulációval (ami azért is jó, mert az hétvége lett volna).

Hullámvölgyben élek mostanság. Egyik nap minden nagyon jó, boldog vagyok, semmi sem tud elszomorítani, másik nap meg minden összejön, és már a dühtől sírok. Jó, még csak egyszer fordult elő, és lehet már amúgy is rám fért…

Csoffadt, mondta a Nagy, illetve ő nem azt mondta, csak hogy kicsi, de olyan arckifejezéssel, hogy lesírt róla, mi ez a satnyaság, bár azt már nagy ló korában tudhatná, hogy összecsomagolva mind összecsukott férfiesernyőre hasonlít. Csoffadt hát csoffadt, átkoztam a konyhában a fogyasztói társadalmat, nagyobbat, drágábbat, mittomén milyenebbet, mintha azon múlna, lesznek itt még viták pár év múlva, hogy mit kéne megvenni azért, hogy meglegyen a látszat, a menőzés, vagy az áramvonalas életvitel. Csak azt nem értem, az öreganyja negyvencentis műfenyőjét akkor miért díszíti akkora lelkesedéssel mióta megvan, az se ér a plafonig, legfeljebb ha rárakom egy festőlétrára. Viszont a Csoffadtnál kétszer nagyobb példányok már nagyjából egy tank benzin árát nyaldossák, viszont a tank benzinnel ellentétben nem visznek el sehova, sőt, ha rájuk ülnék, még szúrnának is veszettül.

Boldog karácsonyt kíván a Bezzeganya!

Bár a karácsony keresztény ünnep, manapság a világ számos országában megünneplik. A karácsonyfa, az ajándékozási szokás, a fényfüzérek és girlandok, a karácsonyi zene olyan országokban is a hagyomány részévé vált, ahol kis lélekszámú keresztény közösség él csupán.