Megelevenedő mesevilág a júliusi Pöttömkertben

programajánló
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 30. 20:00
Július 3-án Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park az esti koncertek mellett ismét a csöppségek birodalmává változik. A Pöttömkert újfent számos, az apróságok és a szülők számára egyaránt szórakoztató játékkal és bemutatóval várja a látogatókat, a havonta megújuló programban ezúttal például lovaglást, gipszszobrászkodást, csillámtetoválást, Eszter-lánc mesezenekart és vizes népi játékokat is találhatunk – mindezt ingyen.

hétvége programajánló

Idén immár a harmadik hétvégén vehetik birtokba a porontyok a Budapest Parkot, ahol kreatív, ügyességi és parti játékok valamint a megelevenedő mesék világa várja őket. Az esemény a már megszokott napindító jógával veszi kezdetét, melyet Gáll Viki Ringató foglalkozása követ. A délelőtti buli hangulata az Eszter-lánc zenekar vidámsággal, tánccal és meglepetésekkel teli koncertjével hág a tetőfokára, az önfeledt szórakozás garantált.

A nagy mókázás után a Csodák Palotája kísérleti bemutatóival ejti ámulatba a kicsiket és nagyokat egyaránt, melyet a Batyu Színház Mesemalac című elődása követ. A három kismalac és a farkas című népmese két testvér, Lili és Lali törtével kezdődik, akik felszöknek a Nagyi padlására. A régi, poros tárgyak életre kelnek játékuktól. Párna, esernyő, bőrönd, fűrész mind-mind segítségükre lesz a mese alakulásában, akárcsak a bátrabb szülők és a gyerekek! A folytatásban az erdő réme, a gaz farkas, (Lompos Lajos) malachúsra feni a fogát, de a három testvér (Malac Marci, Malac Berci és a legkisebb Barnabás) együttes erővel, no meg egy kis furfanggal legyőzik a gonoszt.

Az apróságokat számos egész napon át tartó program is várja. Gipszkorszak standjánál a gyerekek például számos különböző formájú, témájú és méretű gipszfigura közül választhatnak, amelyeket önállóan kifesthetnek, az elkészült műveket pedig haza is vihetik magukkal, a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Tagozata pedig arcfestéssel és kézműves foglalkozással várja a kicsiket.

További információk itt >>>

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.