127. oldal - Bezzeganya

Lassan végéhez közeledik az első osztály. Kislányom egyik nap megkérdezte, hány nap van még hátra, és azóta rendületlenül számolgatja: még 53, még 52. Nem felejti el, nekem meg gyűlik a gombóc a torkomban, hogy rosszul döntöttem.

17. hét

Mielőtt várandós lettem a fiammal, elég sokat gondolkoztam azon, hogy milyen szülő leszek, ha eljön a határok feszegetése. A rémes-kétéves időszak. Őszintén, már akkor tudtam, hogy ugyanolyan, mint amilyen ember is vagyok gyerek nélkül. Nem túl kreatív.

Korábban együtt izgultunk Elzáért, akinek a méhében ultrahanggal csak petezsákot láttak a hetedik héten. Másnap mintha lett volna ott egy két milliméteres "valaki", ám később a terhességi hormonok drasztikusan csökkenni kezdtek, végül a terhességet műtéttel kellett befejezni. Elza örömhírrel jött most, íme, a története.

Történetünk 2014 januárjában történt, amikor néhány nappal aktuális menstruációm késése után vettem egy terhességi tesztet. Aztán még egyet, és végül egy harmadikat. Mivel mindhárom teszt pozitív lett, a lehető leghamarabb bejelentkeztem a nőgyógyászatra. A vizsgálat minden kétséget kizárt. Gyermekünk nem régóta várt, vagy tervezett baba, de a párom is és én is örültünk érkezésének. Terhesgondozásra a helyi sztk-ba jártam, szerencse, vagy ez a „szokás”, nem tudom, de mindig ugyanaz az orvos vizsgált meg. Hálapénzt sosem adtam. Az orvos mindig türelmes volt és kedves, ha visszakérdeztem, hát elmagyarázta újra. Szülésre és szülői szerepre felkészítő „tréningre” is jártam, és alkalmunk nyílt megnézni a helyi szülőszobát is. Terhességem problémamentesen zajlott, teltek a hetek, a hónapok. A 34. héten már három kilogramm körülire becsülték a kisbabánk súlyát, és fiúnak a nemét. Mindenféle ismerőseim mindenféle történetét végighallgattam százszor, voltak hajmeresztő és nagyon reális történetek is. Egy szó mint száz, úgy döntöttem, hogy nem fogadok magamnak se szülésznőt, se orvost. Láttam lelki szemeim előtt fogadott (fizetett) orvosomat, ahogy a vasárnapi ebédet falja, amikor rátelefonálok, és ő csapot, papot, és saját gyerekeit hátrahagyva rohan hozzám szülni, mert én őt megvettem. Ezt én így nem akartam.

Szeretnék megosztani egy történetet, egy kis kudarc és nagy tanulság, amit én kaptam tőle. Hároméves lett a kisfiam, így el kellett döntenünk, hogy milyen óvodai képzésben vegyen részt az elkövetkezendő három évben. Bejelentkeztünk az állami oviba, de sajnos túljelentkezés miatt csak egy sokkal messzebbi, bár kerületi óvodába mehettünk volna. Megnéztük, de mivel kiderült, hogy 30-35 gyermek lesz egy csoportban két óvónénivel, úgy határoztunk, hogy megvizsgáljuk a magánszférát.

2014 decemberében született a legkisebb gyermekem a dombóvári Szent Lukács Kórházban farfekvés és korábbi császármetszés miatt császárral.

Van olyan szemizom műtét, amelynek a hatékonyságát nagymértékben fokozza, ha a műtét előtt 2-3 évet várnak, és ezalatt „előkezelik a gyermeket”. Gyerekeknél szemészeti műtétek csak altatásban végezhetők, ez pedig rizikós, és mint minden műtét, ez is kockázatot jelenthet. Ezért a szemműtéteket is csak alapos megfontolás után szabad elvégezni. Gyermekszemészeti műtétekről kérdeztük dr. Hangyál Éva szemész főorvost.

A magyar szülők szerint szinte elengedhetetlen a kisgyermekek készség- és képességfejlesztése az olyan tevékenységekkel, mint a meseolvasás, rajzolás, festés és a zenehallgatás, ugyanakkor az idegen nyelv fontosságáról megoszlanak a vélemények– derül ki a Sudocrem megbízásából készült Ipsos kutatásból. A reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy tízből kilenc édesanya szerint rendkívül fontos a séta, a kirándulás, a természet ismerete és szeretete. Sokan vinnék gyerekeiket szervezett progamokra is, ám a főváros kivételével mindenhol problémát jelent az, hogy nincsenek megfelelő lehetőségek erre.

16. hét

Mai cikkemben a japán iskolarendszerről írok. A modern japán iskola amerikai minta szerint működik. 6-tól 12 éves korig tart az általános iskola, japánul „sógakkó”, ezt követi 12-től 15 éves korig az alsó középiskola, a „csúgakkó”, majd 15-től 18-ig a felső középiskola, a „kókó”. Ez nem kötelező, de szinte mindenki elvégzi. Ezután következik az egyetem, vagyis a „daigaku”. Persze mielőtt a nebuló iskolába menne, óvodába jár. Japánban magyar viszonyokhoz képest kevés az óvoda, holott a lélekszám majdnem tizenháromszorosa a magyarországinak. Óvodából többféle van. Az egyik fajtába már 6 hónapos kortól be lehet íratni a gyereket, és egészen 6 éves korig gondját viselik. Ezt elsősorban dolgozó anyák veszik igénybe. A költsége pedig jövedelemfüggő. A másik fajta 3 éves kortól várja a gyerekeket. Ezen kívül ott vannak még a magánóvodák a tehetősebb szülők részére. Néhány óvodának saját egyenruhája van, ami egyébként az iskolákra is érvényes.

A közelmúltban jelent meg egy cikk a Bezzeganyán, melyben az édesanya elmesélte, hogy magzatánál multicisztás vesét diagnosztizáltak. A multicisztás vesét gyakran keverik egy nevében hasonló másik betegséggel: a policisztás vesével, mely sokkal súlyosabb, és a végén veseátültetésre van szükség. A témában dr. Máttyus Istvánt, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet gyermeknefrológus adjunktusát kérdeztük.

Gyerek voltam még, amikor az utamba vetődött egy ázott falevél illatú napon. Az iskolából tartottam hazafelé, nyúlós, hűvös őszi idő volt. Okos szemeit rám emelte, és úgy elkezdte csóválni a farkát, mintha régi jó barátok lennénk. Miközben megsimogattam a fejét, a szemét becsukta és mosolygott. Hiába küldtem, hogy menjen haza, árnyékként követett, és onnantól kezdve, hogy a kapun beengedtem, már nem volt menekvés. Ő az én kutyám lett. Okos volt, gyorsan tanult, nagyon megszerettem, és mikor a szüleim el akarták ajándékozni, óriási patáliát csaptam, hogyha a kutya megy, megyek vele én is, mert ez a kutya márpedig az enyém, és senkinek nem adom oda ezen a világon! Így hát végül nagyot sóhajtottak, és a kutya maradt.

Szeretném megosztani a kálváriámat, ami az egy szem kisfiam születéséhez kapcsolódik. Nem ritka eset, de hétköznapinak sem címkézném, viszont nekem hatalmas előrelépést jelentett, amikor az elejétől a végéig összeszedtem és le mertem írni. Terápiás céllal készült, illetve megosztanám okulás céljából is. Sokkal több erőnk van, nekünk, anyáknak, mint azt gondoljuk.

Évi szerint fiú lesz az érkező gyermek, ezt ő a rosszulléteiből tudja. A lányokkal reggel rosszul volt, hányt egyet és kész, bezzeg a Marcival ugyanez az egész napos rosszullét volt.

2015-ben született a második fiam a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján. Gondoltam, megosztom veletek a tapasztalataimat a klinikáról.

Kislányunk 2014. október 11-én, 33. hétre született, 1600 grammal. Sajnos vagy hála égnek, akkor még nem tudtuk a férjemmel, hogy ez mit jelent és mivel jár. Pl. hogy a koraszülött osztály (NIC) „vendégszeretetét” fogja élvezni a kislányunk több héten keresztül. Kislányunk majdnem egy hónapot töltött a koraszülött osztályon Pécsett. Ebből majdnem három hétig inkubátorban volt, egy hétig osztályon, úgynevezett „hizlaldán”.

15. hét

Egy februári estén éppen a munkahelyemen voltam, amikor megjelent a párom. Mi ugyanis egy helyen dolgozunk, aznap később kezdett, mint én. Megkérdezte, olvastam-e az üzenetét. Mondtam, hogy nem, mivel nagyon elfoglaltak voltunk. Erre ő csak annyit mondott: „apa leszel!” Fogalmam sincs, honnan vettem a lelkierőt, hogy ne sírjam el magam ott helyben. Valahogy megálltam, mert mégiscsak munkahelyen vagyunk, de el lehet képzelni örömömet. Később otthon persze volt nagy ölelkezés meg pityergés. Ezután a feleségem kezelését egy másik klinika vette át. Tekintettel a korára és a körülményekre, veszélyeztetett terhesként kezelték, sűrűn kellett ellenőrzésre járni, és továbbra is különböző készítményeket kellett szednie.

Válasz az abortusztablettával szentáldozó femináciknak

Sose hittem, hogy ez velünk megtörténhet. Mindig úgy hittem, hogy az élet olyan embernek ad beteg gyermeket, aki azt el bírja viselni. Magamról ezt nem tudtam elképzelni. Tudtam, hogy van bohócdoktor a kórházakban, de amikor az én gyermekemnek vicceskedett, akkor úgy éreztem, hogy ez nem az én életem.

Amikor utoljára írtam nektek, volt még hat napunk a költözésig és nyolc nap a szülés kiírt időpontjáig (október 17.). A tulajdonos megengedte, hogy  10-én és 11-én bepakoljuk a bútorokat és a kartondoboz hegyeket a lakásba, de a tényleges birtokba vételre várni kellett október 15-ig. A hét elején apukám megérkezett hozzánk, hogy segítsen az új lakásban a konyhát összeépíteni, illetve egyáltalán berendezkedni. Október 12-én voltam a kórházban, határértéken volt minden eredményem, fejcsóválva hazaengedtek, új időpont október 16. Egy addig ismeretlen fiatal doktornő vizsgált meg aznap, nagyon alapos, tárgyilagos és határozott volt. Túlságosan határozott. Nem engedett haza, elküldött, hogy indítsák meg a szülést. Vérnyomásom gyógyszerrel is az egekben, húgysavszint túl magas, a ctg eredmény, mint a földrengésjelző cetli.

illusztráció

2015 januárjában szültem a váci Jávorszky Ödön Kórházban, így 2014 tavaszától volt szerencsém megtapasztalni a terhesgondozás menetét. A 12. heti ultrahangon voltam először itt. Az ultrahangtól senki ne várjon csodát. Kb. 30 másodpercig fekszik egy beteg a vizsgálóasztalon. Állítólag ez alatt el is döntik, hogy minden rendben van-e. Én ezért két magánultrahangra is elmentem biztos, ami biztos alapon. Mivel láttam, hogy a nőgyógyászaton a kismamák horror ideig várakoznak egy-egy vizsgálatra, elvetettem az ötletet, hogy oda járjak. Így a helyi rendelésre jártam, rendszeresen ugyanahhoz az orvoshoz.

Kisfiam,

14. hét

Miután jóllaktam finom ételekkel, rátérnék arra a témára, ami szerintem minden olvasót érdekelni fog. Ez pedig nem más, mint a gyerek. Amint azt első posztomban írtam, van egy kislányom, aki akkor kb. 3 hónapos volt, azóta elérte az 5 hónapos kort. Vidám, egészséges gyerek. Pedig elvileg nem is létezhetne. De kezdjük az elejéről. Már Magyarországon is beszédtéma volt közöttünk a gyerek, de mivel akkor még nem döntöttük el, hogy hol fogjuk folytatni az életünket, a megvalósítás egyre csak tolódott. Aztán amikor Japánba költöztük, egy darabig nem volt saját lakásunk, a szülőkkel laktunk, így tehát a gyermekáldás váratott magára. Végül azonban eljött az idő, saját lakásba költöztünk, így lehetőség nyílt a pici fogadására. A nejem ekkorra azonban már betöltötte a 38-at, így voltak bizonyos kétségeink a sikert illetően. Sebaj, gondoltuk, és belevágtunk. A várva várt eredmény azonban elmaradt. Először azt hittük, még nem próbáltuk eleget, csak még egy kis kitartásra van szükség. De ahogy telt az idő, egyre inkább elbizonytalanodtunk. Végül a feleségem orvoshoz fordult. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy írjak néhány szót a japán egészségügyről.

Ma megkutyáltam magam, ügyintézős napot iktattam ugyan, de már előre kitaláltam, idén nem nélkülem zajlik a kerületei költészetnapja, ami nem valami karótnyelt-lábváltogatós ünnepség, hanem mindenféle esemény kavalkádja, versírógép, verstöredékek zászlócskákon, fiatal zenekar által megzenésített költemény, táncra vers, és versre tánc, óvodással, iskolással, profi táncossal és profi Sebőzenekarral.

„Hogyan derült ki a terhességem és hogyan mondtam el, hogy várandós vagyok” sorozatunk mai részében négy rövid történet következik az örömhírekről és megosztásukról.