128. oldal - Bezzeganya

Előzmények

Az alábbiakban az egri Markhot Ferenc Kórház tesztje olvasható a Bezzeganya korábbi szempontsora alapján. (Itt pedig egy másik teszt ugyanerről a kórházról.)

Szülésem előtt egy szüléstörténetet nem olvastam, nem szerettem volna saját magam „ijesztgetni”. Előtte nem is érdemes, úgy gondolom. Utána meg talán azért olvas az ember, mert valami az ő szülésénél nem úgy alakult, ahogy azt elképzelné az ember, és persze ahogy jobb esetben történnie kellene. Szeretném most elmesélni az én történetem, nem azért, mert szándékomban áll bárkit is megijeszteni, egyszerűen azért, mert sajnos ilyen is megtörténik...

Nagyon besűrűsödtek a dolgaim, így olvasni se nagyon volt időm, nemhogy ovinaplót írjak. Az első pár hét munkától olyan voltam, mint akit kimostak, de hamar visszarázódtam, jók a kollégák is, a munka meg rengeteg. A tél eltelt, a jobb idő beköszöntével a gyerekek is újból elkezdtek kijárni az udvarra, hogy mi a logika abban, hogy hóban nem mennek ki, de sárban igen, és naponta lehet mosni a saras cuccot, én nem tudom, de az óvónők biztosan tudják. A sáron fanyalgó anyatársaknak mindig azt mondom, hogy engem nem érdekel, ha olyan, mint egy malac, de legalább levegőn van. A tavasz úgy látszik, idén elmarad, így a sárkérdés is megoldódott.

13. hét

Tisztelt Igazgató Úr,                                                                                                             2016.márc. 31.

A közelmúltban végigkísértem barátnőm terhességeit, tanácsokkal láttam el, és ennek eredményeképp gyönyörű és fitt kismama volt (és csodálatos anyuka lett). Neki volt segítsége, aki mellette állt, akinek volt tapasztalata abban, hogyan lehet egészségesen élni terhesség alatt, hogyan lehet kezelni a habzsolási vágyat, és hogyan lehet nem elhízva szülni menni. Sok kismama terhesség alatt el van vágva a külvilágtól, nem tud, vagy nem mer edzőterembe menni, vagy csak nem szívesen mutatja, hogy terhesen edz, mert megszólják érte, hogy az alakja miatt aggódik. Majd a kevés inger miatt otthon ül, már a motivációját is elveszti, hogy tornázzon, halálra eszi magát és ellustul. Várja, hogy a baba megszülessen, hogy végre újra teljes életet élhessen, és reméli, hogy a baba visszaadja a boldogságot, amit elveszített a külső környezet hiánya miatt. Sokszor nem merjük ezt bevallani, ugye? Mostantól nem kell, hogy így legyen. Mostantól lesz, aki segít nektek. Egészségesen élni, nem éhezni, minden vitamint megadni a babának. Lesz, aki az alakotokról gondoskodik, és nem lesztek elzárva a külvilágtól. Mától nem kell szakácskönyveket bújnotok, egészséges nasit kutatnotok. Segítek nektek. Miért? Mert minden kismama szíve joga, hogy jó alakú, egészséges(!) anyuka lehessen, és büszkén, emelt fővel vonuljon kismamaruhában az utcán. És nemcsak az alakja miatt! Hanem mert a mozgás örömet jelent, a mozgás endorfint termel.

Japán ételek, étkezési kultúra. Hatalmas téma. Meg sem kísérlem az összes ételt bemutatni, csupán ízelítőt szeretnék adni abból a gazdag választékból, ami a japán konyhát jellemzi. Hogy mi az alapvető különbség a hazai és a japán konyha között? Csupán annyi, hogy ittlétem alatt 25 kilót fogytam, mindenféle tudatos diéta nélkül. Elmondható, hogy az itteni ételek zöme könnyebben elkészíthető, és kevesebb zsiradékot tartalmaz, mint az otthoniak. Mivel jelenleg egy étteremben dolgozom, személyes tapasztalatom is van minderről.

Rengeteg szüléstörténetet elolvastam már a Bezzeganyán. Aztán a párommal mi is úgy döntöttünk, hogy legyen egy közös babánk. Pár hónap próbálkozás után  2015 márciusában késett a vérzésem, ezért gyorsan vettünk egy tesztet. Sajnos negatív lett. Csalódottak voltunk, de a párom nem nyugodott bele. Két nap múlva újra hozott tesztet, ami végre két csíkot mutatott.

Miiii? Egy szülést fogsz fotózni? Vállaltad? Nem félsz? De most tényleg, oooott? Mindent? Engedik? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket kaptam, amikor lelkesen meséltem az ismerőseimnek, hogy milyen kalandra vállalkozom. Kevesen voltak, akik osztoztak a lelkesedésemben. A nők, anyák többsége első hallásra visszariad a gondolattól, hogy őt (vagy bárki mást) a szülése közben egy „vadidegen” fotózgassa. Ez részben érthető is, hiszen ez egy nagyon intim helyzet és kevesen tartják magukat ebben az állapotban fotogénnek. A legtöbbekben – azt gondolom – azért ekkora az ellenállás, mert nem tudják, miről is szól ez valójában. Én sem tudtam. Azt hittem, tudom, de fogalmam sem volt.

Új sorozatunkban egy négygyermekes családapa mesél az apasággal, családdal kapcsolatos kalandjairól, gondolatairól. Első, bemutatkozó posztjában kérdéseinkre válaszol, melyből kiderülnek a körülményei, munkája, mesél a családjáról, életmódjukról. Fogadjátok szeretettel a Teagyárost!

Mindhárom gyermekemet a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórházban szültem. Az elsőt 2005 júniusában, a középsőt 2013 februárjában, a legkisebbet 2015 decemberében.

Tükrömben tükröm, mért részeg a csempe, gurulna-e ez a kör, és könyörgöm, hol a hetes állomás? A Mezőgazdasági Múzeumban megnyílt Varázskastélyban jártunk, amit a tavaszi szünet alatt már biztos sokan meglátogattak.

2015 szeptember végén ért véget az első lombikunk, és október negyedikére, a harmincnegyedik szülinapomra már tudtam az eredményt, vagyis hogy nem sikerült. December 18-ára kaptunk egy következő időpontot, ekkor indulhatott a második próbálkozás.

illusztráció

2015 nyarán, másfél év próbálkozás után egy vérvételből kiderült, hogy magas fsh hormon miatt nem lehet természetes úton gyerekem. Kiborulás, sírás, hitetlenség uralkodott el rajtam. Döntés elé állított az élet, szeretnék-e annyira anya lenni, hogy annyi megpróbáltatáson menjek keresztül, mint ami a lombik programmal jár. Végül úgy döntöttünk a párommal, hogy felmérjük a lehetőségeket, mondván nincs sok időnk, hiszen jövőre 40 éves leszek. Viszonylag hamar, november 24-ére kaptunk időpontot egy meddőségi klinikára, ahová hormonpanel és andrológiai eredménnyel érkeztünk. A második sokk a párom eredményei hallatán ért. Két gyerek édesapja, és a spermaképe pocséknak bizonyult. Nagy kihívásként emlegetett a doki minket, és mielőbbi lombikot javasolt.

Bár elmúlt már húsvét vasárnapja, tehát a nyuszik átadják helyüket a piros tojásoknak és locsolóknak, talán még nem késő megemlékezni, miféle híres nyulakkal találkozik az, aki mesekönyvekben keresi őket. Néhány kiemelkedő nyúl-jellem magyar és nemzetközi mesékből.

Vírusként járták be a netet azok a videók, amiben aggódó szülők látták rémülten, hogy féltve őrzött kisebb vagy nagyobb gyerekük milyen könnyen elcsábítható némi netes kedveskedéssel, és miféle veszélyes helyzetekbe kerülhet egy tinédzser, ha utána a valós életben is találkozna a netes „baráttal”. Tucatnyi útmutató, jótanács, satöbbi van arra, hogy hány éves kortól, milyen módszerrel tanítsuk a gyereket az egészséges bizalmatlanságra, mit ne tegyen, ha nem akar bajba kerülni. A gyerek bizonyos koráig ösztönösen bizalommal fordul a másik ember felé, ha nem szerez már korai életkorban súlyos traumákat, és ezzel bizony vissza lehet élni.

illusztráció

Egy brit kutató által megkérdezett több száz anya fele letagadja védőnőjének és orvosának, gyakran családtagjainak is, hogy a kisbabája vele egy ágyban alszik. Az új anyukák attól félnek, hogy kezelőorvosaik és ismerőseik rossz szemmel nézik az együtt alvást, bírálni fogják őket, esetleg akár fel is jelentik őket a gyerekvédelmiseknek. De azáltal, hogy a témát meg sem említik, senki nem ad nekik tanácsot azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet az együttalvást biztonságosan megoldani.

illusztráció

A február nálunk a betegségekről szólt – számoltam be nemrég kálváriánkról. Ennek egyik pontja volt, hogy a bőrgyógyásznál tett látogatás során a hatéves lányom mellkasán egy uszodaszemölcsöt találtak, amelyet érzéstelenítést követően (spray) egy speciális kanállal eltávolítottak. Mivel még nincs tapasztalatom a témában, a szemölcstelenítés után kérdeztem a doktornőt, Dr. Molnár Katalint, hogy mit kell tudni erről a fertőzésről.

Épp most estem túl a magát megerőszakoltnak érző friss anyuka cikkén. Az említett cikket nem óhajtom minősíteni, privát véleményem természetesen van, de erre mindenkinek joga van, ahogy arra is, hogy a saját szemszögéből írja meg a saját élményeit. Ugyanakkor mégiscsak ez a cikk késztetett arra, hogy klaviatúrát ragadjak, mert szöget ütött a fejembe, vajon miért csak olyan írásokat olvasok úton-útfélen, ami a szülést horrorba öltözteti, és azoknak, akik még csak most készülnek erre a fantasztikus élményre, az életkedvét is elveszik, mintsem, hogy a szüléshez való kedvüket meghozza… Ne értsenek félre. A szüléshez való kedvet nem kell meghozni (a magas szinten teljesítendő női princípiumot most hagyjuk), aki saját gyermeket szeretne, és nőnemű, túl kell esnie rajta, és punktum, ezen nemigen lehet vitatkozni, és a béranyákat most hagyjuk ki a témából.

Még mindig itt csengenek a plasztikai sebészem szavai a fülemben.

11. hét

Húsvét közeledtével újra aktuális téma, hogy jó döntés-e kisállatot ajándékozni a gyerekeknek. Már sok helyen sokszor elmondták, hogy egy állat nagy felelősség, és csak alapos mérlegelés után szabad dönteni arról, hogy belefér-e az életünkbe egy új „családtag”, tudunk-e majd elég időt szánni rá, adottak-e a lehetőségeink, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk számára (pl. elegendő tér, megfelelő táp, alom, vitamin, orvosi ellátás). Én most a dolog másik oldaláról szeretném lerántani a leplet, azaz mi van akkor, ha már megtörtént a baj, és a húsvétra vásárolt kis nyuszi már nem is annyira kicsi, nem is olyan érdekes vagy aranyos, és a család az eltávolításáról dönt.

illusztráció

Nos, ha a kedves olvasó is egyetért, folytatnám a történetemet. Az utazást nem szeretném részletezni, legyen elég annyi, hogy igen fárasztó volt. Megérkezésünk éppen nyár közepére esett. A hőmérséklet körülbelül hasonló a magyarországihoz, viszont a páratartalom – szigetországról lévén szó – sokkal magasabb. Emiatt az embernek olyan érzése van, mintha egy uszodában lenne, csak éppen felöltözve. A reptérről egy busz vitt minket a kikötőbe, ahonnan egy kis hajókázás után a parton a nejem szülei már vártak minket. A buszmegállóban feltűnt valami furcsa. Sokan érkeztünk a repülővel, mégis csak mi ketten a feleségemmel várjuk a buszt? Mint kiderült, tévedtem, csak azért nem láttam a többi embert, mert mögöttünk álltak. Méghozzá libasorban, mint a menzán. Japánban ugyanis az a divat, hogy – legyen szó buszról, vonatról, vagy bármilyen közlekedési eszközről – az emberek érkezési sorrendben, egymás mögött felsorakozva fegyelmezetten várnak. Így felszálláskor nincs vita, tülekedés.

Kevesen tudják, hogy az örökbefogadott kisbabát is lehet szoptatni. Zsuzsi és férje öt hónapja fogadta örökbe az újszülött Andrist, és Zsuzsi megpróbálkozott a szoptatással. Ha kis mennyiséggel is, de saját anyatejjel is tudja táplálni kisfiát. Zsuzsi elmeséli, milyen trükkökkel sikerült szoptatnia a babát, és hogyan szerzett anyatejet.