Segítség! Csorog a magzatvíz!

~~~ morgás ~~~

Ez nem ér. Emlékszem, az első 19 hét alig akart eltelni, most meg, mint az elszabadult metrószerelvény, robog az idő. Nem akarom. Jó, akarom. De nem. Jól van, marha kíváncsi vagyok a kis kerek pofijára, meg meg is akarom simogatni, meg akarom öltöztetni meg pelenkázni, meg fotózni agyba-főbe - de basszusmár, akkor ki fog belülről úgy rugdosni, hogy néha a levegőt kapkodom?? Ki fogja vakondjárta dombbá változtatni a hasam, hogy az összes gyerek, meg az apjuk is versenybe kezdjenek, hogy elkapják valahol?! Hogy fogunk ezeken úgy nevetni, hogy a csepp az izmozásra felháborodottan elcsendesüljön, és suttyomban mozduljon jó tíz perc múlva?? Na, szóval disznóság ez, kérem (igenis, bőgök. Igenis, kell egyszerre mind a kettő. Fene.)

~~~ 2. NST~~~

Rendkívüli rutinnal vonulok be az épületbe, mosolyogva adok utat az éppen mentővel érkező kismamának. Felmegyek az emeletre, magamban üdvözlöm a padló mozaikjait, megyek hátra. Nincs még senki, háromnegyed nyolc van. A szülésznő beinvitál, közli, hogy egyetlen félnyolcas sem érkezett még meg, így jártak. Leülök, feltappancsoz, kérdezi, kényelmes-e, nem fázom-e. Igen. Nem, köszönöm. Szóljak, ha mégis, becsukja az ablakot. dehogy csukja, napsütéses, kellemes tavaszi reggel van, egyszerűen jó élni, lenni. Erre van szükség. Elhalkul a szívhang, moccan a szülésznő, de odébb teszem a tappancsot, mire ideér. Mosolyog, nem szól, ezzel megegyeztünk abban, hogy intézem magamnak. Közben megjön egy félnyolcas, majd a következő, végül a harmadik is, vele közlik, hogy bocs, várni kell. Bamba apuka bámul be a nyitott ajtón, nem gáz, mindenkin lepedő van, de amikor rólam leszedi a szülésznő a tappancsokat, és készül a következő kismamára feltenni, megkérdezi, az ő férje-e. Nem. Kérem, akkor fáradjon arrébb, mondja a csaj, apuka elbandukol az ajtóból.

Ülök, olvasok. Jó soká hívnak be az ambulanciára, ez a kórházi ambulancia átka, nyolctól vizit van kilencig, kész, olyankor a fű se nő. Szólítanak, bemegyek: a doki bal lábbal kelhetett, morog mindenkire, a nővért kiosztja, hogy valamit nem jól csinált (három éve így csináljuk, még mindig nem tudja?!), a nővér szeme se rebben. Aláírt? - kérdezi tőlem a doki, szintén pattogós hangon (felhúzom a szemöldököm, mert még sose láttam ilyennek), megjegyzem, bocs, én még nem csinálom így három éve. Érzem, hogy túllőttem a célon, de mákomra a doki elvigyorodik, azt mondja, elnézést. Visszavigyorgok. Az eredmény viszont nem tetszik neki, Pepe megint aludt, úgyhogy mehetek flowmetriára, újra.

Az előbb már láttam, hogy az UH laborban a kedvenc fiatal szonográfusom van, erős rózsaszín köpenyben, marha jól áll neki, a haja is frissen vágott. Meg is dicsérem, amikor beérek, mire ő is az én hajamat, nevemen szólít, csak nézek bambán, marha régen voltam már itt törzsvendég. Utoljára két éve, amikor a missed abra kiírtak, akkor is ő vizsgált, de csak egy percre voltam bent. Most beszélgetni kezdünk, nincsenek sokan, nem siet. Rákérdezek, mit néznek ilyenkor, elmagyarázza kedvesen, azt is, hogy mi a teendő, ha valami nem oké. Megnyugtat, hogy minden rendben, csak tényleg lustácska a gyerek (tudnám, mi lesz, ha még ébren is lesz?!). A kedvemért csinál egy gyors súlybecslést, mert kicsit nyugtalanít, hogy megjegyezték NST-n, hogy túl kicsi helyet foglal a gyerkőc, közli, hogy teljesen jó a súlya. Ő is megmutatja a kis kerek arcot, előtte öklökkel, nagyon meghatódom, mire még azt is közli, hogy emlékszik, minden gyerekem gyönyörű.

Teljesen feldobódom. Süt a nap, kedves emberekkel találkoztam, nem tudom letörölni a vigyorgást a képemről, a szembejövők megbámulnak, vigyorgok rájuk még jobban. A Férj munkahelyén a kedves haver elém rak egy tányért, sült kolbászt, abált szalonnát, Wellington bélszínt, padlizsánkrémet, friss pirítóst. Teleeszem magam. Idefelé már megvettem a tartalék lepedőt, úgy érzem, nem hiányzik semmi, elhatározom, hogy pénteken mindent kimosok és rendbe teszek.

Lassan tényleg minden kész lesz.

~~~ ez már a vég ~~~

Tegnap komplett lett a Pepe-tár. Egy-két apróság kivételével tényleg minden megvan (és lássuk be, a pelenkázótáska meg a forgós zenélő, meg az új ötletem a maci, tök ráér). Ma, amikor a védőnő végre eljutott hozzánk, éppen a babaruhákat mostam, és az egyéb kellékeket fertőtlenítettem. Úgy ujjongtam közben, mint egy kisgyerek, aki karácsonykor az egész listáját a fa alatt találja.

~~~kiegészítés: péntek esti pánik~~~

Minden cuccot kimostam, amit ki akartam, kifertőtlenítettem, meghatódtam, egyelőre a szárítón meg konyharuhában várták a sorukat, de már azt éreztem, oké, minden rendben lesz. Fejben ugye már megvolt a kiságy helye, meg úgy mindené.

És akkor. (Érzékeny gyomrúak lapozzanak!)

Leültem a vécére, és rápillantottam az alsómra - és megállt bennem az ütő. A rutinból hordott tisztasági betét rendesen rózsaszínes áttetsző és csatakos volt. Nem fogjátok elhinni, sose volt még ilyen élményem. Le is főttem egy percen belül, mert a szagvizsgálat azt mutatta ki, hogy nem vizelet, ami a cuccon van. Mindjárt szakvéleményt kértem, apja kettő másodpercen belül hatvan oldalt elolvasott, mely szerint ugye a hüvely normál PH-értéke a vizelettel együtt erősen savas, ehhez képest a magzatvíz, ami gyanúba keveredett itt nekem, lúgos kémhatású. Na, jó, de honnan szedünk lakmuszpapírt?! Lefőttem, mint a kávé, elvégre a kiságy nincs összerakva, a ruhák nincsenek méret szerint sorban a polcra téve, a légzésfigyelő ki sincs bontva, a kórházi cuccom még mindig csak elméletben van összepakolva, jó ég, mi lesz, ha elkezdek szülni?

Gyorsan elhadartam a Férjnek, hogy mit hova tegyen, meg hova pakoltasson a Naggyal, ha menni kell, mit rakjon a hátizsákba, mit kell intézni meg előkeresni, ő jegyzetelt, és nem röhögött, ami, lássuk be, rendes volt tőle az adott helyzetben. A jegyzetelés végén megnyugtatott, hogy a másnapi rendezvény miatt legalább kocsi van itthon, szóval taxit nem kell hívni, aztán belegondoltam, hogy ha csordogál, akkor egyfelől előbb-utóbb jönnek a fájások, ha meg nem, akkor reggel úgyis megyek NST-re, és majd jelzek, hogy helyzet van. Közben rájöttünk, hogy a tisztasági betét mellé ráadásul jár lakmuszpapír, mert a magzatvízzel együtt a különböző hüvelyi fertőzések is lúgos kémhatásúak szoktak lenni. Ki is készítettem egy darabot, de aztán már nem volt módom kipróbálni (na majd). Mert mire megfürödtem, a probléma egyszerűen megszűnt. Na, jó, nem tudom, van-e olyan, hogy a magzatvíz szakaszosan szivárogjon, sőt, ahogy belegondolok, lehetett a dolog akár a nyákdugó is, kissé hígabb változatban. Passz. Szombat reggel az NST-n kivételesen ébren volt a gyerekcse, tökéletes eredményt produkált, úgyhogy aztán már nem is foglalkoztam ezzel tovább.

Másnapra minden elkészült. De tényleg. Kész a szoba (kissé sterilnek tűnik a hófehér falaival, és az alacsony bútorokkal, de ezen majd segítünk), helyükön a ruhák, össze van rakva a kórházi csomag (khm. Nem találom a köntösömet, szóval ez még hiányzik), a Pepe hazajövős cucca, a légzésfigyelőt nem raktuk össze (- Te drága Férjem, a légzésfigyelő szervezeti és működési szabályzatát TE fogod elolvasni és telepíteni, mert én ott megálltam a fejlődésben, hogy beraktam a két harmincszor harmincas lapot a matrac alá, és a matrac billegett. Nem akarom, hogy billegjen a matrac, oldd meg.

- Jó. Nem tesszük be a lapokat.
- De akkor meghal a gyerek, légzésfigyelő nélkül tuti meghal, olvastam.
- Nem fog. VAN légzésfigyelő.

​De a többi dolog tényleg készen várja a kis büdösbogarat.

Ettől persze úgy megnyugodtam, hogy hiába mondja mindenki nagy meggyőződéssel, hogy lejjebb van a hasam (nincs is lejjebb, haha), magas tétbe fogadok, hogy TÉNYLEG túlhordom majd.

Banyavári

BRÉKING!!! Hajnal fél négykor jött az sms: "Naöcsém! Folyik a magzatvíz :D"

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?