125. oldal - Bezzeganya

A mi történetünk 2009-ben kezdődött, azóta alkotunk egy párt a férjemmel. Két év után megkérte a kezem, rá két évre összeházasodtunk, majd a második házassági évfordulónk után két nappal megszületett a kislányunk. Azon szoktunk viccelődni, hogy ezek után bele se merünk gondolni mi vár ránk két év múlva.

Néhány hete egy édesapa küldte be gyermeke iskolaigazgatójának címzett levelét, melyben arról számol be, hogy az iskolában kegyetlen módszereket alkalmaznak a tanítónők a gyermekek nevelése során. Az édesapának a KLIK tankerületi igazgatója válaszolt, amit az édesapa nem hagyott szó nélkül.

Természetesen értem a berzenkedést, amikor akár komoly orvosi témákban is laikusok adnak egymásnak tanácsot, ami persze főleg akkor veszélyes, ha nulla alaptudással és kritikátlanul fogadja meg valaki azokat. De azon is elgondolkodtam, hogy ez részben nem maga a probléma, hanem maga is tünet, valami másnak a tünete, így lehet, nem azzal kéne csak elintézni, hogy „ne szóljunk bele orvosi feladatokba”, mert a helyzet ennél összetettebb. Sőt, én látok a jelenségben pozitívat is, a net elvégre arra (is) való, hogy könnyebben osszunk meg tapasztalatokat – meg aztán régen is volt ilyesmi, csak régen a falusi asszonyok osztották egymásnak az észt, és jó esetben ebből lett a „népgyógyászati tapasztalat” a kamillával, csipkebogyóval, gőzöléssel, borogatással. Rossz esetben persze lehetett belőle súlyos állapottal járó félrekezelés is, ahogy most is benne van a pakliban. Ha elgondolkodunk azon, minek lehet a tünete a laikusok ilyen mérvű orvosi „tevékenysége” azon túl, hogy a népi gyógyászat átköltözött a virtuális világba, számos lehetséges ok kínálkozik.

Azokhoz szeretnék szólni, akik azt vallják, ellenzik az abortuszt, bizonyos súlyosabb esetek kivételével. Visszaolvastam a közelmúltbeli és régebbi cikkeket, amik az abortuszról szóltak. Láttam, mennyi kommentelő van, akik simán „kikapartatnák” és nem éreznének utána különösebb szívfájdalmat (Rita), meg olyat is, akik csak a baba életképtelensége vagy totális anyagi lehetetlenség esetén tennék meg.

18. hét

Előzmények itt.

Gondolkoztam egy ideig, hogy megírjam-e az újabb sztorinkat az állami egészségüggyel kapcsolatban, hisz a dolgok ettől nem változnak. Aztán csak felmérgeltem magam, hogy hány meg hány olyan helyzet és esemény van, amikor inkább hallgatunk, „mert változás úgysem lesz”, és hányszor nem merünk tenni semmit. Úgyhogy most leírom mégis.

Másfél éve költöztünk a jelenlegi albérletünkbe, mondhatni első látásra beleszerettünk a lakásba és a környezetébe is. A közelben erdő, a ház előtti fán gyakran tanyáznak mókusok, a párom munkahelye negyed óra gyalogtempóban. Minden kiválóan alkalmas arra, hogy kiszakadva a város zajából végre több időt tölthessünk együtt. És hogy a későbbiekben akár gyereket is vállaljunk itt. Nagy örömmel hoztuk hát haza a lányunkat ebbe a szuperotthonba. Aztán jött a hidegzuhany pár napja: a főbérlő úgy döntött, felmondja a szerződésünket.

Emlékszem, amikor az első gyerekünket vártuk,minden új és szokatlan volt. Hallottunk a reggeli rosszullétekről, de ezek csak múló kellemetlenségeknek tűntek (legalábbis számomra). Az én megpróbáltatásaim később jelentkeztek. A feleségem, mivel állandóan éhes volt, bárhol, bármikor tudott enni. Személyes tapasztalatom az, hogy ezt a végletekig tudják feszíteni, és bármilyen ételnek alig nevezhető dolgot képesek felfalni, miközben egy tisztességes csirkepörköltre nokedlival fintorognak. Szóval megvásároltam életem első olyan autóját, amit elképzeltem. Fekete szedán, bézs belső, igazán elegáns darab (később jöttem rá, hogy egy családos embernek mennyire nem praktikus). Na, de ne kalandozzak össze-vissza. Az oldalbordám kitalálta, hogy márpedig ő csokoládét fog enni a vadiúj autóban.

A történetünk eleje olyan volt, mint a mesében. Minden jól alakult, a tervek alapján. Ami meg mégsem, az utólag igazolódott, hogy jobb is, hogy nem úgy lett. 2014 december elején eldöntöttük, hogy jöhet a baba. Mindezt abban a tudatban, hogy tinikorom vége felé két különböző orvos állította, hogy maximum 50 százalék az esélye, hogy gyerekem lehet. Abban maradtunk, hogy próbálkozunk, és ha sikerül, örülünk, ha nem, akkor meg nincs mit tenni, így is teljes az életünk kettesben.

A Babagenetika Mozgalom elmúlt egy évéhez

A jászberényi Szent Erzsébet Kórházban szültem. Terhességem alatt úgymond problémamentes voltam, leszámítva az első három hónap hányásait és a hormonok játékát. Fogadott orvosom volt, ő kísérte végig várandósságomat. Első baba, kötelező vizsgálatok, nyomtatott ultrahang képek, szépen gömbölyödés. A kiírás dátuma november 14, amiből hat nap túlhordással november 20 lett. A jászberényi védőnői szolgálat és a kórház közös szervezésében tavasszal és ősszel is volt szülésfelkészítő tanfolyam, mely heti egyszer egy előadás + egy babahét volt. Mivel pont beleesett várandósságom, mindkettőre el tudtam menni. Nagyon sok hasznos előadás volt hozzáértő emberekkel és végre nem orvosi nyelven, hanem valódi szülésznők, orvosok hétköznapi beszámolói.

Tavaly májusban költözés előtt álltunk, és az új helyen a körzetes óvodába szerettük volna átvetetni a kisfiamat. Beadtuk a kérvényt, de nem sikerült. A korábbi körzetes óvodába vették fel, vegyes csoportba. Erről az óvodáról annyit tudtunk meg előzetesen, hogy nem szeretik a szülők a gyerekeket idehozni, mert az óvónők nem kezelik a gyerekek közötti agressziót. Rémtörténeteket is hallottam, meg magas szintű protekcióval való átvételeket.

Lassan végéhez közeledik az első osztály. Kislányom egyik nap megkérdezte, hány nap van még hátra, és azóta rendületlenül számolgatja: még 53, még 52. Nem felejti el, nekem meg gyűlik a gombóc a torkomban, hogy rosszul döntöttem.

17. hét

Mielőtt várandós lettem a fiammal, elég sokat gondolkoztam azon, hogy milyen szülő leszek, ha eljön a határok feszegetése. A rémes-kétéves időszak. Őszintén, már akkor tudtam, hogy ugyanolyan, mint amilyen ember is vagyok gyerek nélkül. Nem túl kreatív.

Korábban együtt izgultunk Elzáért, akinek a méhében ultrahanggal csak petezsákot láttak a hetedik héten. Másnap mintha lett volna ott egy két milliméteres "valaki", ám később a terhességi hormonok drasztikusan csökkenni kezdtek, végül a terhességet műtéttel kellett befejezni. Elza örömhírrel jött most, íme, a története.

Történetünk 2014 januárjában történt, amikor néhány nappal aktuális menstruációm késése után vettem egy terhességi tesztet. Aztán még egyet, és végül egy harmadikat. Mivel mindhárom teszt pozitív lett, a lehető leghamarabb bejelentkeztem a nőgyógyászatra. A vizsgálat minden kétséget kizárt. Gyermekünk nem régóta várt, vagy tervezett baba, de a párom is és én is örültünk érkezésének. Terhesgondozásra a helyi sztk-ba jártam, szerencse, vagy ez a „szokás”, nem tudom, de mindig ugyanaz az orvos vizsgált meg. Hálapénzt sosem adtam. Az orvos mindig türelmes volt és kedves, ha visszakérdeztem, hát elmagyarázta újra. Szülésre és szülői szerepre felkészítő „tréningre” is jártam, és alkalmunk nyílt megnézni a helyi szülőszobát is. Terhességem problémamentesen zajlott, teltek a hetek, a hónapok. A 34. héten már három kilogramm körülire becsülték a kisbabánk súlyát, és fiúnak a nemét. Mindenféle ismerőseim mindenféle történetét végighallgattam százszor, voltak hajmeresztő és nagyon reális történetek is. Egy szó mint száz, úgy döntöttem, hogy nem fogadok magamnak se szülésznőt, se orvost. Láttam lelki szemeim előtt fogadott (fizetett) orvosomat, ahogy a vasárnapi ebédet falja, amikor rátelefonálok, és ő csapot, papot, és saját gyerekeit hátrahagyva rohan hozzám szülni, mert én őt megvettem. Ezt én így nem akartam.

Szeretnék megosztani egy történetet, egy kis kudarc és nagy tanulság, amit én kaptam tőle. Hároméves lett a kisfiam, így el kellett döntenünk, hogy milyen óvodai képzésben vegyen részt az elkövetkezendő három évben. Bejelentkeztünk az állami oviba, de sajnos túljelentkezés miatt csak egy sokkal messzebbi, bár kerületi óvodába mehettünk volna. Megnéztük, de mivel kiderült, hogy 30-35 gyermek lesz egy csoportban két óvónénivel, úgy határoztunk, hogy megvizsgáljuk a magánszférát.

2014 decemberében született a legkisebb gyermekem a dombóvári Szent Lukács Kórházban farfekvés és korábbi császármetszés miatt császárral.

Van olyan szemizom műtét, amelynek a hatékonyságát nagymértékben fokozza, ha a műtét előtt 2-3 évet várnak, és ezalatt „előkezelik a gyermeket”. Gyerekeknél szemészeti műtétek csak altatásban végezhetők, ez pedig rizikós, és mint minden műtét, ez is kockázatot jelenthet. Ezért a szemműtéteket is csak alapos megfontolás után szabad elvégezni. Gyermekszemészeti műtétekről kérdeztük dr. Hangyál Éva szemész főorvost.

A magyar szülők szerint szinte elengedhetetlen a kisgyermekek készség- és képességfejlesztése az olyan tevékenységekkel, mint a meseolvasás, rajzolás, festés és a zenehallgatás, ugyanakkor az idegen nyelv fontosságáról megoszlanak a vélemények– derül ki a Sudocrem megbízásából készült Ipsos kutatásból. A reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy tízből kilenc édesanya szerint rendkívül fontos a séta, a kirándulás, a természet ismerete és szeretete. Sokan vinnék gyerekeiket szervezett progamokra is, ám a főváros kivételével mindenhol problémát jelent az, hogy nincsenek megfelelő lehetőségek erre.

16. hét

Mai cikkemben a japán iskolarendszerről írok. A modern japán iskola amerikai minta szerint működik. 6-tól 12 éves korig tart az általános iskola, japánul „sógakkó”, ezt követi 12-től 15 éves korig az alsó középiskola, a „csúgakkó”, majd 15-től 18-ig a felső középiskola, a „kókó”. Ez nem kötelező, de szinte mindenki elvégzi. Ezután következik az egyetem, vagyis a „daigaku”. Persze mielőtt a nebuló iskolába menne, óvodába jár. Japánban magyar viszonyokhoz képest kevés az óvoda, holott a lélekszám majdnem tizenháromszorosa a magyarországinak. Óvodából többféle van. Az egyik fajtába már 6 hónapos kortól be lehet íratni a gyereket, és egészen 6 éves korig gondját viselik. Ezt elsősorban dolgozó anyák veszik igénybe. A költsége pedig jövedelemfüggő. A másik fajta 3 éves kortól várja a gyerekeket. Ezen kívül ott vannak még a magánóvodák a tehetősebb szülők részére. Néhány óvodának saját egyenruhája van, ami egyébként az iskolákra is érvényes.

A közelmúltban jelent meg egy cikk a Bezzeganyán, melyben az édesanya elmesélte, hogy magzatánál multicisztás vesét diagnosztizáltak. A multicisztás vesét gyakran keverik egy nevében hasonló másik betegséggel: a policisztás vesével, mely sokkal súlyosabb, és a végén veseátültetésre van szükség. A témában dr. Máttyus Istvánt, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet gyermeknefrológus adjunktusát kérdeztük.

Gyerek voltam még, amikor az utamba vetődött egy ázott falevél illatú napon. Az iskolából tartottam hazafelé, nyúlós, hűvös őszi idő volt. Okos szemeit rám emelte, és úgy elkezdte csóválni a farkát, mintha régi jó barátok lennénk. Miközben megsimogattam a fejét, a szemét becsukta és mosolygott. Hiába küldtem, hogy menjen haza, árnyékként követett, és onnantól kezdve, hogy a kapun beengedtem, már nem volt menekvés. Ő az én kutyám lett. Okos volt, gyorsan tanult, nagyon megszerettem, és mikor a szüleim el akarták ajándékozni, óriási patáliát csaptam, hogyha a kutya megy, megyek vele én is, mert ez a kutya márpedig az enyém, és senkinek nem adom oda ezen a világon! Így hát végül nagyot sóhajtottak, és a kutya maradt.

Szeretném megosztani a kálváriámat, ami az egy szem kisfiam születéséhez kapcsolódik. Nem ritka eset, de hétköznapinak sem címkézném, viszont nekem hatalmas előrelépést jelentett, amikor az elejétől a végéig összeszedtem és le mertem írni. Terápiás céllal készült, illetve megosztanám okulás céljából is. Sokkal több erőnk van, nekünk, anyáknak, mint azt gondoljuk.

Évi szerint fiú lesz az érkező gyermek, ezt ő a rosszulléteiből tudja. A lányokkal reggel rosszul volt, hányt egyet és kész, bezzeg a Marcival ugyanez az egész napos rosszullét volt.

2015-ben született a második fiam a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. Gondoltam, megosztom veletek a tapasztalataimat a klinikáról.