A tavaly hagyományteremtő szándékkal indult rendezvény - a nagy érdeklődés miatt - időben is, programban is bővült. Az immár három napig tartó esemény a hazai fellépők mellé nemzetközi együtteseket is kínál. Jön például a finn Tuuletar, mely meggyőző bizonyítéka annak, hogy a természetközeli finn hagyományból is születhet valami igazán vagány és városi. Négy lány, négy erős egyéniség a beatbox és a finn folk lenyűgöző mixével érkezik a fesztiválra.
Akinek már volt szerencséje a bolgár többszólamú énekléshez, az tudja, milyen átható és különleges ez a hozzánk egyszerre közeli, mégis vonzóan más dallamvilág. Ezt képviseli hűen és tehetséggel az Abagar, négy fiatal énekesnő képzett hangján megszólaltatva. Az éneklés öröme hatja át Vusa Mkhaya, a Bécsben élő, zimbabwei származású énekes-dalszerző zenéjét. Dalai témája gyakran az “ubuntu” eszmeiség, ami emberiességen és a legtágabb értelemben vett emberi közösségen alapul. Zenéjében néha felsejlenek az ország közelmúltjának sötétebb pillanatai, de koncertjein a zene örömteli és felszabadító élménye kapja a főszerepet.
Grúziából érkezik és hozza el nekünk a grúz polifónikus ének csodáját az Alaverdi. A különleges élmény garantált, amit az UNESCO által is elismert grúz polifónia egyedi hangzása ad, népviseletbe öltözött férfiak előadásában a komoly színpadi jelenlét mellett vokális poénokkal fűszerezve. A Kongero pedig hozza azt a letisztult eleganciát, ami a svédek védjegye. Hibátlan pontossággal fonódik össze és kíséri egymást a négy női hang, bepillantást adva a svéd népdalok többnyire kedvesen indázó, néha visszafogottan melankolikus világába.
A zárónap sztárvendége Mamadou Diabaté. Az Ausztriában élő burkina fasó-i Diabaté a 13. századig visszanyúló nyugat-afrikai zenei hagyományok modern mestere. Xilofon-szerű hangszerén, a balafonon eleveníti meg a Sambla és Tusia zenei hagyományokat és saját szerzeményeit, amelyekkel sorra díjakat nyer. Természetesen, az a cappella műfaj itthoni képviselői is fellépnek majd a fesztiválon, így érkezik a hazai a cappella pop kiemelkedő együttese a Fool Moon. A közönséget elbűvölő játékos sárm és szvinges lazaság megtévesztő lehet: a Fool Moon úgy könnyed, hogy pontos és maximalista. A végeredmény: férfi énekhangon megszólaló színtiszta pop.
A Jazzation több mint tíz éve képviseli a magas színvonalú a cappella éneklést hazánkban. A három női- és két férfihang egyenként is megállja helyét a színpadon, de kifejezőerejük együtt összeadódik. Legyen az jazz, népzene vagy pop, a Jazzation kifinomult és értékes produkcióval szórakoztatja hallgatóságát. A Romengo régen kiérdemelt babérokat aratott a a WOMEX15 nyitógáláján, ahol Lakatos Mónika mágikus hangja és az autentikus szatmári oláh zene a nemzetközi szakma egyöntetű csodálatát vívta ki. A sok munkával beérett elismerés és külföldi meghívások után is ugyanazzal a szerénységgel és hitelességgel játszanak, zenéjük hatása mégis elsöprő.
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.