123. oldal - Bezzeganya

illusztráció

Március 16-ra voltam kiírva. 1995-ben.

Rögtön ismerős a mozdulat a videóról, hirtelen nagyanyám kezét látom, ahogy szakasztott ugyanígy tekerte-nyújtotta, szeletelte, majd utána hajszál azonos gyakorlott mozdulattal a levegőbe szórta, száradjon. Széles- és cérnametéltet csinált a leggyakrabban, azóta a családban már csak egyvalaki csinálja, de utóbbit ma már ő is géppel, és hát... nyolcvanon felül. Néhány év, és eltűnik az egész, hogy aztán leírásokból, videókról próbáljuk rekonstruálni újra?

Hihetetlen és felfoghatatlan, hogy ilyen öreg vagyok hogy a nagylányom idén már nyolcadikos. Ez a napi dolgokon túl felvet egy újabb kérdést: egy egész életre kiható, igen nagy horderejű döntést kell hoznunk. Hol tanuljon tovább a gyerek?

Ha évszakváltás, akkor irány a Mezőgazdasági Múzeumban rendezett új interaktív kiállítás, megszokhattuk már lassan. Idén nyomozós detektívjátékra invitálta a gyerekeket a szervező, persze most se maradt ki a tematikából az állatokhoz vagy érdekes fizikai jelenségekhez köthető látványosságok sora.

4. rész

A tavaszi csoport sikerén felbuzdulva október 4-én újraindul a Bibék a pácban lombikos önsegítő kör. Mire számíthat, aki velünk tart? Elsősorban szeretetteljes, megértő sorstársi közösségre. Arra az érzésre, hogy „tudom, miről beszélsz”.… és sok-sok beszélgetésre.

13. hét

Ezen a héten semmilyen izgalmas esemény nem történt. Fáradtságot érzek, szerencsére a rosszullétek elkerülnek. A héten megyek a kontroll ultrahangra, sokszor eszembe jut, hogy csak minden rendben legyen. A babáról semmilyen információm nincsen. Ilyenkor olyan jó lenne, ha be lehetne kukucskálni, hogy mi a helyzet odabenn. Annyira szoktam várni azt az időszakot, amikor már mozog, és kap az ember egy kézzelfogható jelet: „Anya itt vagyok, jól vagyok.”

Az iskolai felvilágosítás ellenére is hatalmas a tájékozatlanság

A héten igazán kiegyensúlyozott voltam: pont annyi idegösszeomlásom volt, ahány dührohamom… Engedjétek meg, hogy in medias res a csütörtökkel kezdjem, amikor gondosan felépített életem családostul, háztartásostul, munkástul, életmódváltóstul egy halk nyikkanással a fejemre szakadt.

A 26. héten újra 4D-re mentünk. Biztos van, aki megvet ezért, de én nagyon nem bírtam 3-4 hétnél tovább ultrahang nélkül. Tudni akartam, hogy minden rendben van vele. Sajnos nincs ablak a hasunkon, ezért az ultrahang maradt. Itt már annyira látszott a kis pofija, a kis vonásai, az orra! Ez volt az első ultrahang, amin majdnem elsírtam magam. Azóta is simogatom a képeket, amiket készítettem a felvételről. A kis Pocok itt már majdnem 1 kg volt. Stramm kis legény!

illusztráció

Kezdeti, éber kómában eltöltött anyaságom hetedik napján a férjem elvitt a császár utáni kontrollra. Őbabaságát erre a maximum kétórásra tervezett esemény idejére a két lelkes, és az első héten molylepkeként folyamatosan körülöttünk repkedő nagyikra hagytuk, akik közül Mami már a negyedik unoka után abszolút rutinosnak mondható, Mama pedig (a nevekben már előre megegyeztek) újságokból és könyvekből, valamint nagyi presztízsű barátnők mindenre kiterjedő oktatásával alaposan felkészülve segédkezett.

16-18. hét

Az éjjeli ágytisztaság hiánya mikortól kóros? Az óvodás topikban beszélgettünk erről korábban és megígértem ott, hogy beszámolok erről, ha kijöttünk a kórházból. Túl vagyunk a kivizsgáláson, így most megosztom a tapasztalatokat. Remélem, hasznosnak találják azok, akik ugyanebben a cipőben járnak és még előtte vannak a vizsgálatoknak.

A családi felállásunk: három gyermekem van, jelenleg én dolgozom, a férjem pedig gyeden van húsz hónapos fiunkkal. A nagy már iskolás, a középső ovis. Elég hektikus tud lenni az élet nálunk, vagy úgy is jellemezhetném: boldog káosz. Amire szerintem nekünk és a hozzánk hasonló családoknak szüksége lenne, az a hatékony segítség. Mit értek ez alatt?

És véééégre! El sem hiszem, de egyedül vagyok itthon, és anélkül tudok dolgozni, hogy valamelyik beteg gyerek ne piszkálna valamivel. (Azért nem kell nagyon sajnálni őket, nem voltak ők olyan rosszul, egy torkos vírust nyaltak be mindketten – tabletezni meg sorozatokat nézni volt erejük.) Egy, csak egy gyerek volt talpon a vidéken, a legkisebb ugrifüles, az elsős Manna. Ő viszont nagyon elemében volt, az első néhány piros pont után elkezdtek gyűlni a zöldek meg a kékek. Ez persze nem vette el a kedvét az iskolától.

Szakítva a hagyományokkal úgy döntöttünk, hogy több terhesnapló fog futni egyszerre, meglátjuk, hogy tetszik nektek.

Szakítva a hagyományokkal úgy döntöttünk, hogy több terhesnapló fog futni egyszerre, meglátjuk, hogy tetszik nektek.

Leginkább munkánk elveszítésétől félünk, és attól, hogy betegség miatt nem tudunk gondoskodni gyerekünkről, krízis esetén pedig a családtól és a pszichológustól várjuk a segítséget. A magyar felnőttek szerint még mindig az alkoholprobléma a vezető ok, ami miatt a szülők elveszíthetik gyereküket. Ma van a Gyermekek világnapja.

Kísértés – Zsé: 0-1

A 19. héten elmentünk egy 4D ultrahangra. Azt olvastam, ez az utolsó hét, amikor a baba még tetőtől talpig belefér a képbe. Hihetetlen érzés volt őt így látni, szerintem itt döbbentem rá igazán, hogy most már ketten osztozunk a testemen. Annyira kis cuki pofija volt, és rettenetesen utálhatott minket, mert keresztbe tette az arcocskája előtt a kezét, elfordult, tiltakozott. De megérte, mert minden rendellenességet kizárt az orvos, amit ilyenkor már látni lehetne. Ez hatalmas megnyugvás egy olyan zakkant maminak, mint én. Minden kis porcikáját, az összes szervét megvizsgálta.

Három szülésen vagyok túl és egy korai vetélésen, ami a második gyerekem születése után öt évvel történt. Szeretek úgy gondolni a szülésekre, hogy a férjemmel ketten szültünk, mert minden hibán és minden fejlődésen együtt estünk át, de most megkímélnék mindenkit attól, hogy többes számban beszéljek a szülésről és a férjemet sem fogom említeni nagyon. Az ő érzéseit, gondolatait nem akarom én leírni.

Férjemnek egy fiatalkori egyéjszakás kalandjából (ekkor mi még nem ismertük egymást) van egy kislánya, aki most 10 éves. Az anyuka mindenképpen meg akarta tartani a gyereket, igazából már 5 hónapos terhes volt, amikor ezt közölte a férjemmel, aki nyilván ragaszkodott a DNS-teszthez. Ez a gyerek születése után igazolta, hogy valóban az övé, így a nevére is vette és hivatalosan minden hónapban fizeti a gyerektartást kezdetektől fogva, plusz ezen felül is szinte minden anyagi szükségletét fedezi a gyereknek. Ennél többet soha nem ígért az anyjának, bár a kapcsolatot tartotta a kislánnyal, ha nem is olyan intenzíven.

Regresszió, így mondják az okosok, amikor más alkalommal hibátlanul öltöző gyerekem mintha visszament volna kétévesbe az évnyitó előtt: fejére húzta a nadrágot, vég nélkül ökörködött, nem találta az orra elé készített zoknit. Nem közölte, hogy ne, ne dobáljam szét a teljes szekrény tartalmát, ez bizony az új ünneplő nadrágja, begombolni azért nem képes, mert az intelligens nadrágkészítő elfelejtette kivágni a gomblyukat.

3. rész

Öt év után szokás gyógyultnak nyilvánítani az embert, bár az óvatosabb dokik ekkor sem mondják ki, hogy meggyógyult a páciens, inkább úgy fogalmaznak: „tünetmentes túlélés”. Nevezzék, ahogy akarják, én maradok a régi meghatározásnál: szóval meggyógyultam! Igazság szerint már a napra pontosan öt évvel ezelőtti műtétem napján is így gondoltam. Mindenesetre most ünneplek, és megosztom veletek az elmúlt évek tapasztalatait.

Bevallom, nagyon nehezen született a mai poszt. Úgy tűnik, hogy még mindig tart a hullámvasút, csak most átültem az érzelmi vonalra. Elmesélem.