196. oldal - Bezzeganya

Ez a levél azért született meg, mert hónapok óta, sőt lassan évek óta van egy jelenség a környezetemben, ami nagyrészt a velem egyidős anyukákat, kisrészt a velem egyidős nem-anyukákat érinti. A poszt azért most íródott, mert mint gondolom sokatokat, engem is nagyon megrázott az éhhalált halt agárdi kisfiú esete. Minden nap gondolok rá és felmerült bennem az a gondolat, hogy mi van, ha én is ismerek ilyen szülőket?

A kölkök ovisok-kisiskolások. Rég elhatároztam, hogy nem erőltetek rájuk semmilyen hobbit, nem járatom őket saját szép emlékeim miatt balettra/lovagolni/kézműveskedni/akármire, csak ha ők szeretnék. De semmiképp sem sokra, mert nem esünk túlzásokba. Hallom a fejemben Vekerdy tanár urat: hagyjam, hagy legyenek csak gyerekek (lassan 5-7-9 évesek), játsszanak csak kötelezettségek nélkül, szabadon, boldogan. Ismét szép az elmélet… és a valóságban ott találom a gyerekeim minden este, hogy épp csak hazaestünk, hulla fáradtak, nincs idő semmire itthon, és másnap indul ugyanez. Hogy jutottunk el ide?!?Saját magunk hajszoltuk bele ennyi elfoglaltságba, vagy az elvárások, szokások mentén sétáltunk bele – kissé vakon – ebbe a csapdába?

Előjáték

Január 18-ra voltam kiírva, de valahogy úgy gondoltam mindig, hogy január legelején fogok szülni. A terhességet jól viseltem, a 36. hétig melóztam. Jártam kismama tornára, jógázni, meg őszig még egy-egy lazább túrára és biciklitúrára is elmerészkedtem. (A terhesség előtt sokat jártam túrázni, szóval viszonylag edzettnek számítottam túra-ügyben.)

Jelentem, itt vagyok, a teljes nihil szélén némi agybajjal megfejelve. Kínlódom, és minden józan eszem, ösztönöm és tisztánlátásom odalett. Meg sem tudom fogalmazni, mi a bajom. Múlt héten volt némi erős rendszertelen fájásom, némi kis tágulásos vérzéssel, dokihoz mentem, szerinte ez normális a harmadiknál, csak a görcsöket kell kerülni. Megint beleestem a hibámba, és kérdezgetni kezdtem Dr Google-t. Beijedtem, mert más kapott tüdőérlelőt, mást befektettek, más nem érti, miért nem kaptam már a 23. héten, mikor ez az egész elkezdődött, és már nem is valószínű, hogy a betöltött 34. után adnak, én meg semmit nem éreztem, mit kéne tennem: verni az asztalt a dokinál, figyelmen kívül hagyni mást, mert én én vagyok. Besokalltam, ez volt a hab a tortán a 10 hétig tartó aggódáson, és egyszerűen kikapcsolt az agyam a jóváhagyásom nélkül, és most üresség van bennem is egy kicsit. Haragszom magamra, mert amúgy nem vagyok ilyen tejbetök, de valami lefogja a kerekeket, ha az agyam önvédelme az, akkor köszönöm, talán stressztől akar kímélni, ami biztos csak árt.

Mivel a gyerekeim igazi fagyiimádók, és mindent szeretnek, ami jeges és hideg, nagyon megörültem, amikor a svéd bútoráruház kasszasorán szembejött velem a jégkrémforma. Ez egy nagyon ötletes kis találmány, egy kis műanyag csúcsos forma, amibe műanyag pálcikát lehet tenni, amire ráfagy az általunk készített jégkrém-massza, így ha már megfagyott, a pohárból kivéve igazi pálcikás jégkrémet ehetünk. Egy készletben hat forma van és egy kis állvány, ami a hat forma kifagyasztását megkönnyíti. Akinek nincs formája, kis joghurtospohárral ugyanígy elkészítheti a fagyit, csak műanyag kanalat, vagy spatulát, hurkapálcát (ebből többet) illesszen bele fogantyúnak.

Valamelyik nap arról olvastam, hogy melyik anya mekkora csecsemőt szült meg természetes úton fájdalomcsillapítás nélkül. Záporoztak az anyatársak eredményei egymás után a kommentekben, és nekem az a népszerű reklám jutott eszembe, amikor a 80-as években gyerekek a játszótéren egymásra licitálnak, hogy az apjuknak mije van, és az egyik gyerek benyögi, hogy az ő apjának CSÉB-je van, erre a másik gyerek, az én apukámnak meg...meg...meg…mi az a CSÉB, és elbőgi magát. Először hozzá akartam szólni, de miután a múltkoriban hitvitába keveredtem több – ráadásul régóta ismerős – anyatárssal, rájöttem, hogy a ki a jó anya olyan meredek téma, hogy csak egy odavetett komment vagy vélemény atombombaként robban sokak fejében és szívében. Verseny az egész. Hol kezdődik? Én ott vettem észre először, amikor még 34 évesen se volt gyerekem, de a körülöttem lévőknek már volt, akár több is. Kényszeredetten magyarázkodtam, az igazság nem tartozik senkire, a gyors beszélgetéshez meg nem vagyok elég felszínes, szóval nyűglődtem piszkosul.

A nővérem csalódottan állt fel az előadás után az első sorban, én viszont fel voltam dobva. Ő azért volt csalódott, mert szerinte a darabnak nem volt feloldása: nyomasztóan lett vége. Én ezt vitattam. Hiszen a végén mindenki őszinte lesz önmagához és bevallja magának az igazat. Van ennél igazibb happy end?

Ez a történet a most három hónapos babáról szól, legyen segítség mindazoknak, akik hasonló cipőben járnak, vagy fognak lépkedni később. A terhességem teljesen panaszmentes volt, tökéletes, minden kínzó testi dologtól (légszomj, gyomorégés, derékfájdalom) mentes. Január 18-án aztán megszületett a babánk, egészségesen, rózsaszínű csöpp testtel. Három nappal később jött az első megdöbbenés, amikor közölték velünk, hogy másnap nem mehetünk haza, mert a gyerek bukósabb az átlagnál, refluxos, folyamatosan fogy, elég sokat veszített már így is a súlyából. Nem tudja a főorvos, hogy meddig kell maradnunk, de egy napot még biztos, a mi picink kiemelkedett a többi baba közül – egy nagy, megdöntött emelvényen lesett körbe, mert felpolcolva nem bukik.

Lassú, de türelmes – viccelek majd beleőszültem már – kivárás után, végre kirobbant a tavasz, hogy majd két hétig boldogítson minket a tikkasztó nyár előtt. Becsatoltam hát a járgányba a kölyköt és útba vettük az első szimpatikusabb játszóteret, ahol először lengettük meg a hintában egy napfényes januári meleg napon.

Csütörtökön végre elérkezett a megbeszélt időpont, és látogatást tehettem a Szent Imre szülészetén, hogy a szülésznővel beszélgessek és megnézzem az akció helyszínét. Kicsit korábban érkeztem, így leültem az első emeleten a szülészet bejárata elé. Éppen látogattak egy kismamát. Először azt hittem, hogy még mindig terhes (jó kilenc hónapos hasa volt), aztán a beszélgetésből kiderült, hogy két napja szült; kicsit el is szégyelltem magam, mert elfogott egy enyhe pánik a hasát elnézve. Az egész várakozásban volt valami szürreális, a nagyhasú anyukával és a kényszeresen gügyögő rokonokkal. Én közben a telefonomat nyomkodtam valami brutális gyilkosságról szóló cikket olvasva, persze hallgatóztam is, bár nem illik, tudom.

Szeretnéd tudni, adott mennyiségű krinolint, korpás kekszet, mogyorót, konyakmeggyet, töltött káposztát, retket, fog(!)hagymás tonhalat, túros (az nem a lóhát szok' lenni?) batyut mennyi tapétázással, sífutással, faültetéssel, vonatozással, kirakat-nézegetéssel, veteményezéssel, zongorázással lehet kompenzálni?

Fotóztad már le jókedvű gyereked a Vidámparkban hullámvasutazás, barlangvasutazás után vagy hernyózás, dodzsemezés közben?

Újabb posztot nyitunk a kötetlen beszélgetéshez, a reggeli és délutáni virtuális kávézáshoz, teázáshoz, miután az Offolda 10-hez már több mint négyezer komment született. További kellemes csevegést!

Gondolom, legtöbben emlékszünk arra, amikor annak idején nekiálltunk serdülni, több-kevesebb sikerrel, és eljött a nap, mikor csapból is jóanyánk hangja szólt, hogy: „lányom! Mindig húzzatok gumit! Különben maholnap itt állsz terhesen!” Mi meg bevettük. Szó se róla, tudom én, hogy groteszk humora van az életnek és bizony van, aki elsőre kifog egy gyári hibás kotont és kilenc hónappal később kapásból ikresanya lesz. Nem mondom, ez aztán a szívás.

Van ez az izé, a Föld Napja nevű dolog, már jópár éve, én meg tűnődöm, miért nem kedvelem ezt igazán, már azon túl, hogy ma valahol azt olvastam, a nap valójában Lenin születésnapja, mondjuk ezek a komenista vezérek ezek mindig gyanúsak, a nevük se igazi, nyilván nem is akkor születtek, amikor mondták, konspiráltak ezek, szóval lehet hogy nem is Lenin igazi születésnapja, akit különben se Leninnek híttak igazából, és a húsz körülieknek lassan már lövése se lesz, miért neveztek el az ipséről a nagyanyjuk idejében egy rakás utat, teret, iskolát meg tudomisén mit.

A történetem nem egy klasszikus születésről, sem a gyermeknevelés szépségeiről avagy nehézségeiről szól, hanem arról, hogy  egy sokak által titkolt pszichés betegséggel hogyan lehet létezni és egyáltalán gyereket vállalni, nevelni.

Tudom, darázsfészekbe nyúlok a témával. A jóevő/nemevő/rosszevő gyerek ügyéről mindenkinek van véleménye, hozzáfűznivalója. Pedagógusként számos gyereket látva, majd két sajáttal bővítve tapasztalataim, nekem is lettek meglátásaim e kérdéskör kapcsán.

Nehéz szülés volt, de most inkább a szó átvitt értelmében. Maga az „aktus” ugyanis, a nagy  átlaghoz viszonyítva szinte könnyen és gyorsan ment, annak dacára, hogy 4600 grammos óriáscsecsemőmet természetes úton, fájdalomcsillapítás nélkül hoztam a világra. Nem azért, mert hős vagyok, vagy mártír. Inkább szerencsés. A nehéz része a várakozás volt, hiszen a méretei miatt „nagyfiamat” minden orvos, egymástól függetlenül egy jó hónappal korábbra jósolta, de legalábbis mind egyetértettek abban, hogy ekkora gyermek biztosan nem töltheti ki a kiskönyv szerinti idejét.

33. hét  - 32+7

Minden hónap számít a csecsemők mozgásfejlődési rendellenességeinek felismerésében, hiszen az időben, lehetőleg öt hónapos kor előtt megkezdett DSGM-kezeléssel (Dévény Speciális manuális technika - Gimnasztika Módszer) az érintett gyermekek 80 százaléka meggyógyítható. Dévény Anna, Batthyány-Strattmann és Prima Primissima-díjas gyógytornász, mozgáspedagógus, a módszer kidolgozója arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen a korai felismerés a legnehezebb feladat. A több mint 38 éve egyedülálló eredményességgel alkalmazott módszer és a mindennap kisgyermekeket kezelő DSGM-szakgyógytornászok tapasztalatait összefoglaló kiadványból világosan kiderül, hogy mely esetekben szükséges DSGM-szakgyógytornászhoz fordulni.

Kellemes tavaszi nap volt, amikor megtudtuk, hogy jön. Férjemnek a legszebb névnapi ajándék volt. Nagyon boldogok voltunk, hiszen már nagyon vártuk. Megtörtént az első ultrahang, azt mondta a doki, hogy még nagyon fiatal, menjek vissza pár hét múlva. Az első pár hét csodálatos volt. Semmi rosszullét, semmi baj, minden maga volt az álom. Aztán jött a baj... Szélgörcs, hasmenés, majd pár nap múlva vérzés.

A szépséges asszonyt Adele Bloch-Bauernak hívták, s annyira felkeltette a híres festő érdeklődését, hogy egyedül róla két képet is készített. Egyes vélekedések szerint talán hármat is, hiszen elképzelhető, hogy a Judit I. című kép modellje szintén ő volt. Adele Bloch-Bauer 1881. augusztus 9-én született Bécsben. A bankár Moritz Bauer és Jeanette Honig hét gyermeke közül ő volt a legfiatalabb. Édesapja a bécsi bankszövetség és az Orient Vasúttársaság elnöke volt. A lány csupán tizenöt éves volt, mikor elveszítette hőn szeretett bátyját, Karlt. Talán ez a trauma okozta, hogy később eltávolodott a vallástól. Bár nagyon szeretett volna egyetemre járni, a kor szokásai ezt nem tették lehetővé. Nem volt soká maradása a szülői házban, 1899. december 15-én férjhez ment a 17 évvel idősebb cukorgyáros Ferdinand Blochhoz. Két gyermeke halva született, a harmadik gyermekük pedig csupán két napot élt.

Meghalt egy másfél éves gyerek a Fejér megyei Agárdon, mert szülei hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni - hangzott el szerda este az M1 Híradójában. A vasárnap kiérkező mentők már nem tudták megmenteni a gyermek életét. A Híradó információi szerint a vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást visszautasították.

Ez a hétvége a könyveké lesz, hiszen két nagyszabású rendezvény is foglalkozik velük.

Több hónapos csúszásra számíthat az a kismama, aki mostanában igényel(t) családtámogatást az államkincstártól, mivel a kincstár elektronikus rendszerét március-áprilisban korszerűbbre cserélik, így leáll az ügyintézés, írja a Napi Gazdaság. Az új ügyek és a módosítások csak április végén kerülnek be az új rendszerbe, a régiben pedig már nem fognak látszani.

A hotelben, ahol hétvégente dolgozom, nagyon sok a vendég kisgyerek, főleg 0-5 évesek. Minden alkalommal döbbenten figyelem, hogyan nevelik őket a szüleik, és nem túlzok, ha azt mondom: 10 szülőből 9 egyáltalán nem korlátozza a gyereket. Semmiben. Nem tudom, van-e összefüggés a társadalmi helyzet és a gyereknevelési szokások között, de az említett szülők főként a felső-középosztályból vagy magasabb társadalmi rétegből kerülnek ki. Nem vonok le következtetést, mivel másmilyen szülőkkel nemigen találkozom.

Ez a poszt rövid lesz. Mert nem értek ahhoz, amiről szól, ezért nem is én szeretném megírni: a kommentekben bízom. Olyasmit szeretnék, kellene hamarosan megtanítani a gyerekeimnek, amihez én sem értek igazán. Nem születtem bele, hanem felnőttként próbáltam hozzászokni (hosszabb megszakításokkal). Ez a net használata, és azon belül a kapcsolattartás, chatelés, idegen emberekkel. A gyerekem ezt úgy fogja használni, mint a fogkefét, vagy a liftgombot: természetesen létező dolgot, amióta az eszét tudja. Nekem csak az alapdolgokat kellene megmutatnom, és az alapszabályokra, veszélyekre kellene felhívnom a figyelmét, ha én magam tisztában lennék vele, hogy mik is azok…

Szöget ütött a fejembe, hogy ha bekenjük a gyerekeket és magunkat naptejjel, akkor mi lesz a D-vitaminnal? Utánanéztem a témának, és sejtésem beigazolódott: ha naptejjel védjük magunkat, akkor nemcsak a káros sugaraktól óvjuk magunkat, de D-vitamint sem fog termelni a szervezetünk, ugyanis még a leggyengébb (SPF8) naptej, napkrém is 95 százalékkal gátolja a szervezetben a D-vitamin képzését. A természetes napfény gyógyító sugarai az üvegen sem képesek áthatolni, tehát autóban ülve vagy lakásban „napozva” szintén nem képződik D-vitamin.