126. oldal - Bezzeganya

Tudom, hogy nagyon sok kritikát és követ fogok kapni de, megírom a történetemet. Az egész úgy kezdődött, hogy amikortól már képes voltam felfogni dolgokat, nagypapám egyfolytában azt mondta, hogy ne szüljek gyereket, mert csak szenvedni fogok. Egy időben nem is figyeltem rá, mert úgy gondoltam, hogy ha nekik nem volt jó, attól még nem lehet az egy olyan rossz dolog. De aztán ahogy telt az idő, egyre jobban kezdtem látni, hogy miről is beszélt a nagypapám, és eldöntöttem, hogy nekem NEM KELL GYEREK.

Sokszor jut eszembe a családunkban gyakran emlegetett anekdota, mikor a bezzeganyás posztok hozzászólásait olvasom. A történet lényege, hogy egy apa utazik a fiával, egy szamaruk van. Akármilyen variációt választanak is, mindig beszólnak nekik valamiért; miért nem szegény öreg apa utazik a szamáron, vagy miért a gyenge fiú kutyagol a tűző napon, amíg az apja üldögél, vagy szegény csacsit kínozzák, mert ketten ülnek rajta, és így tovább, míg végül a hátukra nem veszik a szamarat...

Korábbi cikkünkben részletesen körüljártuk a gyermekkori diabétesz kialakulását, a betegség tüneteit és lefolyását. Most a gyermekkori cukorbetegség kezelési módjairól és szövődményeiről beszélgettünk Dr. Blatniczky László endokrinológus, diabetológus főorvossal.

20. hét

Azért gondoltam, hogy én is leírom a történetünket, hátha erőt ad azoknak, akik még el vannak keseredve, mert nem sikerül teherbe esni. Nekünk már van két egészséges fiunk, akik szinte az első hónapban megfogantak, akkor jöttek, amikor mi akartuk. A második után még én sem gondoltam, hogy valaha szeretnék majd még egyet. Aztán eltelt öt év, és elkezdtem érezni magamban, hogy szeretném újra átélni. Először a férjem azt mondta, hogy ez nem jó ötlet, elég a két fiú. Végre elértünk oda, hogy már úgy tudunk elmenni nyaralni, hogy nem a gyerekek után kell futni egész nap. A kicsi öt, a nagy kilenc volt. De bennem egyre jobban erősödött a vágy, és éreztem, hogy az én számomra még van valaki odafent elrendelve. Két év győzködés után a férjem is beleegyezett. Ekkor már a kisebb hétéves volt. Végre elkezdhettünk próbálkozni! Nagyon boldog voltam.

Friss diabéteszes családnak lenni nem egyszerű. Szerencsére nem halálos betegség, megoldhatóak a helyzetek, de az életünk határozottan átalakult. Amíg kórházban voltunk, a legnehezebb helyzet az volt, hogy megbarátkozzunk a betegséggel. Ugyanakkor ott állt mellettünk sok, tapasztalt segítő kéz. Hazaérkezéskor már mindent nekünk kellett megoldani. Az egyhetes kórházi tartózkodás olyan volt, mint egy gyorstalpaló tanfolyam, amit egy kritikus lelkiállapot mellett, alváshiánnyal küszködve kellett elvégezni.

Várandósságom alatt és a mai napig is szívesen olvasom a születéstörténeteket. A sok pluszért, amit kaptam tőlük-tőletek, úgy érzem, adós vagyok a mi élményünkkel, a lényeg itt is az emberi hozzáállás. Szeretném megosztani veletek a kisfiam születésének történetét.

Gólya, Gólya, Gilice mitől véres a lábad?

Előzmények itt és itt olvashatók.

2015 márciusában szültem a budapesti Szent János kórházban. A kórházi körülményekről szeretnék beszámolni. A Szent János kórház érdekes egyvelege a teljes felkészültségnek és a legnagyobb elhanyagoltságnak. Mind az épület, mind az újszülött osztály nagyon-nagyon-nagyon lelakott. A szobák általában 5-6 ágyasak. Fürdőszoba és mellékhelyiség a folyóson található. Mindkettő a lehető legrosszabb állapotban. A szobákban lévő ágyak nagyon magasak, és nem túl kényelmesek. Léteznek úgynevezett alapítványi, azaz fizetős szobák is. Ezek egy- illetve kétágyasak saját fürdőszobával, vécével és tévével. Ezeket a szülőszobára való felvételt követően lehet kérni, és érkezési sorrendben osztják ki. Mivel sokkal többen szeretnének ide kerülni, mint ahány szoba van, ezért kell némi szerencse is hozzá. Nekem is csak a szülést követő második nap sikerült átköltöznöm egy kétágyasba.

Nevelőszülő szeretnél lenni, vagy ezen gondolkozol? Ez a cikk neked szól. Az SOS Gyermekfalvaktól megtudhatsz mindent, amit a nevelőszülőség feltételeiről, a jelentkezésről tudni érdemes.

Maga a pokol, ami történt velem, és akkora a bánat bennem, hogy nem tudom már, mit csináljak. 33 éves voltam, amikor – bátran kijelentem – megtaláltam azt a férfit, akiben láttam a társam, a másik felem. A nagy Ő volt! Minden ment, mint a tündérmese. Összeköltöztünk, pár hónap múlva megvolt az esküvő, és lassan eljátszottunk a baba gondolatával is. Nem kellett sokat próbálkoznunk, szinte pár hónap és teherbe estem. Még dolgoztam. Nem voltam rosszul, sem reggel sem napközben. Kicsit fáradékonyabb voltam, mint máskor, de ennyi. Négy hónaposan mentem táppénzre. Nagyon vártuk a 18 hetes ultrahangot, mert hogy kiderüljön a neme. Meg is mutatta magát: „Kislány”- mondta a doki. A családban mindenki csalódott volt, csak a férjem nem. Ő azt mondta, mindegy, csak legyen.

19. hét

Évente 300-350 új diabéteszes gyermeket diagnosztizálnak, a frissen felfedezett diabéteszesek 40 százaléka hat éven aluli. A betegség nem megelőzhető és nincs összefüggésben az elfogyasztott cukor mennyiségével. A cukorbeteg gyerek sokat eszik, mégis fogy, rengeteget iszik és pisil. Figyeljünk oda a tünetekre! A gyermekkori cukorbetegségről Dr. Blatniczky László endokrinológus, diabetológus főorvost kérdeztük.

Előzmények itt.

Nos, folytatnám a történetünket. Először szeretnék néhány hagyományról írni, ami a gyermekekkel kapcsolatos. Kezdjük mindjárt az „osicsija” nevű szokással. Mivel régen Japánban is nagy volt a csecsemőhalandóság, mielőtt nevet adtak egy gyermeknek, megvárták, hogy megéri-e a hétnapos kort. Erre emlékezve a születés után hét nappal mindenki szépen felöltözik, a szülők, nagyszülők a gyerekkel közösen fotózkodnak, kellemesen elteázgatnak. Természetesen ez csak amolyan hagyománytisztelet, a hivatalos névadás már előtte megtörténik. A születés után a helyi önkormányzatnál be kell jelenteni a gyermek születését, és azt, hogy mi a neve. Mivel az anya ilyenkor még gyenge, ez hagyományosan az apa feladata. Nem volt ez másképp nálunk sem, de mivel külföldi vagyok, az anyósom jobbnak látta, ha velem jön. Ez utólag nagyon bölcs döntésnek bizonyult, mert bizony nélküle könnyen eltévedtem volna a bürokrácia útvesztőiben. A helyzetet tovább bonyolította, hogy minden papírt kandzsikkal, vagyis kínai írásjelekkel kellett kitölteni, az én ismereteim pedig eléggé hiányosak ezen a téren.

Kezdetét vette az egészségügyi rendszer fenntartásához való hozzájárulás. Beindultak a vizsgálatok, vérvétel, vizelet, nyaki redő mérés, pánikoltatás. Évi hősiesen (vagy  rutinosan) állja a sarat, én kevésbé, az orvos nem tud olyan időpontot adni, ami megfelelne (nekem), így Évi este 8-ra jár vizsgálatokra, mert addigra jó eséllyel hazaérek, és átvehetem a felügyeletet a háztáji fölött. Azért írtam felügyeletet, mert három gyereket egyszerre irányítani és egy irányba terelni gyakorlatilag lehetetlen. Ha a Luca szomjas, és tölt magának, biztosan kiönti, ebben a pillanatban végez a Marci a kakilással és segítségért kiabál, miközben Panni természetesen a könyvespolcra mászott fel éppen. Tehát koordinációról szó sincs, mindössze lavírozásról a balesetek elkerülése és a kárenyhítés érdekében.

A mi történetünk 2009-ben kezdődött, azóta alkotunk egy párt a férjemmel. Két év után megkérte a kezem, rá két évre összeházasodtunk, majd a második házassági évfordulónk után két nappal megszületett a kislányunk. Azon szoktunk viccelődni, hogy ezek után bele se merünk gondolni mi vár ránk két év múlva.

Néhány hete egy édesapa küldte be gyermeke iskolaigazgatójának címzett levelét, melyben arról számol be, hogy az iskolában kegyetlen módszereket alkalmaznak a tanítónők a gyermekek nevelése során. Az édesapának a KLIK tankerületi igazgatója válaszolt, amit az édesapa nem hagyott szó nélkül.

Természetesen értem a berzenkedést, amikor akár komoly orvosi témákban is laikusok adnak egymásnak tanácsot, ami persze főleg akkor veszélyes, ha nulla alaptudással és kritikátlanul fogadja meg valaki azokat. De azon is elgondolkodtam, hogy ez részben nem maga a probléma, hanem maga is tünet, valami másnak a tünete, így lehet, nem azzal kéne csak elintézni, hogy „ne szóljunk bele orvosi feladatokba”, mert a helyzet ennél összetettebb. Sőt, én látok a jelenségben pozitívat is, a net elvégre arra (is) való, hogy könnyebben osszunk meg tapasztalatokat – meg aztán régen is volt ilyesmi, csak régen a falusi asszonyok osztották egymásnak az észt, és jó esetben ebből lett a „népgyógyászati tapasztalat” a kamillával, csipkebogyóval, gőzöléssel, borogatással. Rossz esetben persze lehetett belőle súlyos állapottal járó félrekezelés is, ahogy most is benne van a pakliban. Ha elgondolkodunk azon, minek lehet a tünete a laikusok ilyen mérvű orvosi „tevékenysége” azon túl, hogy a népi gyógyászat átköltözött a virtuális világba, számos lehetséges ok kínálkozik.

Azokhoz szeretnék szólni, akik azt vallják, ellenzik az abortuszt, bizonyos súlyosabb esetek kivételével. Visszaolvastam a közelmúltbeli és régebbi cikkeket, amik az abortuszról szóltak. Láttam, mennyi kommentelő van, akik simán „kikapartatnák” és nem éreznének utána különösebb szívfájdalmat (Rita), meg olyat is, akik csak a baba életképtelensége vagy totális anyagi lehetetlenség esetén tennék meg.

18. hét

Előzmények itt.

Gondolkoztam egy ideig, hogy megírjam-e az újabb sztorinkat az állami egészségüggyel kapcsolatban, hisz a dolgok ettől nem változnak. Aztán csak felmérgeltem magam, hogy hány meg hány olyan helyzet és esemény van, amikor inkább hallgatunk, „mert változás úgysem lesz”, és hányszor nem merünk tenni semmit. Úgyhogy most leírom mégis.

Másfél éve költöztünk a jelenlegi albérletünkbe, mondhatni első látásra beleszerettünk a lakásba és a környezetébe is. A közelben erdő, a ház előtti fán gyakran tanyáznak mókusok, a párom munkahelye negyed óra gyalogtempóban. Minden kiválóan alkalmas arra, hogy kiszakadva a város zajából végre több időt tölthessünk együtt. És hogy a későbbiekben akár gyereket is vállaljunk itt. Nagy örömmel hoztuk hát haza a lányunkat ebbe a szuperotthonba. Aztán jött a hidegzuhany pár napja: a főbérlő úgy döntött, felmondja a szerződésünket.

Emlékszem, amikor az első gyerekünket vártuk,minden új és szokatlan volt. Hallottunk a reggeli rosszullétekről, de ezek csak múló kellemetlenségeknek tűntek (legalábbis számomra). Az én megpróbáltatásaim később jelentkeztek. A feleségem, mivel állandóan éhes volt, bárhol, bármikor tudott enni. Személyes tapasztalatom az, hogy ezt a végletekig tudják feszíteni, és bármilyen ételnek alig nevezhető dolgot képesek felfalni, miközben egy tisztességes csirkepörköltre nokedlival fintorognak. Szóval megvásároltam életem első olyan autóját, amit elképzeltem. Fekete szedán, bézs belső, igazán elegáns darab (később jöttem rá, hogy egy családos embernek mennyire nem praktikus). Na, de ne kalandozzak össze-vissza. Az oldalbordám kitalálta, hogy márpedig ő csokoládét fog enni a vadiúj autóban.

A történetünk eleje olyan volt, mint a mesében. Minden jól alakult, a tervek alapján. Ami meg mégsem, az utólag igazolódott, hogy jobb is, hogy nem úgy lett. 2014 december elején eldöntöttük, hogy jöhet a baba. Mindezt abban a tudatban, hogy tinikorom vége felé két különböző orvos állította, hogy maximum 50 százalék az esélye, hogy gyerekem lehet. Abban maradtunk, hogy próbálkozunk, és ha sikerül, örülünk, ha nem, akkor meg nincs mit tenni, így is teljes az életünk kettesben.

A Babagenetika Mozgalom elmúlt egy évéhez

A jászberényi Szent Erzsébet Kórházban szültem. Terhességem alatt úgymond problémamentes voltam, leszámítva az első három hónap hányásait és a hormonok játékát. Fogadott orvosom volt, ő kísérte végig várandósságomat. Első baba, kötelező vizsgálatok, nyomtatott ultrahang képek, szépen gömbölyödés. A kiírás dátuma november 14, amiből hat nap túlhordással november 20 lett. A jászberényi védőnői szolgálat és a kórház közös szervezésében tavasszal és ősszel is volt szülésfelkészítő tanfolyam, mely heti egyszer egy előadás + egy babahét volt. Mivel pont beleesett várandósságom, mindkettőre el tudtam menni. Nagyon sok hasznos előadás volt hozzáértő emberekkel és végre nem orvosi nyelven, hanem valódi szülésznők, orvosok hétköznapi beszámolói.