A hírekben mostanában egyre többször lehet hallani óriásbébik születéséről, és ilyenkor előkeresik a rekordereket is, hogy hol, mikor született a legnagyobb súlyú baba az országban, a világon. Ilyenkor én is felkapom a fejem, és együttérzek azokkal az asszonykákkal, akik 5 kg körüli babákat szülnek. Felkapom a fejem, mert érintett vagyok az ügyben, és már ki van hegyezve a fülem a mellékesnek tűnő adatokra is, pl. hogy cukorbeteg-e a kismama, vagy szedett-e valamilyen vitamint, illetve, hogy fiú vagy lány babáról van-e szó.
2012 decemberében hoztam a világra negyedik gyermekünket, egy kislányt, 5090 grammal és 60 cm-rel. Az előző három szüléshez képest nagyon gyorsan ment a dolog, már ami a megszokott egész napos vajúdásokat illeti. Túlhordás miatt az előző nap magzatvízvizsgálaton voltam, már a negyedik alkalommal, ezért mondta az orvos, hogy akkor reggel hétkor a szülőszobán találkozunk. Eddig a szülésnek semmi jelét nem mutattam, nem is éreztem, így hazaengedett. De ettől a mondattól, hogy holnap szülünk, úgy megnyugodtam, hogy már hazafelé az autóban kisebb-nagyobb rendszertelen fájásokat éreztem. Így ment ez estig, és még aludni is tudtam, de éjfél körül arra ébredtem, hogy határozott fájásaim vannak. Csendben kínlódtam, hogy ne keltsem fel a három édesen alvó gyermekem. Éreztem, hogy semmi érdemleges nem fog történni, úgyhogy hagytam mindenkit aludni, de reggel puszi a nagyoknak, mamának és 7-kor már a szülőszobán csöngettünk.
Anna
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.