by iimages - yayimages.com

Inkább hogy rájöttem: az alapelvek tökéletesen logikusak, ha lehántjuk róla a "japánságot" és vicces furcsaságokat, amikor szabályosan emberi tulajdonságokkal ruház fel egy melltartót vagy egy halom zoknit - néhány alapigazságból persze nem lehetne tanfolyamokat tartani éveken át.

KonMari felismerte, hogy a régi, még belénk is nevelt szelektálási alapelvek nem működnek. Régen valóban akkor váltunk meg valamitől, mikor tönkrement, használhatatlanná vált, esetleg végleg kihíztuk, de nem többet vettünk, csak másikat.

A 20.-21. század rumlijának egyik oka, hogy jobban megy nekünk - akkor is újat veszünk, ha a régi is megvan és használható, miközben belénk azt nevelték, hogy működő dolgot nem illik kidobni. És akkor még nem beszéltünk a rohamléptekben fejlődő technológia folytonosan megújuló meg bővülő kellékeiről sem. A tér viszont - Japánban pláne - adott és drága. Ha valahova több megy be, mint amennyi kifelé távozik, abból bizony rumli lesz.

KonMari jó érzékkel nem azt mondta a jómódú ügyfeleinek, hogy vásároljanak kevesebbet, viszont "megengedi", sőt bátorítja őket, hogy megváljanak használható dolgoktól. Valamiféle szelektálási szempontra így is szükség van, és KonMari kimondta a varázsszót: attól függ a tárgy sorsa, amilyen érzelmekkel viszonyulunk iránta. "Teljen örömed benne!" - szólít fel Kondo, mindegy miről van szó, egy tollról vagy egy komplett hálószobabútorról.

Az újkor hozta el a szabadidős tevékenységek és kellékeik végtelen kínálatát is, növelve a rumlit és a kudarcélményeket- majdnem mindenkinél lapul soha nem használt nyelvkönyv, tangó-lépéseket oktató kazetta, creme brulée készlet pisztollyal és edényekkel , akvarellfestő-készlet, sporteszköz - valami, ami akkor jó ötletnek tűnt, aztán mégsem használjuk. Bevallani hogy nem megy és vélhetően nem is fog - hát az ciki.

És jön KonMari, és mondja: megválhatsz tőle, akkor is, ha tökéletes az állapota, és elméletileg nincs akadálya, hogy holnaptól tangózz, creme brulée-t süss vagy spanyolul tanulj, ha kínosan érzed magad pusztán attól, hogy rájuk nézel, akkor ki vele. KonMari nem környezetvédő svéd, azzal nem sokat vacakol, hova kerül az adott tárgy (barátok, jótékonyság, kuka....), csak egyet kér: ne a szüleinket kérjük, hogy raktározzák nekünk tovább az adott holmit, mert ezzel velük tolunk ki, de nagyon.

Az újabb nagy igazsága: ne a kidobásra ítélt tárgyakat válogassuk, hanem hordjuk az egész kupacot a szoba közepére, és azt rakjuk vissza, ami KELL. Ha valaki költözött vagy vállalkozott festésre mostanában, azt hiszem, pontosan érti, mi a két módszer közt a különbség - a második fokozható afféle mentőcsónak-elvvé is, miszerint adott helyre az adott legszükségesebbbet rakjuk, a többinek mennie kell, mese nincs. (Érdekesség: bár KonMari maga házas és gyermeke is van, a gyerekszoba rendezésére külön nem tér ki, bár plüssökről, gyerekek kézműves alkotásairól és hasonlókról azért szó esik)

Az érzelmi viszonyulás meghatározása egyébként megment minket a rendrakás néhány rossz érzésétől - megválhatunk teljesen használható tárgyaktól is, ha van erőnk kimondani, hogy igazából nem kellenek, viszont miért ne tartsuk meg a gyerekkori mackót, ami ronda és ócska, de mély gyászba borulnánk, ha valaki kitenné az utcára lomtalanítás hajnalán.

A praktikus része a könyvnek - hajtogatás és tárolás - némileg túlzónak tűnik a mi viszonyaink közt (a megjelenés esztétikája a japán kultúrában kifinomultabb, az átlag magyarnak meg több hely jut, mint bárkinek Tokióban),de hasznos lehet fapados repülővel történő utazásunkkor (lehető legcélszerűbb és legtöbb cucc a legjobban tömörítve), vagy bolt, kisebb raktár menedzselésekor és "tálalásakor". De a gyerekeknek se haszontalan megtanítani pár jó hajtogatási módot - aki szereti az origamit, itt még hasznos is lehet.

Bár sok mindenben nem értem KonMarit (nem gondolom például hogy a melltartóknak lelke és büszkesége van), de abban egyetértünk: a legmacerásabb területek egyike a konyha! Ott pedig már harsány röhögésben törtem ki, mikor kiderült, hogy Japánban is hajlamosak szatyrokat szatyorban, zacskókat zacskóban tartani a háziasszonyok, miért is foglalja a helyet a pici konyhában, kamrában 241 zacskó (KonMari egyik tanítványánál, a nénikémnél, és tartok tőle, nálam is).

A bölcs tanács: sose szóljunk bele, a másik hogy szervezi a terét. "Ha elkezdek másokat bírálni,ez általában azért van, mert valami a saját életemben szorul rendezésre, legyen az a szobám, vagy valami munka, amit halogatok." "Mind your own business", törődj a saját dolgoddal, üzeni KonMari kikancsintva a művészien hajtogatott-tekert zoknik kupacából, majd hozzáteszi, a rendrakás rendezi az elmét, a takarítás megtisztítja. Ki bírna ellenállni ennyi spirituális energiának? (akinek ez kevés, millió Youtube-videója is van a hölgynek, amitől kedvet lehet kapni némi pakoláshoz vagy hajtogatáshoz)

Azért én hozzátenném a XXI. század nagy igazságát is, amit nem KonMari, hanem a Kiszámoló blog mondott: sokszor akkor tesz nekünk a legjobbat egy tárgy, ha meg sem vesszük, gondoljuk meg sokszor, biztos szükségünk van-e rá. És ha kiderül, nem, akkor környezetvédő énünket se kell elhallgattatni, amikor Marie Kondo tanácsait követve azon tépelődünk, micsoda pazarlás és micsoda szennyezés egy teljesen működő, de teljesen fölösleges tárgyat a kukában elhelyezni.

Mert ha Vakmacska módján addig tartogatjátok, míg meg nem kerül a "valódi" gazdája, akinek majd örömet okoz - nos akkor tapasztalatból mondom: rumli és zsúfoltság lesz.

Vakmacska

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

Csinálj rendet magadban is, ha rendet akarsz látni magad körül!