127. oldal - Bezzeganya

Vírusként járták be a netet azok a videók, amiben aggódó szülők látták rémülten, hogy féltve őrzött kisebb vagy nagyobb gyerekük milyen könnyen elcsábítható némi netes kedveskedéssel, és miféle veszélyes helyzetekbe kerülhet egy tinédzser, ha utána a valós életben is találkozna a netes „baráttal”. Tucatnyi útmutató, jótanács, satöbbi van arra, hogy hány éves kortól, milyen módszerrel tanítsuk a gyereket az egészséges bizalmatlanságra, mit ne tegyen, ha nem akar bajba kerülni. A gyerek bizonyos koráig ösztönösen bizalommal fordul a másik ember felé, ha nem szerez már korai életkorban súlyos traumákat, és ezzel bizony vissza lehet élni.

illusztráció

Egy brit kutató által megkérdezett több száz anya fele letagadja védőnőjének és orvosának, gyakran családtagjainak is, hogy a kisbabája vele egy ágyban alszik. Az új anyukák attól félnek, hogy kezelőorvosaik és ismerőseik rossz szemmel nézik az együtt alvást, bírálni fogják őket, esetleg akár fel is jelentik őket a gyerekvédelmiseknek. De azáltal, hogy a témát meg sem említik, senki nem ad nekik tanácsot azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet az együttalvást biztonságosan megoldani.

illusztráció

A február nálunk a betegségekről szólt – számoltam be nemrég kálváriánkról. Ennek egyik pontja volt, hogy a bőrgyógyásznál tett látogatás során a hatéves lányom mellkasán egy uszodaszemölcsöt találtak, amelyet érzéstelenítést követően (spray) egy speciális kanállal eltávolítottak. Mivel még nincs tapasztalatom a témában, a szemölcstelenítés után kérdeztem a doktornőt, Dr. Molnár Katalint, hogy mit kell tudni erről a fertőzésről.

Épp most estem túl a magát megerőszakoltnak érző friss anyuka cikkén. Az említett cikket nem óhajtom minősíteni, privát véleményem természetesen van, de erre mindenkinek joga van, ahogy arra is, hogy a saját szemszögéből írja meg a saját élményeit. Ugyanakkor mégiscsak ez a cikk késztetett arra, hogy klaviatúrát ragadjak, mert szöget ütött a fejembe, vajon miért csak olyan írásokat olvasok úton-útfélen, ami a szülést horrorba öltözteti, és azoknak, akik még csak most készülnek erre a fantasztikus élményre, az életkedvét is elveszik, mintsem, hogy a szüléshez való kedvüket meghozza… Ne értsenek félre. A szüléshez való kedvet nem kell meghozni (a magas szinten teljesítendő női princípiumot most hagyjuk), aki saját gyermeket szeretne, és nőnemű, túl kell esnie rajta, és punktum, ezen nemigen lehet vitatkozni, és a béranyákat most hagyjuk ki a témából.

Még mindig itt csengenek a plasztikai sebészem szavai a fülemben.

11. hét

Húsvét közeledtével újra aktuális téma, hogy jó döntés-e kisállatot ajándékozni a gyerekeknek. Már sok helyen sokszor elmondták, hogy egy állat nagy felelősség, és csak alapos mérlegelés után szabad dönteni arról, hogy belefér-e az életünkbe egy új „családtag”, tudunk-e majd elég időt szánni rá, adottak-e a lehetőségeink, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk számára (pl. elegendő tér, megfelelő táp, alom, vitamin, orvosi ellátás). Én most a dolog másik oldaláról szeretném lerántani a leplet, azaz mi van akkor, ha már megtörtént a baj, és a húsvétra vásárolt kis nyuszi már nem is annyira kicsi, nem is olyan érdekes vagy aranyos, és a család az eltávolításáról dönt.

illusztráció

Nos, ha a kedves olvasó is egyetért, folytatnám a történetemet. Az utazást nem szeretném részletezni, legyen elég annyi, hogy igen fárasztó volt. Megérkezésünk éppen nyár közepére esett. A hőmérséklet körülbelül hasonló a magyarországihoz, viszont a páratartalom – szigetországról lévén szó – sokkal magasabb. Emiatt az embernek olyan érzése van, mintha egy uszodában lenne, csak éppen felöltözve. A reptérről egy busz vitt minket a kikötőbe, ahonnan egy kis hajókázás után a parton a nejem szülei már vártak minket. A buszmegállóban feltűnt valami furcsa. Sokan érkeztünk a repülővel, mégis csak mi ketten a feleségemmel várjuk a buszt? Mint kiderült, tévedtem, csak azért nem láttam a többi embert, mert mögöttünk álltak. Méghozzá libasorban, mint a menzán. Japánban ugyanis az a divat, hogy – legyen szó buszról, vonatról, vagy bármilyen közlekedési eszközről – az emberek érkezési sorrendben, egymás mögött felsorakozva fegyelmezetten várnak. Így felszálláskor nincs vita, tülekedés.

Kevesen tudják, hogy az örökbefogadott kisbabát is lehet szoptatni. Zsuzsi és férje öt hónapja fogadta örökbe az újszülött Andrist, és Zsuzsi megpróbálkozott a szoptatással. Ha kis mennyiséggel is, de saját anyatejjel is tudja táplálni kisfiát. Zsuzsi elmeséli, milyen trükkökkel sikerült szoptatnia a babát, és hogyan szerzett anyatejet.

A szerző egy korábbi posztban elmesélte, hogy harántfekvéses kislánya miatt programcsászárra írták ki. Azóta világra jött a baba.

Szülés után a libidóm is igen hamar visszatért, mi pedig engedtünk a vágyainknak. A hathetes kontrollal kicsit megcsúsztam, novemberben szültem és márciusban mentem vissza az orvoshoz, alhasi fájdalomra panaszkodva. Egy gyors ultrahang után pedig jött a hidegzuhany: 11 hetes terhes vagyok. A sokk azt hiszem gyenge kifejezés arra, amit akkor ott éreztem. Szinte azonnal automatikusan mondtam, hogy nem akarom megtartani. A doktornő azt mondta, még megszakítható a terhesség, de mindent nagyon gyorsan, 1-2 nap alatt el kell intéznem. Hazamentem és leforráztam a férjemet a hírrel: terhes vagyok. Azt hiszem, úgy egy óráig mozdulni sem bírt, de én már egyből daráltam, hogy elvetetjük, délutánra már intéztem is időpontot a CSVSZ-es védőnőhöz az engedély miatt, ne aggódjon, nem lesz baj. Furcsa, hogy én próbáltam őt nyugtatni.

A sztori 2014 júliusában kezdődött, amikor vettünk egy házat, amit ugyan fel kell újítani, de azt gondoltuk, hogy mire jön a baba, addigra tudunk költözni. Már májusban abbahagytam a gyógyszer szedését, de meg akartuk várni a hat hónapot, hogy „tisztuljak”. Augusztusban már nem bírtunk magunkkal. Szeptemberben elmentem egy jó nevű nőgyógyászhoz, hogy kukkantson már be, hogy minden oké-e, mert babát szeretnénk. Még elküldött kardiológushoz, aki szintén zöld utat adott. Szeptember közepén még megjött, októberben már nem. Még csak három napja késett, amikor már vettem tesztet. Azonnal pozitív lett!

Nagyjából félévente megszokhattuk, hogy a Mezőgazdasági Múzeum jelentkezik egy interaktív, látványos kiállítással. Az idén szakítottak a természettudományosabb témákkal (korábban például az idővel, vagy Afrika állatvilágával ismerkedtünk). A mostani interaktív kiállításba lépve a látogatók egy képzeletbeli Varázskastélyban találják magukat, ahol bátorságukat és ügyességüket próbára téve misztikus kaland részesei lehetnek.

2015-ben szültem meg a gyerekemet a debreceni Kenézy Kórházban.

Mint három, továbbtanuló kamasz gyerekét egyedül nevelő anyuka, gondoltam, hogy nem lesz könnyű az idei év, de erre azért nem számítottam. A felvételi rendszerrel egyébként sem értek egyet, nem értem, hogy miért kell kitenni a gyerekeket ennek, tele vannak rettegéssel és nagyon izgulnak. De most nem erről szeretnék írni. Már az iskola kiválasztása sem egyszerű: milyen suli legyen és hol? A kamasz, 14 éves gyereked meg csak néz rád, mintha kínaiul beszélnél, nem igazán érdekli az egész. Mondhatod neki, hogy ezen múlik az életed, figyelj, dönts… de ha épp szerelmes és lusta? Tojik az egészre. Pont abban a korban vannak, amikor egész nap csak feküdnének, kezük a bokáig ér, tele vannak pattanással és elkezdi érdekelni őket, mi is van odalent. Miért érdekelné őket a továbbtanulás?

Jó pár hét eltelt az előző írásom óta. Jelenleg 36. hetet tapossuk, a fiúcska olyan április elejére várható. A legutolsó vizsgálat, amiről írtam, még a 29. hét környékén volt, azután eltöltöttem pár napot Németországban. Hát, aki azt mondja terhesen könnyű a repülés, azt irigylem, mert én a repülés részét nagyon megszenvedtem. Émelygés, fehéredés, sok-sok erős hasmozgás. Szerencsére amint földet értünk, minden oké volt. De tényleg, leszállt a gép, átültem a kocsiba, és hopp, volt gond – nincs gond. Haza is jöttem gyorsan, és a 32. heti ultrahang vizsgálaton minden rendben volt, megkaptuk az aktuális fotót, az orvos is elégedett volt, majd visszarendelt a 36. hétre még egy ultrahangot csinálni. Akkor vesz majd kenetet és ideadja a labor beutalót. A közte lévő négy hét mozgalmasan telt el, hiszen dolgoztam még, plusz a hétvégéken is lejártunk vidékre a családjainkhoz.

10. hét

Amikor megérkezett az első gyermekünk, természetesen mint minden szülő, mi is a reklámokból tájékozódtunk, és a legjobbnak hitt termékekkel vettük körül szemünk fényét. Aztán azt vettem észre, hogy a pár hónapos babám bőre szárad. Na, de miért, hiszen olyan „jó minőségű” a fürdető, a popsikrém, a sampon, a babaolaj, és még a mosószer és az öblítő is szenzitív. Hogyan fordulhat akkor ez elő?

A hetvenes-nyolcvanas évek iskolai, állami ünnepeinek volt valami összetéveszthetetlen dohos szaga, rátelepült vastagon valami egyenunalom, mint a felszálló por az iskolaudvaron vagy a színházterem nehéz függönyéből, összemosva, egyenízűvé téve valódi és hamis ünnepet, március 15-től november 7-ig.

Széthagyja a ruháit a lakás különböző pontjain. Nem cseréli ki az elfogyott vécépapír-gurigát. Szó nélkül elveszi a szempillaspirálomat, amit teljesen máshol találok meg végül félórás keresés után, két fülpiszkálóval egyetemben, melyekkel az elkent szemfestéket próbálta meg eltüntetni a szeme alól. Nem csavarja vissza a fogkrém tubusára a kupakot, és a fogkefével együtt a csapba dobva hagyja. Ha megkérem valamire, még végig sem mondom a kérést, már odavakkantja, hogy NEM!, vagy órákig nyárászkodik, amiért rendet kell tennie a szobájában.

I. rész

Az elmúlt pár évtizedben a nők egyre gyakrabban helyezkedhettek el olyan területeken, amiken azelőtt a férfiak domináltak. Bár még mindig nem egyenlő eséllyel indulnak sok szférában, egyre inkább elképzelhető, hogy egy kislányból „bármi lehet”, ami szeretne lenni: programozó, vezérigazgató, villanyszerelő, szívsebész, buszvezető, tűzoltó, vagy űrhajós. Most már gyakran anélkül választhatnak ilyen pályát, hogy a nőiességüket bárki megkérdőjelezné. Érdemes azonban megvizsgálni, hogy ugyanilyen progresszívek vagyunk-e, amikor arról van szó, hogy a férfiak helyezkednek el olyan szakmákban, amik tradícionálisan női feladatnak számítottak. És mint anyák, hogyan reagálunk arra, amikor a becsengető „védőnő” egy férfi, vagy a női szülészorvost kisegítő „szülésznő” egy fiatal srác. És mi lenne a reakciónk, ha a kisfiunk nem nőne ki a gyerekkori álmából, hogy bölcsis vagy ovis pedagógus akar lenni, hanem húszévesen tényleg annak akarna továbbtanulni. Vajon megbíznánk-e egy férfi szoptatós tanácsadóban, vagy bábában, és megkérdőjeleznénk-e a szexuális orientációját.

illusztráció

Kedvesek!

A gyerekszemész nem ugyanazt a vizsgálatot végzi és nem ugyanazokat a vizsgálóeszközöket használja, mint a felnőtt szemész, hiszen a gyerekszemésznek a kommunikációra képtelen csecsemőt is meg kell tudnia vizsgálni. Fontos, hogy a szülő együttműködjön a szemésszel, és betartsák a javaslatait: ettől is függhet a gyerek későbbi, felnőttkori látása. Dr. Hangyál Éva gyermekszemész főorvossal beszélgettünk.

Az előző héten kérdeztetek néhány dolgot, amire nem akartam csak pár szavas választ adni, így most kifejtem. Szóval jelenleg otthon vagyok htb-ként és ezen nem is akarok változtatni. Tényleg minden elismerésem azoknak, akik össze tudják egyeztetni a gyerekezést a munkával, nekem ez nem megy. Valószínűleg azért sem próbálom ezt meg, mert nem vagyok rászorulva. Öt éve vagyok otthon, és nekem, illetve a férjemnek is (meg persze a kislányomnak is) ez így jó. Nem tartom magam egy ezo-bio-öko anyunak, de odafigyelek arra, hogy mit eszünk, illetve próbálok a lehető legtudatosabban élni. Éppen ezért rengeteg időt töltök a konyhában, a legtöbb dolgot magam készítem el. Sajnos kertünk nincs, így a zöldség-gyümölcsöt a boltból veszem, ha akciós, akkor biót, ha nem, akkor a számomra legmegfelelőbb ár-érték arányút. Volt egy nagy konyhakertünk, ahol mindenfélét termeltünk, szigorúan tudományos alapon (apukám vegyész volt), így tudom, hogy melyik növénynek hogy kellene kinéznie, ha normális lenne. Épp ezek miatt a boltban is általában nem kevés időt töltök, míg mindent kiválasztok.